Lázár János: "Varga Judit óriásit hibázott, hatalmasat bukott. Reméljük, nem bukunk mindannyian vele"

Lázár János: "Varga Judit óriásit hibázott, hatalmasat bukott. Reméljük, nem bukunk mindannyian vele"

Lázár János a Magyar Hangnak újra kimondta: a kegyelmi botránynál új fejezet kezdődött a NER-történetében.

Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele. Kár, hogy az ő karrierjének ilyen csúnyán lett vége, és még nagyobb kár, hogy ebből egy másik politikai karrier szökött szárba. A legnagyobb kár pedig az lesz, ha emiatt elveszítjük a választást. Ez egy olyan súlyos hiba volt, ami a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan. Tehetség ide, tehetség oda.

– mondta.

Az interjút az egyik Lázár-fórum után adta fideszes rendezvényekről rendszeresen kitiltott lapnak. Kiemelte,

neki felhatalmazása van arra, hogy bárkinek bármiről nyilatkozzon

Így nem volt szüksége a propagandaminiszter, Rogán Antal jóváhagyására.

Hírdetés

A külföldre készülő Tiborcz Istvánnal kacsolatban áll építésügyi miniszterként, de nem tapasztalja azt, hogy luxizik és Orbán Ráhel luxusruháit sem tudja megítélni, de hangsúlyozta: mindenkinek van törlesztenivalójuk a haza felé, akik az elmúlt 35 évben lehetőséget kaptak a felemelkedésre.

Elismerte, hogy orosz részről is felmerülhet a magyar közélet befolyásolása, mert „minden nagyhatalom részéről felmerül, mind próbálkozik”. De arra a kérdésre, hogy van-e orosz befolyás Magyarországon, Lázár János úgy felelt, hogy „gazdasági téren van”. – Ők építik Paksot, ők hozzák a fűtőanyagot az atomerőműbe. A magyar háztartások 80 százaléka orosz gázzal fűt, ezen nem tudunk sem rövid, sem középtávon változtatni – magyarázta. Ugyanakkor politikai befolyás nincs, nem is lehet, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a politikai közösségük az oroszokkal „hagyományosan távolságtartó”.

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak

Orbán Viktor miniszterelnök a Lentulai Krisztián által vezetett műsorban ritkán hallható elismeréssel beszélt Varga Juditról. Szerinte ritkán bukkan fel olyan született tehetség, mint amilyen az egykori igazságügyi miniszter volt. Mint mondta, öreg rókaként az a dolga, hogy teret adjon a fiataloknak, felismerje a tehetséget és az érzéket – és Vargában ezek megvoltak.

„Juditban miniszterelnöki képességek voltak” – fogalmazott Orbán, aki szerint nem azonnal, de 4-8 éven belül alkalmas lett volna az ország vezetésére. Úgy véli, Varga briliáns politikus, és még mindig fájdalommal gondol arra, ami történt vele.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Varga Judit minisztersége utolsó egy-másfél évében három alkalommal is felajánlotta lemondását, családi okokra hivatkozva. Orbán akkor arra kérte, hogy maradjon, mert fontos munkát végez. „Ő pedig kitartott, amíg kitarthatott” – mondta, hozzátéve, hogy az ügy nemcsak politikai, hanem személyes fájdalmat is jelent számára. „Óriási pazarlás az ország részéről” – értékelte Varga Judit távozását.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »