Érsekújvári Nyári Lelkigyakorlat és imaalkalom a Szentkút zarándokhelyen Száz Ildikó2025. 07. 10., cs – 16:17 Érsekújvár/Pozba |
Péntektől vasárnapig „A remény zarándokai. A Biblia nagy alakjai a remény zarándokútján” elnevezéssel tartják az idei nyári lelkigyakorlatot az Ignis Polgári Társulás szervezésében a járási székhelyen, az egészségügyi szakközépiskola kollégiumában.
Pénteken 17 órakor magyar szentmisét tart a Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Plébániatemplomban Székely János szombathelyi megyéspüspök, az idei lelkigyakorlat vezetője.
Szombaton a résztvevők előadásai után ismét lesz 17 órától szentmise a plébániatemplomban. A vasárnapi magyar szentmise a lelkigyakorlat résztvevőinek és minden hívőnek 10 órakor lesz a ferencesek templomában. A nyári lelkigyakorlaton kívül az érsekújvári járásbeli Pozba közelében lévő Szentkút zarándokhelyre is várják azokat, akik a nyári hónapokat a testi felfrissülés mellett a lélekben gazdagodásra is szeretnék fordítani.
Július 13-án 11.15 órakor szentmise lesz az onkológiai betegekért és a kerekesszék használatára kényszerülőkért. Július 27-én 11.15 órakor az önkormányzati képviselők szentmiséje lesz az ismert kegyhelyen. Augusztusban a családokért lesz 24-én zarándoklat és szentmise.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


