A rendőrség elutasítja az információk elhallgatásáról szóló kritikát Mészáros Richárd2025. 07. 16., sze – 19:11
A rendőrség elutasítja azokat a kijelentéseket, melyek szerint elhallgatta az Ukrajnában letartóztatott férfiről szóló információkat. Szerinte ez konspiráció. Az, hogy a nyilvánossággal mennyi információt osztanak meg, a rendőrég szerint mindig a konkrét helyzettől függ, és ez nem akadályozhatja a büntetőeljárás menetét – közölte a rendőrség a közösségi oldalán a sajtóban megjelent cseh rendőrségi kritikákra reagálva.
A szlovák rendőrég szerda reggel arról tájékoztatott, hogy az ukrán, a szlovák és a cseh rendőrség az ukrajnai Dnyipróban intézkedik a szlovákiai és csehországi iskoláknak 2024 szeptemberében küldött bombafenyegetések ügyében. Egy ukrán személyt őrizetbe vettek.
A közös akciót később a cseh rendőrség is megerősítette. A cseh rendőrség szerint a férfi nemcsak szlovákiai és csehországi iskolákat fenyegetett bombatámadással, hanem számos más uniós ország intézményeit is. „A nyomozók vizsgálják, hogy további személyek is részt vettek-e az e-mailek elküldésében, illetve a támadó pénzelésében” – írta a cseh rendőrség. A BIS közlése szerint feltehetően Oroszországból finanszírozták a támadásokat. A sajtóban megjelent információk szerint a cseh rendőrség kritizálta a szlovák kollégáit, amiért azok állítólag elhallgatták az őrizetbe vett ukrán férfi oroszországi kapcsolataira vonatkozó információkat.
Kapcsolódó cikkünk
A cseh titkosszolgálat szerint Oroszországig vezethetnek a szlovákiai és cseh iskolákat célzó fenyegetések nyomai.
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként egy ukrán férfit tartóztattak le a kelet-ukrajnai Dnyipróban a tavalyi, több ezer cseh és szlovák iskola ellen intézett bombafenyegetések ügyében. A műveletben a szlovák, cseh és ukrán hatóságok közösen vettek részt.
A férfi elfogásával egy időben több házkutatást is végrehajtottak a városban, lefoglalva számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközöket. A cseh rendőrség szerint a gyanúsított nemcsak Szlovákiában és Csehországban, hanem más európai országokban is követett el hasonló fenyegetéseket.
A nyomozás jelenleg is zajlik, a hatóságok azt vizsgálják, kik állhattak még a fenyegetések mögött, és ki szervezhette vagy finanszírozhatta azokat. A cseh biztonsági szolgálat (BIS) tájékoztatása szerint a gyanúsított tevékenységét valószínűsíthetően egy Oroszországból származó szereplő pénzelte.
Kapcsolódó cikkünk
Az akció egy, a 2024 szeptemberében a szlovák és cseh iskolákat érintő bombafenyegetések ügyében indított nyomozással áll összefüggésben.
Közös rendőrségi műveletet hajtottak végre Dnyiproban a szlovák, cseh és ukrán hatóságok – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón. Az akció egy, a 2024 szeptemberében a szlovák és cseh iskolákat érintő bombafenyegetések ügyében indított nyomozással áll összefüggésben.
A közlemény szerint a műveletben több szakosított egység is részt vett, köztük számítógépes bűnözés elleni nyomozók, terrorellenes egységek és kiberbiztonsági szakemberek. Az összehangolt házkutatások során informatikai és mobil eszközöket foglaltak le, valamint őrizetbe vettek egy ukrán állampolgárt, aki a gyanú szerint kapcsolatba hozható a fenyegetésekkel.
A hatóságok hangsúlyozták, hogy az ügy nemzetközi együttműködés nélkül nem jutott volna el ebbe a szakaszba, számukra pedig nem a tettes állampolgársága a fontos, hanem az, hogy felelősségre vonják a történtekért.
A nyomozás jelenleg is tart, a lefoglalt eszközök vizsgálata folyamatban van.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter elutasítja „a szlovák rendőrség munkájának lejáratását”. A miniszter ezt a közösségi oldalán közölte a cseh, szlovák és ukrán rendőrség ukrajnai akciójával kapcsolatban.
„Nyomatékosan kérek mindenkit, a cseh kollégákat is beleértve, hogy a nyilatkozataikban tanúsítsanak önmérsékletet, legyenek tisztelettudóak és alázatosak” – jelentette ki.
A szlovák rendőrség szerdán tájékoztatott arról, hogy az ukrajnai Dnyipro városában intézkedik az ukrán, a szlovák és a cseh rendőrség, és egy ukrán állampolgárságú személyt őrizetbe vettek. A közös akciót később a cseh rendőrség is megerősítette azt is hozzátéve, hogy a Terrorelhárító, Szélsőségek és Kiberbűnözés Elleni Nemzeti Központ (NCTEKK) emberei, valamint a BIS hírszerzői is részt vettek az akcióban. A cseh rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy szerdán letartóztattak egy fiatal férfit, aki a gyanú szerint bombatámadásokkal fenyegetőzőtt. A BIS azt írta a közösségi hálón, hogy az illetőt már kedden letartóztatták. A BIS azt is kijelentette, hogy a férfit feltehetőleg Oroszországból pénzelték.
Kapcsolódó cikkünk
A cseh titkosszolgálat szerint Oroszországig vezethetnek a szlovákiai és cseh iskolákat célzó fenyegetések nyomai.
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként egy ukrán férfit tartóztattak le a kelet-ukrajnai Dnyipróban a tavalyi, több ezer cseh és szlovák iskola ellen intézett bombafenyegetések ügyében. A műveletben a szlovák, cseh és ukrán hatóságok közösen vettek részt.
A férfi elfogásával egy időben több házkutatást is végrehajtottak a városban, lefoglalva számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközöket. A cseh rendőrség szerint a gyanúsított nemcsak Szlovákiában és Csehországban, hanem más európai országokban is követett el hasonló fenyegetéseket.
A nyomozás jelenleg is zajlik, a hatóságok azt vizsgálják, kik állhattak még a fenyegetések mögött, és ki szervezhette vagy finanszírozhatta azokat. A cseh biztonsági szolgálat (BIS) tájékoztatása szerint a gyanúsított tevékenységét valószínűsíthetően egy Oroszországból származó szereplő pénzelte.
Kapcsolódó cikkünk
Az akció egy, a 2024 szeptemberében a szlovák és cseh iskolákat érintő bombafenyegetések ügyében indított nyomozással áll összefüggésben.
Közös rendőrségi műveletet hajtottak végre Dnyiproban a szlovák, cseh és ukrán hatóságok – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón. Az akció egy, a 2024 szeptemberében a szlovák és cseh iskolákat érintő bombafenyegetések ügyében indított nyomozással áll összefüggésben.
A közlemény szerint a műveletben több szakosított egység is részt vett, köztük számítógépes bűnözés elleni nyomozók, terrorellenes egységek és kiberbiztonsági szakemberek. Az összehangolt házkutatások során informatikai és mobil eszközöket foglaltak le, valamint őrizetbe vettek egy ukrán állampolgárt, aki a gyanú szerint kapcsolatba hozható a fenyegetésekkel.
A hatóságok hangsúlyozták, hogy az ügy nemzetközi együttműködés nélkül nem jutott volna el ebbe a szakaszba, számukra pedig nem a tettes állampolgársága a fontos, hanem az, hogy felelősségre vonják a történtekért.
A nyomozás jelenleg is tart, a lefoglalt eszközök vizsgálata folyamatban van.
Kapcsolódó cikkünk
Az akció egy, a 2024 szeptemberében a szlovák és cseh iskolákat érintő bombafenyegetések ügyében indított nyomozással áll összefüggésben.
Közös rendőrségi műveletet hajtottak végre Dnyiproban a szlovák, cseh és ukrán hatóságok – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón. Az akció egy, a 2024 szeptemberében a szlovák és cseh iskolákat érintő bombafenyegetések ügyében indított nyomozással áll összefüggésben.
A közlemény szerint a műveletben több szakosított egység is részt vett, köztük számítógépes bűnözés elleni nyomozók, terrorellenes egységek és kiberbiztonsági szakemberek. Az összehangolt házkutatások során informatikai és mobil eszközöket foglaltak le, valamint őrizetbe vettek egy ukrán állampolgárt, aki a gyanú szerint kapcsolatba hozható a fenyegetésekkel.
A hatóságok hangsúlyozták, hogy az ügy nemzetközi együttműködés nélkül nem jutott volna el ebbe a szakaszba, számukra pedig nem a tettes állampolgársága a fontos, hanem az, hogy felelősségre vonják a történtekért.
A nyomozás jelenleg is tart, a lefoglalt eszközök vizsgálata folyamatban van.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »