Ilyen volt az 51. Honismereti Kerékpártúra. KÉPEK

Ilyen volt az 51. Honismereti Kerékpártúra. KÉPEK

Ilyen volt az 51. Honismereti Kerékpártúra. KÉPEK szaszifanni2025. 07. 08., k – 15:28

A Honismereti Kerékpártúra (HKT) minden évben különleges élményt kínál: egyszerre teljesítménytúra, szabadegyetem és kulturális fesztivál. Az idei, immár 51. túra Zoboraljára vezetett, ahol a résztvevők kerékpározás közben fedezték fel a régió népművészeti, történelmi és természeti értékeit

„Első alkalommal vettem részt ezen a túrán, kissé tapasztalatlanul, viszont egészen biztosan maradandó, emlékezetes élményként fogok rá tekinteni. A biciklizés kitartást és erőfeszítést igényelt, így minden percét élveztem és ezáltal meg is szerettem sokkal jobban. 

A túra többi résztvevője rengeteg segítséget nyújtott és hasznos tanácsot adott. Ezenkívül a különféle programok által egy csomó történelmi érdekességet osztottak meg velünk az helyiek.

 Szerintem ez tökéletes példája annak, hogyan kell a kellemeset összekötni a hasznossal. A táborban ugyanis egész idő alatt családias és összetartó volt a hangulat, ami igazán varázslatossá tette ezt a pár napot. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a túrának” – mondja lelkesen a gimnazista Pinke Zsófia, aki Perbetéről érkezett barátnőjével.

Honismeret magyaroknak 

A keddtől vasárnapig tartó kerékpártúra programjában minden évben találni népművészeti, természeti, építészeti és történelmi érdekességeket.

„Idén nehéz dolgunk volt, hiszen Zoboralja minden területen az élen jár, rengeteg itt a magyar kulturális kincs. Az alsóbodoki Nefelejcs és a zsérei Zsibrice hagyományőrző csoportok, valamint a koloni Brath Terézia fellépéseikkel a népművészeti kincsekből adtak ízelítőt. Megismertük az egykor a vidék virágzásáért sokat tevő nemesi családokat – mint például az Esterházy, Apponyi, Elefánthy, Edelsheim-Gyulai, Forgách, Rákóczi és Keglevich, s ahol az intézmény nem nyújtott magyar nyelvű vezetést, ott mi biztosítottuk a tolmácsolást” – avat be az idei programba a főszervező, Hodossy Katalin.

Hírdetés

„A kerékpáros túrákról minden nap délután 5 óra körül érünk vissza a táborba, ahol pihenő és kétfogásos vacsora után kezdetét veszik az esti programok. Idén az esti programokat Dr. habil. PaedDr. Bárczi Zsófia, PhD. író, egyetemi docens, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának egykori dékánja nyitotta, aki Jókai 200 emlékév lévén a nagy mesemondó egy kevésbé ismert oldaláról, a politikus Jókai Mórról tartott érdekfeszítő előadást” – teszi hozzá Hodossy Katalin.

Együtt alkot a család

„Jókai előtt tisztelegve az esti kézműves foglalkozások során a gyerekekkel a Szaffi című mesefilm tematikát dolgoztuk fel. Ez a mese az író „A cigánybáró” műve alapján készült. Öröm volt látni, ahogy apák, nagyapák együtt merültek el gyerekeikkel, unokáikkal a különböző kézműves technikákban” – idézi fel Matus Fanni, programkoordinátor az esti kézművesfoglalkozások és műhelyek hangulatát, amelyeken mindenki elkészítette a saját túrapólóját, és saját készítésű linolmetszettel díszített pólóját is.

A kilencedikes Nyul Rebeka Szentpéterről érkezett és így foglalja össze első HKT-s tapasztalatait: „Az idei biciklitúra számomra nem csak egy nagyon jó élmény volt, hanem egy nagyon jó edzés is. 

A társaság rettentő barátságos, szinte otthonias. 

Az esti előadások es foglalkozások egyaránt érdekesek és szórakoztatóak voltak. A tábortűznél való éneklések pedig remek altató volt. Jövőre remélem ismét csodás élménnyekkel térek haza.”

Fiatalodik a HKT

„Szervezetünk elsődleges célja, mikor átvette az öregektől a túra szervezését a fiatalítás volt. Ez egy hosszú folyamat, és örömmel kijelenthetem, jó úton vagyunk, hiszen az idei stábtagok átlagéletkora 34 év, túrás közösségünk pedig idén is új kisgyerekes családokkal és kalandvágyó fiatalokkal gyarapodott.” – árulja el mosollyal az arcán Urbančok Lara, a Honismereti Kerékpártúra polgári társulás elnöke.

Hrutka Éva Dunaszerdahelyről szintén első ízben vett részt a túrán családjával: „Nagyon jól éreztem magam a túrán – kiváló szervezés, nagyszerű csapat, tartalmas programok. A sok szép hely közül számomra a Kistapolcsányi Nemzeti Ménes és az Apponyi könyvtár volt a legemlékezetesebb. Jövőre szívesen felfedezem a felvidéki bányavárosokat is! Szívből ajánlom mindenkinek ezt a különleges élményt – testnek, léleknek, közösségnek!”

A szervezők már közzé is tették a jövő évi HKT időpontját, az 52. Honismeretei Kerékpárúra 2026. július 7 – 12. közt lesz. Részletek és jelentkezés a www.hktura.sk weboldalon.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »