Naď: félrevezethették az Európai Ügyészséget – vallomást tett a volt védelmi miniszter Lajos P. János2025. 07. 03., cs – 12:51
Vallomást a rendőrségen Jaroslav Naď (Demokraták párt) korábbi védelmi miniszter. Naďot a rendőrség június közepén őrizetbe akarta venni, hogy kihallgathassa, de akkor nem tartózkodott Szlovákiában. Hétfőn érkezett meg külföldről, csütörtökön pedig elment a rendőrségre.
Az Ukrajnának 2022-ben, az orosz-ukrán háború kitörése után átadott muníció ügyében hallgatta ki ma a rendőrség Jaroslav Naďot, a Demokraták párt elnökét, korábbi védelmi minisztert. A kihallgatást az Európai Ügyészség kérte, mert gyanúsnak találták, hogy a védelmi minisztérium visszavásárolt korábban kiselejtezett és eladott lőszert 7,4 millió euróért. A lőszert utólag kifizette az Európai Unió az úgynevezett békekeretből. Az ügyben az Európai Ügyészség nyomoz, ugyanisfennáll a gyanú, hogy a őszert drágábban vásárolták vissza, mint amennyiért eladták, így anyagi kár érte az Európai Uniót.
Naď szerint azonban az ügyben a jogszabályoknak megfelelően jártak el. A lőszert még az előző kormány, a smeres Martin Glváč minisztersége idején adták el.
Az eladás részleteit nem ismerem, abban az időszakban nem én voltam a miniszter, de felmerül a kérdés, hogy miért nem semmisítette meg az akkori vevő a muníciót” – jelentette ki Naď.
A volt miniszter szerint 30-40-50 éves lőszerről volt szó, de a háború kezdetén Ukrajna eredetileg igényt tartott erre is. „A lőszer beszerzése nem az én feladatom volt, én azt biztosítottam, hogy megfelelő kormányhatározat alapján történjen a beszerzés” – magyarázta Naď a mai kihallgatása után. A lőszert a Konštrukta Defence állami cég vásárolta meg, attól vette meg a kormány, és egy kormányközi megállapodás alapján adták át Ukrajnának. A volt miniszter a beszerzési árról csak annyit mondott, hogy kénytelenek voltak az aktuális piaci áron visszavásárolni a lőszert.
Félrevezették az Európai Ügyészséget?
A volt miniszter szerint az Európai Ügyészséget is félrevezethették.
Olyan érzésem van, hogy az ügyészség képviselői vagy részinformációk alapján dolgoztak, amit vagy szándékosan vagy hanyagságból kaptak a minisztérium jelenlegi képviselőitől
– jelentette ki a miniszter. Szerinte Robert Kaliňák jelenlegi védelmi miniszter a belépése után 2023-ban lecserélte a szakembereket, és politikai jelöltekkel töltötte fel, ez okozhatta a félreértéseket.
Nad szerint a lőszer és egyéb katonai felszerelés Ukrajnának való átadása előny gazdasági szempontból is előnyös volt az országnak. „Ha Orbán Viktor nem fog blokkolni további 250 millió eurót az uniós békekeretből, akkor akár 1 milliárd eurót is kaphat Szlovákia az átadott fegyverekért” – mondta a volt védelmi miniszter. A magyar kormány már több mint egy éve blokkolja a kifizetéseket az Ukrajnának szállított hadianyagok ügyében.
A volt védelmi miniszter további kihallgatásokra is számít.
Az S300-as ügyében már kihallgattak, most a lőszer miatt hallgattak ki, még jönnek a Mig-ek
– mondta Naď. Kijelentette, hogy nem sajnálja sem az átadott fegyvereket, sem pedig azt, hogy Szlovákia segített Ukrajnának.
Az ügyben korábban letartóztatták Peter Kozákot, a védelmi minisztérium korábbi hivatalvezetőjét és a Konštrukta Defence volt vezérigazgatóját, Alexander Gurskót is. Összesen nyolc embert vettek őrizetbe június végén, de a kihallgatásuk után valamennyit szabadon engedték. Naď szerint a fejlemények azt bizonyítják, hogy politikailag motivált ügyről van szó.
Kapcsolódó cikkünk
A volt védelmi miniszter épp Kanadában tartózkodik a Markíza információi szerint, így nem tudták előállítani. Más, korábbi magasrangú személyeket azonban őrizetbe vettek. Az ő nevük is a védelmi minisztériumhoz és az ukrajnai lőszerszállítmányokhoz kötődik.
Szlovákiában nagyszabású rendőrségi akció zajlott le, amelynek középpontjában a védelmi minisztérium egykori vezetői állnak. A hatóságok elsősorban Jaroslav Naď korábbi védelmi minisztert akarták előállítani, ám a politikus a hírek szerint jelenleg külföldön, Kanadában tartózkodik, ahol a fia tanul. Naď maga közölte közösségi oldalán, hogy utazása miatt a következő napokban nem tartózkodik az országban, a rendőrök állítólag a saját otthonában keresték.
Martina Kakaščíková, a Demokraták szóvivője közölte, hogy Naď, a párt jelenlegi elnöke visszatérése után maximálisan együttműködik a hatóságokkal.
A Demokraták alelnöke, Juraj Šeliga szerint az exminiszter már korábban bejelentette, hogy Kanadában lesz:
A mai reggel és a rendőrségi »akciók« nem mások, mint megfélemlítés és PR-akciók Fico, Šutaj és társai részéről
– nyilatkozta.
Már a volt védelmi miniszter is reagált
Később Jaroslav Naď volt szlovák védelmi miniszter is reagált az esetre a közösségi oldalán. Mint írta, a történtek nem érték váratlanul, sőt, már hónapok óta számított valamilyen hasonló lépésre. Véleménye szerint ha valóban akkora veszélyt jelentene a társadalomra, mint ahogy azt sugallják, akkor a rendőrségnek nem hajnalban, rendőri kísérettel kellett volna megkísérelnie az előállítását – főleg úgy, hogy közösségi bejegyzéseiben többször is jelezte: jelenleg Kanadában tartózkodik fiával.
Naď hangsúlyozta, hogy a hatóságok birtokában van az elérhetősége, így bármikor kapcsolatba léphettek volna vele egyeztetés céljából. Közlése szerint a hónap végén visszatér Szlovákiába, és a hatóságok rendelkezésére fog állni.
A volt miniszter kiemelte, büszke arra, hogy Ukrajnának segítséget nyújtottak, és ha kellene, újra megtenné.
Másokat őrizetbe vettek
A rendőrségi akció másik célpontja Peter Kozák, a védelmi minisztérium Hivatalának egykori főtitkára volt. Őt a hatóságok a Markíza szerint őrizetbe akarják venni. Emellett állítólag letartóztatták a Konštrukt – Defence volt vezérigazgatóját, Alexander Gurskót is.
Az Európai Ügyészség (EPPO) pozsonyi irodája később megerősítette, hogy nyolc személyt vettek őrizetbe az akció során – katonai segély céljára szánt forrásokkal való visszaélés gyanújával. A becsült kár 7,4 millió euró. A letartóztatott személyek közül négyen a védelmi minisztérium alkalmazásában álltak – közölte az ügyészség.
A hatóságok már hosszabb ideje vizsgálják az esetet. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter tavaly hozta létre a szervezett bűnözés elleni hivatalon belül a Darca nevű munkacsoportot, amelynek kifejezett feladata az Ukrajnába irányuló katonai adományok körülményeinek feltárása.
Az Aktuality portál is arról számolt be, hogy az Európai Unió illetékes szervei is vizsgálódnak a lőszerbeszerzések és -adományozások ügyében, mivel felmerült a gyanú, hogy ezek a tranzakciók nem minden esetben feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.
Az ügyben az Európai Ügyészség (EPPO) ügyésze már hivatalosan is büntetőeljárást indított – közölte Peter Habara, a szlovák rendőrség kommunikációs osztályának munkatársa. Hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárással kapcsolatos nyilvános tájékoztatás kizárólag az EPPO ügyészének hatáskörébe tartozik, ezért a rendőrség a nyomozás jelenlegi szakaszában nem közöl részleteket.
A nyomozásról Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter is beszámolt közösségi oldalán, megerősítve, hogy az eljárást az Európai Ügyészség ügyészei vezetik.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


