A kormány ezen a nyáron a helyi közigazgatás reformjára készül – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő csütörtök este. Az Antena3-nak nyilatkozva elmondta, a közigazgatást nem lehet egy-két év alatt átszervezni, de a helyi önkormányzatok hatékonysága növelhető, amit a helyi közigazgatás átalakításával képzel el a kormány.
Állítása szerint ez nem jelenti majd községek felszámolását. Bolojan elmondta, a kormány ezen a héten létrehoz egy-egy munkacsoportot a megyei jogú városok, a városok és a községek vezetésének hatékonyságát növelő intézkedések kidolgozására. Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzatok több mint 60 százaléka nem tudja fedezni a személyzeti költségeit a helyi adókból, de csökkenthetik a polgármesteri hivatalokban dolgozók számát és igazíthatnak a béreken is. „Egy polgármesternek nincs feltétlenül szüksége két személyes tanácsadóra” – jegyezte meg.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


