A Jobbik a garancia a devizahitelek megoldására – a budapestieket sem hagyja magára

A Jobbik a garancia a devizahitelek megoldására – a budapestieket sem hagyja magára

A párt Budapest 8-as számú választókerületében Molnár Miklós, a Jobbik budapesti szervezetének tagja méretteti meg magát.

A jelöltet Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke mutatta be a nyilvánosságnak. Beszédében kiemelte: pártjuk másfél évtizede következetesen kiáll a devizahitelesek és a jogszerűtlen kilakoltatások áldozatai mellett. Mint az ismeretes jelenleg is együtt dolgoznak a Marcingós László által vezetett Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetségével e társadalmi igazságtalanságok felszámolásán.

„Egyelőre pedig semmiféle olyan garanciát nem látok, hogy ha mi, jobbikosok ezt a küzdelmet nem folytatnánk, akkor hasonló intenzitással bárki más keresztül vinné a megoldást”

– hozott példát Z. Kárpát Dániel arra, miért van szükség a Jobbik elszánt küzdelmének folytatására.

Az alelnök hozzátette:

„a devizahitelesek helyzetének rendezésével nem akarunk egy évet, de még fél évet sem várni.”

Hírdetés

Éppen ezért arra kérik az érintett polgárokat, hogy keressék a választókerület jelöltjét, és fektessék belé bizalmukat. Leszögezte:

„a problémák igenis megoldhatóak.”

Molnár Miklós a bemutatkozásában hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja, hogy a lakosság számára a színvonalas egészségügyi ellátások elérhetőek legyenek. Emellett sürgetőnek látja a drogjárvány okozta közbiztonsági problémák felszámolását.

A rendőrség létszámának növelését, valamint a fiatalok elvándorlásának megfékezését is célul tűzte ki. Mert a közbiztonság megerősítése és a helyi közösségek megtartóerejének növelése nélkül Budapest sem lehet élhető a következő generációk számára.

A Jobbik országos kampányának részeként a párt minden választókerületben hasonló súllyal kíván megjelenni, és a helyi ügyeket országos szinten képviselni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »