A magyar elnök Pozsonyban: fegyverkezésről, orosz gázról, kisebbségekről is szó esett Török Máté2025. 07. 03., cs – 12:27
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába. Peter Pellegrini államfővel tartott közös sajtótájékoztatójukon a magyar elnök kitért a szlovákiai magyar közösség témájára is.
Pellegrini az Elnöki Palotában fogadta magyarországi kollégáját. Először négyszemközt tárgyaltak a felek, majd a nyilvánosság elé állva vázolták, mi képezte az egyeztetés tárgyát. A szlovák államfő kifejtette, hogy több kulcskérdésben egyetértenek, és hangsúlyozta a V4-ek fontosságát. A soros elnökséget Magyarország július 1-jén vette át, és Pellegrini már most kijelentette:
részt fog venni a Sulyok által szervezett elnöki csúcstalálkozón.
Azt egyelőre nem pontosították, hogy mikor kerülhet sor erre – a magyar államfő mindössze annyit mondott, hogy a következő fél évben, vagyis idén lesz.
Az energetikai kérdések is kiemelt szerepek kaptak a megbeszélésen. Úgy vélik, hogy az orosz gáztól való leválás veszélyes lehet mindkét országra nézve. Azaz ellenzik az Európai Bizottság tervét (REPowerEU), melynek értelmében fokozatosan meg kellene szüntetni a fosszilis tüzelőanyagok behozatalát Oroszországból.
Azzal viszont nincs problémájuk, hogy a védelmi kiadásokat mint NATO-tagországoknak növelni kell. Pellegrini ebben a vonatkozásban kilátásba helyezte, hogy akár szorosabban is együttműködhetne a két ország a cél elérése érdekében. Sulyok ezt elképzelhetőnek tartja, de ha már a hadászatról esett szó, megragadta az alkalmat, hogy elmondja: Magyarország a mihamarabbi békét sürgeti Ukrajnában.
A magyar államfő röviden kitért a magyar kisebbség helyzetére is, de közhelyes megfogalmazásokon túl nem sokat mondott.
Fontosnak tartja a nemzeti identitás és a szlovákiai magyar intézmények megőrzését – lényegében ez volt minden, amit kifejtett.
Ezen kívül még kitértek arra is az államfők, hogy az EU balkáni bővítése szerintük szükséges.
Sulyok Tamás délután Robert Fico miniszterelnöknél is látogatást tesz.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


