A rotterdami kikötő (Európa legnagyobb kikötője) egy esetleges Oroszországgal szembeni konfliktusra készül . A Financial Times értesülései szerint a kikötő új katonai rakományfogadó részleget hoz létre, és terveket készít elő a szállítmányok átirányítására, amennyiben háborús helyzet alakulna ki.
A Rotterdam Port Authority vezérigazgatója, Boudewijn Siemons elmondta: a kikötő már korábban is kezelt katonai szállítmányokat, azonban még a hidegháború alatt sem volt dedikált terület ilyen célra. Most viszont egy konténerterminál egy részét hivatalosan is hadicélokra tartják fenn.
A rotterdami kikötő szoros együttműködésbe kezdett a belga Antwerpennel, hogy együtt kezeljék a brit, amerikai és kanadai hadianyag- és járműszállítmányokat. „Egyre kevésbé tekintünk egymásra versenytársként” – jegyezte meg Siemons, utalva arra, hogy ha nagyobb mennyiségű hadianyag érkezne, a felesleget átterelhetik Antwerpenbe vagy más kikötőkbe.
Rotterdam kulcsszerepet tölt be az olajtárolásban is, és Siemons felszólítja az uniós államokat, hogy más kritikus nyersanyagokat is halmozzanak fel, mint a réz, a lítium és a grafit. Az Európai Unió 2025. július 8-án stratégiát jelent be az élelmiszer-, víz-, energia- és orvosi eszközök készletezésére is.
Oroszország nemrég hadihajóval kísért szankcionált tankereket az Angol-csatornában, és a Finn-öbölben is nőtt az orosz katonai jelenlét. Dánia tengeri drónokat vetett be a Balti-tengeren, hogy védje az infrastruktúrát, míg Franciaország egy 101 méteres felderítő hajót – a Dupuy de Lôme-ot – vezényelt ugyanoda.
Mindeközben Európa logisztikai gondokkal is küzd: Donald Trump vámstratégiája és az alacsony folyói vízszintek miatt a rotterdami, antwerpeni és hamburgi kikötők évek óta nem látott torlódásokat tapasztalnak. A helyzet várhatóan még hónapokig fennmarad.
Körkép.sk, FT.com
Nyitókép forrása:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


