Éjszakai csemegék a Sziget fesztiválon

Éjszakai csemegék a Sziget fesztiválon

Éjszakai csemegék a Sziget fesztiválon Juhász Katalin2025. 07. 11., p – 10:14

Nyilván nem mondunk újat azzal, hogy augusztus 6-11. között az Óbudai Hajógyári-szigeten ismét nagy dolgok zajlanak majd. Viszont most egy új jegytípus jelent meg a Sziget fesztivál kínálatában, a normál napijegynél jóval barátságosabb áron. Az éjszakai jegy azok számára lehet érdekes, akik szeretnek hajnalig bulizni. Lássuk, mit kapunk 22 ezer forintért.

Ezzel a jeggyel 23 órától lehet belépni a fesztiválra és reggel 8-ig lehet maradni. Természetesen az elektronikus zenei helyszínek a legnépszerűbbek éjjelente, sokan eddig is elsősorban a világhírű DJ-k miatt érkeztek. Ám a Nagyszínpad „zárása“ után, azaz 23 órától több más színpadon hajnalig követik egymást a koncertek. Az éjszakai jeggyel elcsíphető továbbá cirkuszi előadás és a Nagy Utcaszínház is, amely immár hagyományosan az utolsó nagyszínpados koncert után negyed órával kezdődik. 

Összegyűjtöttük, melyik napon mit érdemes megnézni Európa legnagyobb könnyűzenei fesztiválján az éjszakai órákban –  a teljesség igény nélkül.

Augusztus 6., szerda: Empire Of The Sun, Steve Angello, Alok, The Dare, I Hate Models, 999999999, OGUZ. 

Augusztus 7., csütörtök: Justice, Boris Brejcha, Kamrad, horsegiirL, Massano, Alex Wann, Cera Khin.

Hírdetés

Augusztus 8., péntek: Amelie Lens, Caribou, Hot Since 82, Francis Mercier, Carlita, Beton.Hofi, Josh Baker.

Augusztus 9., szombat: Adriatique, Elderbrook, Analog Balaton, Mathame, Miss Monique, L.L. Junior, Korolova, Kölsch.

Augusztus 10., vasárnap: Armin Van Buuren, Chris Liebing, Ela Minus, Vini Vici, Strandz, Sofia Isella, FJAAK.

Augusztus 11., hétfő: Brutalismus 3000, Subtronics, Hedex b2b Bou, The Blessed Madonna, Platon Karataev, Eliza Rose, Casey Lowery, Mirror Glimpse.

A mintegy ezer férőhelyes cirkuszi sátor évek óta rendkívül népszerű. Idén is nemzetközi felhozatallal készülnek a szervezők, akik az év folyamán járják a világot, hogy olyan nívós produkciókat válasszanak ki, amelyek fesztiválkörnyezetben is jól működnek. Idén bekerült a programba egy kanadai társulat is, a 7 fingers, ők naponta 23.30-tól mutatják be produkciójukat Duel Reality címmel. Rómeó és Júlia klasszikus szerelmi történetét dolgozták át a cirkusz nyelvére, a színpad egy sportarénává változik, ahol két csapat küzd egymással a győzelemért. A szerelmeseket nem igazán érdekli, ki győz, amíg egymás közelében lehetnek – de mivel szerelemben és háborúban mindent szabad, így ezúttal a közönségen is múlik, hogy a küzdelem játékos versengéssé vagy épp veszélyes összecsapássá válik-e. 

A Nagy Utcaszínház nevű helyszínen idén egész héten (hétfő kivételével) a spanyol Zenit Aerial ballet (Sylphes) egy rendkívül vizuális látványosság, amely az égi balettet ötvözi Vivaldi Négy évszak című művének központi témájával. Az égbolton átváltozó, hipnotikus alakok a szinkronúszást és a klasszikus balett koreográfiáját idézik. Egy olyan alkotás, amely tele van allegóriákkal és szimbólumokkal, ősi mítoszokra, legendákra emlékeztet. A zene a már-már nem létező évszakok melankóliáját hozza el, és egy rejtett üzenetet, hogy térjünk vissza ahhoz a természetes egyensúlyhoz, ami boldoggá tett minket. 

Emellett érdemes szétnézni a fesztivál nyugalmasabb, csendesebb helyszínein is – tavaly nagy kedvencünk volt például a Jukebox, a legkisebb színpad, ahol többnyire akusztikus, gyakran egy-szál-gitáros koncertek zajlanak – az éjszaki órákban is. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »