Emmanuel Macron francia elnök utalt arra, hogy mandátuma lejárta után is szeretne aktív szerepet vállalni a nemzeti politikában. A Politico.eu portál beszámolója szerint Macron talán még azt sem zárja ki, hogy a jövőben újra induljon az elnöki posztért, amennyiben azt az alkotmány lehetővé teszi.
„Továbbra is szükségem van a segítségetekre, és számítok rátok – a következő két évben is. Öt év múlva, tíz év múlva is. Ti itt lesztek, és számítsatok rám is, én is itt leszek veletek” – mondta Macron vasárnap (július 6-án) egy rendezvényen, amelyet annak a fiatalokból álló csoportnak a tizedik évfordulója alkalmából tartottak, amely támogatta őt az első elnökválasztási kampányában.
A francia alkotmány értelmében Macron közvetlenül a második mandátuma után nem indulhat harmadszorra. Ez azt jelenti, hogy a következő, 2027-es választáson nem lehet jelölt. Az alkotmányos korlátozás azonban csak az egymást követő ciklusokra vonatkozik, így Macron 2032-ben már újra elindulhatna. Akkor 54 éves lesz.
Egyelőre Macron homályosan fogalmaz jövőbeli terveiről. Egy májusi televíziós interjúban rákérdeztek, indulna-e 2032-ben. Azt válaszolta, hogy „nem gondolkodott” harmadik mandátumon.
Csökken a bizalom
Ennek ellenére egy parlamenti vizsgálóbizottság megállapította, hogy a kormány egy nappal az interjú után közvélemény-kutatást rendelt Macron esetleges 2032-es indulásának támogatottságáról. Az ilyen kutatásokat ugyan nem közvetlenül az elnöki hivatal rendeli, de az eredményeket általában oda továbbítják.
A Elabe közvélemény-kutató intézet szerint jelenleg a választók mindössze 22 százaléka bízik Macronban. Befolyása a belföldi politikára meggyengült, miután tavaly nyáron előrehozott parlamenti választásokat írt ki, amelyeken koalíciója elvesztette a többségét.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: Valentine Chapuis, Pool Photo via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


