Nagy-Britannia felvette a diplomáciai kapcsolatot a szíriai iszlamistákkal

Nagy-Britannia felvette a diplomáciai kapcsolatot a szíriai iszlamistákkal

2025. 07. 06.

Nagy-Britannia újból hivatalos diplomáciai kapcsolat létesített Szíriával – közölte szombaton a londoni külügyminisztériumban. A kétoldalú diplomáciai viszony felújításának alkalmából Damaszkuszba utazott David Lammy brit külügyminiszter.

A tárca tájékoztatása szerint Lammy biztosította vendéglátóit, hogy London támogatja a szíriai kormányzati kötelezettségvállalást, amelynek célja a biztonságosabb és virágzóbb jövő megteremtése a szíriaiak számára, és a szélesebb térség biztonságának erősítése.

A brit külügyminiszter találkozott szombaton Damaszkuszban Ahmed es-Saraa ideiglenes szíriai államfővel és Aszaad Haszan es-Sibani külügyminiszterrel, és a velük tartott tárgyalásokon megerősítette a befogadó, reprezentatív jellegű szíriai politikai átmenet fontosságát – fogalmaz ismertetésében a brit külügyi tárca.

David Lammy a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: alkalma nyílt személyesen meggyőződni arról, hogy a figyelemreméltó előrelépésről, amelyet a szíriaiak az elűzött volt elnök, Bassár el-Aszad brutális rezsim megbuktatása óta elértek az ország és saját életük újjáépítésében.

A brit külügyminisztérium szombati állásfoglalása Aszad bukása szerint teremt az új szíriai kormány számára a volt elnök vegyifegyver-fejlesztési programjának teljes körű feltárására és e fegyverek megsemmisítésére.

Hírdetés

David Lammy szombati damaszkuszi látogatásán bejelentette: a brit kormány kétmillió fonttal (930 millió forinttal) kiegészíti a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) a jelenlegi brit költségvetési évben nyújtott finanszírozást.

A támogatással London ahhoz a műveleti tevékenységhez járul hozzá, amellyel az OPCW a szíriai kormányt segíti a vegyi fegyverek végleges megsemmisítésére tett kötelezettségvállalás végrehajtásában – fogalmaz a brit külügyi tárca.

Nagy-Britannia szombaton bejelentette azt is, 94,5 millió font értéke humanitárius segélycsomagot állít össze a Szíria számára az oktatási rendszer és az általános megélhetés hosszabb távú helyreállítására, valamint a környező országokban élő szíriai visszafogadásának elősegítésére.

A brit már tavasszal feloldott számos olyan szankciót, amelyet a kormánynak adott szíriai szervezetekre rótt ki az Aszad-rezsim idején.

A márciusban bejelentett döntés 24 különböző szerveződésre és intézményre vonatkozik. A londoni külügyi tárca ezek közül annak idején a szíriai jegybankot és a szír nemzeti légitársaságot (Syrian Arab Airlines) nevezte meg, de az akkori ismertetés szerint a brit szankciók hatálya alól mentesített szervezetek a szíriai energiaipari vállalatok között is vannak.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »