Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Kiállítás

Magyarok kenyere

A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete idén is csatlakozik a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz. A kezdeményezés célja változatlan: segítséget nyújtani a rászorulóknak, hogy mindennap jusson kenyér az asztalukra. Az elmúlt időszak komoly kihívások elé állította a székelyföldi gazdákat is – a háborús helyzet, az elszabaduló inputárak, árvizek és egyéb természeti katasztrófák is nehezítették a munkát és a megélhetést, mégis hiszik, hogy a közösség erejével most is sokat tehetünk egymásért. Támogassa a programot, hogy eljuthasson az étel azokhoz a családokhoz, idősekhez, gyerekekhez és közösségi intézményekhez, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Pénzbeli vagy terményfelajánlását Kovászna megyében a következő gyűjtőpontokra lehet eljuttatni: Sepsiszéken  a Gidófalva 56. szám alatt, Erdővidéken Bodosban a 71. szám, Kisbaconban az 59. szám alatt és Kézdiszéken Gelencén a 480/A szám alatt.

 

Hitvilág

ELŐADÁS A VÁRTEMPLOMI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN. Július 17-én, csütörtökön 18 órától a Vártemplom közösségi házában Alaptörvény, történeti alkotmány és a Szent Korona címmel Zétényi Zsolt jogász tart előadást. A Szentkoronás könyv szerzője, a Százak Tanácsának tagja, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja jogtörténeti és aktuális jogi értelmezésben világítja meg Magyarország alkotmányos rendjének alakulását.

SZERETETLÁNG LELKIGYA­KORLAT. Csinódon a Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolnában július 19-én, szombaton Szeretetláng lelkigyakorlatot tartanak a következő programmal: 9 órától rózsafüzér; 10 órától tanítás: Mi a Szeretetláng?, tanúságtétel; 11.30-tól elmélkedést tart Küsmödi Csongor atya; 12.15-től szentmise Szeretetláng-átadással; 13 órától ebéd a tarisznyából; 14 órától vezetett szentségimádás. Amit vinni kell: gyertya és nyitottság.

PAPSZENTELÉS SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A Szent József-templomban július 20-án vasárnap 11 órától exc. és ft. Kovács Gergely érsek pappá szenteli Simon Sándor diakónust. Ezért nem lesz szentmise sem 10, sem 12 órától, hanem csak 11 órától. Várnak mindenkit szeretettel erre a rendkívüli eseményre, ez az első papszentelés a templomban. Hangosítás lesz a templomon kívül is és nagy kivetítőn lehet követni a szentelési szentmisét.

 

Szeptemberben lesz az ötödik 24 órás kerékpáros kihívás

Módosított időpontban, szeptember 6–7-én tartják az 5. Sugás24H endurance kerékpáros kihívást, amely idén is a kitartásról, a közösségi élményről és a természet közelségéről szól. Nem pusztán egy verseny, hanem egyedülálló kihívás, amelyre minden kerékpározni szerető személy nevezhet. A bázis idén is Sugásfürdőn lesz, a résztvevők az Erzsébet-forrástól indulnak, a Csaba-forrásig tekernek, majd vissza – ez ad ki majd egy teljes bringakört. A 232 méteres szintkülönbséggel rendelkező útvonal évek óta változatlan, hiszen nemcsak a szemnek kellemes és természetközeli, de a szervezők szerint az egyik legbringabarátabb terep is a környéken. A kihívás célja éppen ezért nemcsak a táv leküzdése, de az útvonal népszerűsítése is. A Sugás24H, bár elsődlegesen nem verseny, mégis kihívást jelent: a részt vevő kéttagú csapatoknak 24 óra alatt minél többször teljesíteniük kell a kört. A győztes az, aki a legtöbbször visszaér a bázisra. A kategóriák: női, férfi és vegyes, a szervezők célja, hogy még több női csapatot vonzzanak be. Gyermekeknek szóló programot is terveznek Sugásfürdő vonzáskörzetében, figyelembe véve, hogy Kovászna Megye Tanácsa az idei évet a gyerekek évének nyilvánította. A kihívásra legfeljebb 50 kéttagú csapat nevezhet, a regisztráció július 9-én indult, és augusztus 20-ig tart. A részvételi díj: 200 lej/csapat. Jelentkezni a Fitness Tribe Facebook-oldalán lehet.

 

Hírdetés

Képernyő

RTV1. Ma 15 órától: Változó számjegyeink (II. rész). Napjainkban a számjegyek valósággal elözönlötték életünket. Sok mindent számokkal fejezünk ki, sok mindent számokban mérünk, vannak, akik úgy érzik, hogy már túl sok mindent. Ha akarjuk, ha nem, a számok ott vannak körülöttünk, mindennapi életünkben. Milyenek voltak a ma is használt számjegyeink ősei? Hol találjuk ezeket Erdélyben? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Miholcsa Gyula dokumentumfilmjének második, befejező része. 

* Beszélgetések a Kávéházban. Benedek Dezső négy évet töltött őslakosokkal a Tajvan délkeleti partvidékén található Irala szigetén, ahol a yami törzs kultúráját kutatta a nyolcvanas években. A szigeten nem volt sem iskola, sem tanár, az ott élő emberek csak az ősök szájról szájra átadott énekéből tanulhattak, ez a mitológia jelentette számukra a valóságot. Az egyetemi tanárt a beszélgetés első részében tanulságos élményeiről kérdezi B. Nagy Veronika.

 

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház ma zárva tart. A keddi műsor: 16 órától Moon, a panda (magyarul beszélő) és Így neveld a sárkányodat (románul beszélő), 18 órától Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték), 18.15-től Jurassic World: Újjászületés (magyarul beszélő), 20 órától F1 (román feliratos), 20.45-től M3GAN 2.0 (magyarul beszélő). Szerdán 16 órától Elio (magyarul beszélő), 16.15-től Lilo és Stitch – A csillagkutya (románul beszélő), 18 órától Superman (magyarul beszélő), 18.30-tól Sünvadászat (magyar filmdráma), 20.15-től F1 (magyarul beszélő) és Jurassic World: Újjászületés (magyarul beszélő); csütörtökön: 15.45-től Így neveld a sárkányodat (magyarul beszélő), 16.15-től Jurassic World: Újjászületés (román feliratos), 18 órától Superman (román feliratos), 18.45-től Véletlenül írtam egy könyvet (magyar családi játékfilm), 20.30-tól 28 évvel később (magyarul beszélő), 20.45-től Kontinental ’25 (román–magyar–svájci–luxemburgi–brazil–angol filmdráma).

 

Rádió

zándékok fogadása, 15 órától Irgalmasság rózsafüzére, 17.15-től Örvendetes rózsafüzér, 17.50-től Jézus Vére-litánia, 18 órától Úrangyala, 18.30-tól műsorismertető, 18.35-től esti mese, 18.40-től Zsolozsma – esti dicséret, 19 órától szentmise Csernakeresztúrról, 19.50-től A hét plébániája. Honlap: mariaradio.ro.

 

Kosárfonó műhely Zabolán

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében augusztus 5–8. között kosárfonó műhelyt szerveznek Zabolán, melyet Ráduly István kosárfonó, a népművészet mestere vezet. A munka a zabolai Mikes-kastély kertjében zajlik, a résztvevők esti kikapcsolódásként a táncházak zenés mulatságához is csatlakozhatnak. A képzés elméleti és gyakorlati részből áll, a tervezéstől a megfelelő forma és technika kiválasztásán át egészen a megálmodott kosár vagy tárolóeszköz megszületéséig. Az intenzív műhelyfoglalkozás és a kis létszám teret ad az egyéni alkotásra, a felmerülő technikai kérdések megvitatására. A résztvevők létszáma korlátozott és űrlap kitöltéséhez kötött. Jelentkezési határidő: július 30. Részletek az ehh.ro oldalon.

 

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Benedek Elek utcai Farmacom 30-as gyógyszertár (0367 407 568) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma az Állomás utcai HelpNet gyógyszertár (0267 360 520)  tart nyitva.

FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »