Tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, legalább 50-en meghaltak Kulcsár Péter2025. 07. 17., cs – 09:59
Legalább 50-en meghaltak a kelet-iraki Vászit kormányzóság egyik bevásárlóközpontjában kitört tűzben – jelentette be csütörtökön Vászit kormányzója.
Mohammed el-Mijáhi – akit az INA iraki hírügynökség idézett – elmondta, hogy a szerda éjjel történt tűzesetet a kormányzóság székhelyéről, a Bagdadtól mintegy 160 kilométerre délkeletre lévő Kút városából jelentették, hozzátéve, hogy sok sérültről is tudni.
Bár a tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, Mijáhi elmondta, hogy az épület és a bevásárlóközpont tulajdonosa ellen eljárás indult, hozzátéve, hogy az ügyben várhatóan 48 órán belül tesznek közzé további információkat.
Mint mondta, a hatóságok ellenőrizni fogják a gazdasági és kereskedelmi létesítmények biztonsági előírásait és határozott fellépést helyezett kilátásba az előírásokat megszegők ellen.
Sajtóértesülések szerint a bevásárlóközpontot alig öt nappal korábban nyitották meg a nagyközönség számára.
Irakban gyakoriak az ilyen jellegű tűzesetek, elsősorban a karbantartás hiánya, illetve az országban több évtizeden át dúló belháborúk során tönkrement infrastruktúra miatt. A nyári hőhullámok szintén kedveznek a lángoknak.
Két éve több mint 100 ember vesztette életét és több mint 200-an megsérültek az északi Ninive kormányzóság egy rendezvénytermében keletkezett tűzben.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


