A testvértelepülési kapcsolatok egyre sűrűbbé szövik a nemzet hálóját a Kárpát-medencében – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Fejér vármegyei Óbarokhoz tartozó Nagyegyházán, ahol bejelentette, hogy 500 millió forintos pályázat indul testvértelepülési kapcsolatok ápolására, kiépítésére.
Nacsa Lőrinc kiemelte: a nemzetpolitika egyik legfontosabb célja a közösségépítés és -erősítés, ezért nagyon fontosnak tartják , hogy a stabil oktatási, kulturális és politikai intézményrendszer mellett olyan magyar közösségek legyenek a Kárpát-medencében és a diaszpórában, amelyek között élő a kapcsolat.
Az államtitkár bejelentette, hogy a 2015 óta működő, idén 10 éves testvértelepülési programot új pályázati lehetőséggel újra megnyitják. A Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása című pályázati felhívásra magyarországi székhelyű települési és vármegyei önkormányzat nyújthat be pályázatot 500 ezer és 2 millió forint közötti, vissza nem térítendő összegre, amelyből a meglévő együttműködések kölcsönös fejlesztését, új testvértelepülési kapcsolatok létrehozását valósíthatják meg, illetve rendezvényeket tarthatnak kizárólag Magyarország területén.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


