Egyelőre nem indult el a gyártás a rimaszombati Winkelmann-üzemben

Egyelőre nem indult el a gyártás a rimaszombati Winkelmann-üzemben

Egyelőre nem indult el a gyártás a rimaszombati Winkelmann-üzemben Hegedűs Norbert2025. 07. 10., cs – 10:23 Rimaszombat |

A németországi Winkelmann vállalat új rimaszombati üzemében július 1-jén kellett volna elindulni a hőszivattyúkhoz szükséges tartályok sorozatgyártásának. A termelés azonban a tervezett időpontban nem kezdődött meg, és a jelenlegi állás szerint ősznél korábban nem is várható.

A projekttől mintegy 400 munkahely létrehozását várják, ami a munkanélküliséggel sújtott Rimaszombat és környéke számára kiemelkedő jelentőséggel bír. Nem véletlen, hogy a lakosság feszülten figyeli a fejleményeket.

Az állami cég szerint a befektetőnek kell lépni

Az ipari park infrastruktúrájáért felelős állami vállalat, az MH Invest a Rimava portállal közölte, hogy az állam minden rá eső feladatot időben és az előírásoknak megfelelően teljesített. Állításuk szerint az összes kulcsfontosságú lépést végrehajtották, amelyek a német befektetővel, a Winkelmann Building + Industry (WBI) céggel kötött szerződésből következtek. Ezt a megállapodást még 2023. május 24-én írta alá Ódor Lajos akkori kormányfő, aki az ügyvivő kabinetet vezetette.

Hírdetés

Az MH Invest hangsúlyozta, hogy a gyártás elindítása most már kizárólag a befektető döntésén múlik. Az állami cégnek a projekt során több ponton módosítania kellett a dokumentációt is, mivel az eredeti kivitelezőt még 2022-ben választották ki – vagyis jóval azelőtt, hogy a német beruházó konkrét igényei ismertek lettek volna.

A változtatások főként a közlekedési infrastruktúra átszervezését érintették. A Winkelmann a gyár mellett egy nagy kapacitású parkoló kialakítását tervezi, amely személy- és tehergépjárművek számára egyaránt alkalmas, és a több száz alkalmazott napi közlekedését hivatott kiszolgálni. Az MH Invest jelenleg is egyeztetéseket folytat a közlekedéstechnikai részletekről, hangsúlyozták azonban, hogy ezek a kérdések nem akadályozzák a gyártás beindítását, és nem is feltételei annak.

Problémás építkezés

A Pravda napilap június végén emlékeztetett arra, hogy a Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal (NKÚ) 2023 végén súlyos problémákra figyelmeztetett a rimaszombati ipari park fejlesztése kapcsán. Az ellenőrzés megállapításai szerint a projektet koncepció nélkül, hiányos tervezéssel és átláthatatlan módon vezették, ráadásul az építkezés helyszíne sem volt megfelelően előkészítve.

E mulasztások alapján a beruházó akár 10,5 millió euró értékű kártérítést is követelhetett volna az államtól. Denisa Saková gazdasági miniszter elismerte a korábbi hibákat, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a Winkelmann lemond a kártérítésről, amennyiben az állam határidőre és megfelelően biztosítja az ipari park üzembe helyezéséhez szükséges feltételeket.

A gyártás várható elindulásával kapcsolatban két egymástól független, a projektet közelről ismerő forrás is úgy nyilatkozott a Pravda szerkesztőségének, hogy az legkorábban 2025 őszére várható.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »