A Katolikus Karitász segít a vihar sújtotta településeken

A hét elején az országon végigsöprő, rendkívüli erejű vihar jelentős károkat okozott több településen. A Katolikus Karitász a kezdetektől figyelemmel kíséri a fejleményeket jól szervezett hálózatának köszönhetően, és 10 millió forint azonnali támogatást különít el a nehéz helyzetbe került családok számára – adta hírül a segélyszervezet július 11-én.

A Karitász helyi és országos munkatársai a vihar sújtotta településeken, különösen az Egri Főegyházmegye területén, többek között Tiszakeszin és Tiszatarjánban végzik jelenleg is a kárfelméréseket. A két településen tizenöt otthon helyreállításánál már segít a Karitász, de mindeközben újabb igények is érkeznek.

A helyiek összefogása példamutató: a közösségek azonnal megkezdték a további beázások megelőzését, a helyreállításba pedig a Karitász építőanyagok biztosításával kapcsolódik be, és amennyiben szükséges, szakszerű kivitelezéssel is a települési önkormányzatokkal szorosan együttműködve.

„Sok olyan családdal találkozunk, akik biztosítás hiányában önerőből képtelenek lennének helyreállítani megrongálódott otthonaikat. Ezek az emberek napról napra élnek, és dönteniük kell: élelmet vagy cserepet vegyenek” – mondta Zagyva Richárd, a szervezet országos igazgatója.

A Katolikus Karitász veszélyhelyzeti stratégiája révén gyorsan tud reagálni: az Egri Főegyházmegyei Karitásszal közösen 10 millió forintot különítettek el az azonnali támogatásokra. A károk között leggyakrabban a tetők, mennyezetek megrongálódása, beázások, nyílászáró-sérülések szerepelnek. A legtöbb károsult szociálisan nehéz helyzetű, alacsony komfortfokozatú lakásokban él.

Hírdetés

A segélyszervezet országos központja mindaddig háttértámogatást biztosít, amíg a helyi egyházmegyei karitászközpontok képesek helyben gondoskodni a segítségnyújtásról. A segélyszervezet ugyanakkor felkészült arra is, hogy szükség esetén közvetlenül beavatkozzon, mint a jelenlegi helyzetben is Borsodban.

A Katolikus Karitász nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is elkötelezett a humanitárius, természeti és ipari katasztrófák áldozatainak támogatása mellett. Aktív tagja a Caritas Internationalis és a Caritas Europa közösségeinek, és az elmúlt időszakban többek között Mianmarban, valamint Erdélyben is segítette a természeti csapások által sújtott közösségeket.

A szervezet hálás mindazoknak, akik imáikkal, adományaikkal vagy önkéntes szolgálatukkal részt vállalnak abban, hogy a vihar által sújtott magyarországi családok otthonai ismét biztonságossá válhassanak.

Kérjük, adományaikkal támogassák a viharkár érintettjeit!

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »