Vihar előtti csend: estére heves zivatarok érkezhetnek

Az ország északkeleti felén, kétharmadán szakadozik, csökken a felhőzet, így arrafelé a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A délnyugati, déli országrészben ugyanakkor a nap nagy részében felhős, borult marad az ég, arrafelé további eső, zápor valószínű, míg északkeleten záporok, zivatarok alakulnak ki. Másutt napközben kicsi a csapadék esélye. A HungaroMet tájékoztatása szerint este északnyugat felől ismét felhősödés kezdődik, ekkor az Alpok irányából a záporok mellett akár hevesebb zivatarok is besodródhatnak az országba. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, néhol erős, zivatarok környezetében pedig viharos lökések is előfordulhatnak.

Hírdetés

A maximum-hőmérséklet többnyire 24, 29 fok között alakul, az Alföldön azonban 30 fok is lehet, míg a tartósabban felhős, csapadékos délnyugati, déli tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 17 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet. Északnyugat felől ismét befelhősödik az ég, így éjszaka általában erősen felhős vagy borult idő ígérkezik. Este az Alpok irányából záporok, (akár heves) zivatarok sodródhatnak be az országba, emellett délen, délnyugaton eső is valószínű. A hajnali óráktól északkeleten is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati szelet helyenként még élénk, erős lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19 fok között alakul.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »