Szlovákia továbbra is blokkolja az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot Mészáros Richárd2025. 07. 16., sze – 18:21
Szlovákia továbbra is akadályozza az Európai Unió 18. oroszellenes szankciós csomagjának elfogadását.
A ČTK hírügynökség értesülései szerint egyelőre nem történt előrelépés az ügyben, annak ellenére, hogy Kaja Kallas, az EU külügyi vezetője már korábban jelezte: Szlovákia megkapta a kívánt engedményeket.
Robert Fico (Smer) miniszterelnök az ellenzéket okolja a patthelyzetért, míg a kormányzó Hlas párt kedvezően értékelte az Európai Bizottság által kínált gázellátási garanciákat. Fico azonban ezeket a garanciákat nem tartja elegendőnek, és Ursula von der Leyenhez írt levelében ismét elutasította azokat, kitartva a blokkolás mellett.
Egyelőre nem tudni, mikor ülhetnek ismét tárgyalóasztalhoz az uniós nagykövetek, erről a jelenlegi soros elnök, Dánia dönt majd.
(Denník N)
Kapcsolódó cikkünk
Szlovákia blokkolta az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot – jelentette ki az uniós külügyminiszterek keddi tanácsát követően Kaja Kallas, az EU külügyi vezetője, hozzátéve, hogy a tárgyalások szerdán folytatódnak. Robert Fico (Smer) kormányfő korábban bejelentette: a Szlovák Köztársaság képviselője utasítást kapott, hogy kérje a 18. szankciós csomagról szóló mai szavazás elhalasztását, tekintettel a szlovák belpolitikai helyzetre.
Nagyon szomorú vagyok, hogy ma nem sikerült megállapodást elérnünk. El kell mondanom, hogy nagyon közel voltunk ahhoz, hogy meggyőzzük Szlovákiát. Az Európai Bizottság teljesítette az általuk kért feltételeket. Most a labda Szlovákia térfelén van, és ezt a megállapodást végig kell vinnünk
– mondta Kallas.
A tanácskozás után Jan Lipavský cseh külügyminiszter a TASR hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy szerdán elmozdulás történhet Szlovákia szankciókkal kapcsolatos álláspontjában. Hozzátette: a mai ülésen meglehetősen nagy nyomás nehezedett Szlovákiára. Szerinte az, hogy Magyarország blokkolja-e a szavazást, a szlovák állásponttól függ.
Fico, miután bejelentette, hogy halasztást kérnek, leszögezte: kész tovább tárgyalni azokról az engedményekről, amelyek szavai szerint 2028 után bizonyos kényelmet biztosítanának az országnak a gázszállítások terén. „A jelenlegi helyzet legjobb megoldása az lenne, ha Szlovákia mentességet kapna, amely lehetővé tenné számára, hogy teljesítse a Gazprommal kötött, 2034-ig érvényes szerződését. Ezt azonban az Európai Bizottság egyelőre elvi alapon elutasítja, mivel egy ilyen javaslat elfogadása a Moszkva elleni szankciók lényegét kérdőjelezné meg” – tette hozzá Fico a szerkesztőségünknek is elküldött nyílt levélben.
Az Európai Bizottság javaslata 2028. január 1-jétől szüntetné meg teljesen az orosz gáz behozatalát, ez az intézkedés azonban nem része a most elfogadásra váró szankciós csomagnak, a gázimportra vonatkozó javaslatot külön eljárás keretében fogadják el. Míg azonban az utóbbi elfogadásához elegendő a minősített többség, így Szlovákiát a többi tagállam leszavazhatja, a szankciós csomag elfogadásához az összes tagállam egyhangú szavazatára van szükség. Fico ezért kötötte össze a kettőt, kijelentve, hogy Szlovákia csak akkor szavazza meg a szankciókat, ha engedményeket kap a gázimporttal összefüggésben.
Fico az ellenzékre mutogat
Fico annak ellenére indítványozza a szavazás elhalasztását, hogy az Európai Bizottságtól hétfőn írásos javaslatot kapott az orosz gázimport EU-ba történő leállításával kapcsolatos garanciákról, amelyeket Brüsszel Szlovákiának ajánlott fel a 18. szankciós csomag támogatása fejében. A javaslatot elküldte a koalíciós és ellenzéki pártok vezetőinek, azzal a felhívással, hogy nyilvánítsanak róla véleményt, kedden pedig nyilvánosságra is hozta azt.
A Progresszív Szlovákia, az SaS és a KDH úgy reagáltak, hogy nem hagyják magukat belerángatni Fico játékába, ő azonban ennek ellenére rájuk hivatkozva jelentette be a szavazás elhalasztásáról szóló döntést, azt állítva, hogy a releváns politikai pártok elégtelennek tartják a garanciákat.
Az ellenzéki pártok korábban úgy nyilatkoztak, hogy Fico Brüsszelben semmit sem alkudott ki Szlovákia számára, ugyanakkor felszólították őt, hogy támogassa a szankciós csomagot.
Blanár nem vesz részt a tanácskozáson
A koalíciós Hlas a garanciákról szóló javaslatra úgy reagált, hogy üdvözli az Európai Bizottság (EB) álláspontjának elmozdulását, amely figyelembe veszi Szlovákia sajátos helyzetét az orosz gázimport fokozatos megszüntetése kapcsán. Az SNS nem nyilatkozott az ügyről, Andrej Danko azonban régóta elutasítja az Oroszország elleni szankciókat, és arra szólítja fel a kormányt, hogy ne támogassa azokat.
A 18. szankciós csomag támogatását Fico attól tette függővé, hogy kap-e az Európai Bizottságtól garanciákat az orosz gázimport 2028-ra tervezett leállításával összefüggésben. A csomagról kedden kellene szavaznia az uniós külügyminiszterek tanácsának. Szlovákiát a brüsszeli tárgyaláson nem Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter, hanem Marek Eštok államtitkár képviseli.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


