Kinek szűnt meg és kinek alakult ki a járulékfizetési kötelezettség?

Kinek szűnt meg és kinek alakult ki a járulékfizetési kötelezettség?

Kinek szűnt meg és kinek alakult ki a járulékfizetési kötelezettség? Kulcsár Péter2025. 07. 12., szo – 08:26

Július fontos hónap a vállalkozók számára: a Szociális Biztosító (SP) az előző évben elért összbevétel alapján minden évben július 1-jei dátummal szokta felülbírálni az önálló kereső tevékenységet folytató személyek járulékfizetési kötelezettségét.

Akinek tavaly 8 580 eurónál több bevétele volt, ezentúl fizetnie kell a kötelező társadalombiztosítást. A kiindulási alap az adóbevallásban feltüntetett jövedelem. Az SP július folyamán írásban tájékoztatja az egyéni vállalkozókat a járulékfizetési kötelezettség kialakulásáról, folytatódásáról, illetve megszűnéséről. A levélből megtudhatnak minden szükséges információt a biztosítási díj fizetéséről, a konkrét összeget is, mely július 1-jétől vonatkozik rájuk, s melyet először – a júliusi hónapra vonatkozó tételt – augusztus 8-áig kell majd átutalni. Az értesítéseket automatikusan küldik, a vállalkozóknak és a többi önálló kereső tevékenységet folytató személynek nem kell semmit sem kérvényeznie.

Július helyett október?

Júliustól azon vállalkozók járulékterhei változnak, akik március végéig elszámoltak előző évi bevételeikkel és adójukkal. Akik a tavasszal nem adtak le adóbevallást, hanem haladékot kértek, és ebből kifolyólag csak június végéig juttatták el az adóhivatalba a kitöltött nyomtatványokat, azok járulékterheit is később, október 1-jei dátummal bírálják majd felül. Aki halasztást kért az adóhivataltól, annak az SP október 1. és 21. között küld majd levelet a járulékfizetési kötelezettség felülbírálásáról és az esetleges befizetendő összegről, és az újonnan megállapított biztosítási díjat első alkalommal 2025. november 8-áig kell majd átutalnia.

Kinek nem kötelező?

2025. július 1-jétől annak a vállalkozónak alakul ki járulékfizetési kötelezettsége, akinek a vállalkozásából tavaly több mint 8 580 euró bruttó bevétel folyt be. Aki ennél kevesebb jövedelemre tett szert, az 2026. június 30-áig biztosan nem köteles semmit sem elvezetni az SP-be. Aki csak idén váltotta ki az engedélyét és kezdett vállalkozni, nem köteles járulékokat fizetni, esetleg önkéntes biztosítást köthet, ha akar. Azt, hogy kötelezően kell-e majd biztosítással rendelkeznie, legközelebb egy év múlva, 2026. július 1-jei dátummal fogják megvizsgálni, az idén decemberig elért bevételek alapján. Addig a Szociális Biztosító békén hagyja.

A vállalkozóknak van egy csoportja, akiknek az SP nem küld levelet: azoknak, akiknek idáig nem volt biztosításuk, és a tavalyi bevételeik alapján idén sem alakult ki a járulékfizetési kötelezettségük. Nem veszik fel a kapcsolatot a külföldi vállalkozókkal sem, rájuk a hazai törvények felett álló nemzetközi szerződések vonatkoznak, és nekik saját maguknak kell figyelemmel kísérniük az egyes határidőket és az esetleges kötelességeket.

Kivetési alap

A járulékfizetési kötelezettség felülbírálása a legtöbb vállalkozó számára azt jelenti, hogy változik a kivetési alap, amelyből kiszámolják a biztosítási díj összegét. Vagyis át kell számolni, hogy mostantól mennyit kell a Szociális Biztosítóba elvezetni. A társadalombiztosítási járulék a kivetési alap 33,15%-a.

A minimális kivetési alap a tavalyelőtti havi átlagkereset 50 százalékának megfelelő olyan legkisebb összeg, melyből kiszámíthatják a vállalkozó járulékterhét, azaz hogy mennyit kell elvezetnie a szociális és az egészségbiztosítóba. A 2025-ös évre 715 eurós minimális havi kivetési alap van érvényben, s ez alapján a legalacsonyabb biztosítási díj 237,02 euró.

Hírdetés

A maximális kivetési alap a tavalyelőtti havi átlagkereset hétszerese. 2025-ben a maximális kivetési alap 15 730 euró, s a belőle meghatározott havi díj 5 214,49 euró.

Azok a vállalkozók, akik idáig a minimális kivetési alapból fizették a járulékokat, és a múlt évi bevételeik alapján is csak a minimumot kell elvezetniük, továbbra is akkora biztosítási díjat fognak átutalni a biztosító számlájára, amekkorát június végéig térítettek.

Egészségbiztosítás

Az egyéni vállalkozók egészségbiztosítási járuléka nem függ össze az adóbevallással, az összeg egész évben változatlan, a biztosítási díj év elején, januárban szokott módosulni, éspedig az előző évre vonatkozó elszámolás alapján. A vállalkozók a kivetési alap 15%-ának megfelelő egészségbiztosítást fizetnek, az egészségkárosodottak pedig csak 7,5%-ot. A végösszeget a legközelebbi centre, felfelé kerekítik. Az egyéni vállalkozók attól a naptól kezdve kötelesek járulékokat befizetni az egészségbiztosítóba, amikor önálló kereső tevékenységet folytató személlyé váltak, vagyis amikor bejelentették a vállalkozásukat. Vannak kivételek is, például a diákoknak, a nyugdíjasoknak, az anyasági szabadságon levőknek nem kell semmit fizetniük.

Az egészségbiztosítás esetében ugyanaz a kivetési alap – 715 euró – érvényes, mint a társadalombiztosítás esetében, és ennek a 14%-át, azaz 100,10 eurót kell átutalni. Az egészségkárosodott vállalkozók minimum 50 eurót fizetnek havonta. Az éves elszámolás elvégzése után az év elején az egészségbiztosító a vállalkozókat mindig levélben tájékoztatja a biztosítási díj új összegéről. Addig azonban, tehát december végéig a vállalkozók összesített minimális járulékterhe (szociális és egészségbiztosítás együtt) 337,12 euró ( 237,02 + 100,10).

Bejelentési kötelesség

Noha a Szociális Biztosító már hivatalból automatikusan nyomon követi, kinek alakul ki és szűnik meg a járulékfizetési kötelezettsége, bizonyos esetekben a vállalkozóknak továbbra is megmaradt a bejelentési kötelességük. Például, ha valaki felfüggeszti a vállalkozását (felfüggeszti a tevékenységét, börtönbe vonul, anyasági és gyermekgondozási szabadságra megy), akkor azt 30 napon belül jelentenie kell a biztosítóban. Ezen kívül mindenféle adatváltoztatásról 8 napon belül tájékoztatni kell (név, lakhely).

Érdemes odafigyelni, hogy a biztosítási díj befizetésekor mindenki helyes adatokat adjon meg, mert a vállalkozók alapvető kötelességei közé tartozik az is, hogy a kifizetett biztosítási díjat jól azonosítsa, azaz a szükséges azonosító jeleket (variabilný+špecifický symbol) hibátlanul tüntesse fel. A kötelességek elmulasztása vagy megsértése esetén 16 596,96 euróig terjedő bírság szabható ki.

Év – Minimális összeg

2025 – 337,12 €

2024 – 313,93 €

2023 – 285,49 €

2022 – 267,09 €

2021 – 257,43 €


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »