Szentmisét mutattak be László T. László születésének 100. évfordulóján, a keszthelyi Kis Szent Teréz karmelita bazilikában. László T. László 1925-ben született Kőszegen és 2008. december 25-én halt meg Ottawában. Életének jelentős részét külföldön töltötte, főként Kanadában, ahol hosszú éveken át szolgálta az ottawai magyar katolikus közösséget.
A megemlékezésen jelenlévő lelkipásztorok mindnyájan az ő személyes és anyagi támogatásával, az ottawai Szent Pál-egyetem kánonjogi tanszékén tanultak.
László T. László hamvai 2009 óta a keszthelyi temetőben szüleivel közös sírban nyugszanak. Karmelita szerzetesnek készült, a noviciátus elvégzése után azonban elöljárói tanácsára tanári hivatás felé fordult. A New York-i Columbia Egyetemen doktorált. Disszertációja Egyház és állam Magyarországon, 1919–1945-ig címmel könyv alakban is megjelent angol és magyar nyelven.
A montreali Concordia Egyetemen politikatudományt tanított harminc éven keresztül. Nyugdíjazása után, 65 éves korában a miskolci származású Henkey-Hőnig Károly teológiai tanár biztatására jelentkezett az Egri Főegyházmegyébe ahol diakónussá szentelték, majd visszatérve Ottawába, a következő évben Miklósházy Attila püspök pappá szentelte. Haláláig az ottawai magyarok katolikus lelkipásztora volt. Ilyen minőségben fogadott Erdélyből és Magyarországról a kánonjog iránt elkötelezett lelkipásztorokat, hogy tanulmányaikat Ottawában folytassák.
A Megemlékezés keretében szervezett konferencián jelenlévők – szakterületük szerint – egy kötetet terveznek megjelentetni László T. László emlékére. A közösen bemutatott szentmise főcelebránsa Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök volt.
Forrás és fotó: Juhász Ferenc plébános
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


