Durva, ami a magyar légtérben van, és még fokozódhat

Durva, ami a magyar légtérben van, és még fokozódhat

Az elmúlt hétvégén rekordméretű légi forgalmat vezényelt le Magyarországon a HungaroControl. A fel- és leszálló, valamint átrepülő légi járművek száma elérte a 4070-et, ám ez még tovább is növekedhet.

A hétfői vihar miatt ugyan egy időre le kellett zárni a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ám ezt megelőzően nagyon erős, rekordforgalom volt a magyar légtérben, meghaladva a napi 4000 kezelt gépszámot, ami egy óriási mennyiség – fogalmazott az InfoRádióban a HungaroControl kommunikációs és marketing igazgatója. Ebbe beleértendő az a gépmennyiség is, ami a Budapest Airportra érkezik, illetve onnan távozik, valamint azok a járművek is, amelyek csak áthaladnak Magyarország légterén.

Hírdetés

Ez a légi forgalom azonban még jócskán növekedhet is – tette hozzá Bárány Ákos, kiemelve: a HungaroControlnál mindent megtesznek annak érdekében, hogy a légitársaságok igényeit kielégítsék, aminek érdekében különböző kapacitásnövelő intézkedéseket hoztak az elmúlt időszakban. Főként olyan technológiai változtatásokra kell gondolni, amik a légtér áteresztő képességének növekedését segítik.

A szakember elmondása szerint a legnagyobb kihívást a lezárt ukrajnai légtér miatt az északkeleti szektor jelenti, hiszen itt sokasodik az a repülőgép mennyiség, amely a háború sújtotta országon keresztül menne el. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy itt olyan bontásban dolgoznak, ami alapján jóval nagyobb kapacitással mehetnének át általánosságban a gépek Magyarország szerint. „Úgyhogy van hova növelni hál’ Istennek a kapacitásunkat” – fogalmazott.

Bárány Ákos kitért arra is, hogy a HungaroControl folyamatosan növeli a légiforgalom-irányítók számát, az elmúlt évben például 10 százalékkal. Külföldről is toboroztak irányítókat, emellett pedig jó páran elvégezték az itthon tanfolyamot is, ami révén már ők is szakszolgálati engedéllyel rendelkező irányok lett – ismertette. Az újítások között fontos megemlíteni a két hónappal ezelőtt átadott távoli toronyiránítási rendszert is, amellyel a Budapest Airport terminál forgalmát irányítják.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »