A szlovák közlekedési minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a nyári szünidőben érvényes ingyenes vonathasználat szabályai kizárólag a 26 év alatti, érvényes diákstátusszal rendelkező személyekre vonatkoznak. A kedvezményes viteldíj ugyan továbbra is elérhető minden fiatal utas számára, de ez nem jelenti automatikusan az ingyenes utazás jogát.
A minisztérium kommunikációs osztálya szerint a 26 év alatti fiatalokat két alapvető kategóriába sorolják – diákokra és nem diákokra. Ingyenes utazásra a közép- és felsőoktatási intézmények aktív hallgatói jogosultak, akik valamely tanulmányi szinten be vannak iratkozva. Az ingyenes közlekedés minden 15 év alatti gyermekre is érvényes, függetlenül attól, milyen iskolatípusba járnak.
A nem diákok – vagyis azok, akik már nem tanulnak – csak kedvezményre jogosultak. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a 26 év alattiak, akik jelenleg nem tanulnak, továbbá azok a középiskolai végzősök, akik a tanulmányok befejezésétől a felsőoktatásba történő beiratkozásig terjedő időszakban vannak, illetve azok a hallgatók, akik az alapképzés (bakalár) befejezése és a mesterképzésre történő beiratkozás közötti időszakban vannak. A nyári időszakban ők hivatalosan már nem rendelkeznek diákstátusszal.
Mindenki, aki diákstátusszal rendelkezik, korlátlanul igénybe veheti az ingyenes vasúti közlekedést. Akik viszont nem diákok, csak kedvezményes jegyet vehetnek igénybe. „Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kedvezményes nem azt jelenti, hogy ingyenes” – hangsúlyozta a minisztérium.
A közlekedési minisztérium emlékeztet arra is, hogy igényelhetnek Junior igazolványt, amely egész évben 25 százalékos kedvezményt biztosít az egyszeri viteldíjból. Július és augusztus hónapokban emellett elérhető a 29 eurós Slovak Junior havi bérlet, amely lehetővé teszi az összes ZSSK-vonat korlátlan használatát másodosztályon egész Szlovákiában.
2026. július 1-jétől a 26 év alattiak a teljes viteldíjból kedvezményt vehetnek majd igénybe nemcsak a vasúton, hanem a regionális autóbusz-közlekedésben és a városi tömegközlekedésben is. A Slovak Junior havi bérlet vásárlásának lehetősége továbbra is megmarad.
SITA
Nyitókép forrása: Unsplash
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


