Rekordokat hozott az U21-es szlovákiai foci-Eb Orosky Tamás2025. 07. 02., sze – 17:39 Pozsony |
Először rendezte egyetlen ország a 16 csapatos korosztályos labdarúgó-Eb-t, de nem csak ezért volt történelmi a szombaton zárult szlovákiai kontinenstorna.
Büszkék lehetnek
Nagyjából két és fél éve kezdődött meg a szervezőbizottság munkája, és a befektetett energia a számok alapján mindenképpen megtérült: a közel 360 ezer áruba bocsátott jegyből több mint 290 ezret értékesíteni tudtak, vagyis a mérkőzések látogatottsága meghaladta a kapacitás 80%-át – ilyen arányokkal még egyetlen korábbi torna sem büszkélkedhetett a megelőző 23-ból.
Ráadásul ez fantasztikus hangulattal párosult, mind a nyolc helyszínen, ami nagy hozzáadott érték. Az UEFA-tól, az egyes csapatoktól, de a nézőktől és a közvéleménytől is pozitív visszajelzések érkeztek, amire büszkék lehetünk
– mondta el sajtótájékoztatóján Peter Palenčík, a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) főtitkára.
Az angolok győzelmével végződött tornán a szlovák válogatott is jól szerepelt, annak ellenére, hogy nem jutott tovább a csoportjából. Spanyolország (2:3) és Olaszország (0:1) ellen is minimum kiegyenlített mérkőzést tudtak játszani, Románia 2:1-es legyőzésével pedig szépen búcsúztak a tornától – így nem véletlen, hogy a szabadságát töltő szövetségi kapitány, Jaroslav Kentoš szerződését meghosszabbították. Az 51 éves szakember az újabb ciklusban, a 2027-es Eb végéig irányíthatja a csapatot.
Kulcsfontosságú volt számunkra, hogy a játékosok megbíznak benne
– tette hozzá Palenčík.
A tegnapi sajtótájékoztatót a SFZ az őszi, felnőtt vb-selejtezők promózására is felhasználta. Az attraktív, németek elleni pozsonyi meccsel kezdő szlovák válogatott kvailifikációs találkozóira már elkezdték árulni a belépőket. Egyelőre csak csomagban lehet jegyet váltani a három hazai selejtezőre: Németország után Luxemburggal és Észak-Írországgal találkoznak Francesco Calzona védencei.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


