Június 27-én, Jézus Szentséges Szívének ünnepén tartották a Katolikus Szeretetszolgálat hagyományos zarándoklatát Mátraverebély-Szentkúton, mintegy háromszáz résztvevővel. A koncelebrált ünnepi szentmisét Balogh Piusz OPraem gödöllői apát mutatta be.
A busszal, személyautóval, illetve gyalogosan is érkező zarándokok különleges ajándékot kaptak Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgatótól, aki külön-külön köszöntötte az érkező csoportokat.
A jubileumi szentévhez kapcsolódva a zarándokok otthonról hozott keresztjére ünnepi szalag került, „igazolva”, hogy meglátogatták a kegyhelyet. Mátraverebély-Szentkúton teljes búcsú nyerhető, és a zarándokonak lehetőségük volt a szentgyónás elvégzésére is.
Miután a közel háromszáz zarándok megérkezett, köszöntötték a résztvevőket, külön említve a Katolikus Szeretetszolgálat összes intézményét.
A résztvevők megtapsolták a gyalogosan érkezett zarándokokat, akik 109 kilométert tettek meg Budapestről, hogy útjuk során imádkozzanak a Katolikus Szeretetszolgálatért, a szervezet munkatársaiért, múltjáért hálát adva és jövőéért könyörögve, a zarándoklat fizikai és lelki megpróbáltatásait vállalva.
A program koncelebrált ünnepi szentmisével folytatódott, amelyet Balogh Piusz OPraem gödöllői apát mutatott be. A kegyhelyen szolgáló papok mellett koncelebráltak az Országos Papi Otthon paptestvérei is.
A szentmisében kiszolgáltatták a betegek kenetét is.
A zarándoklatra készülve a Katolikus Szeretetszolgálat munkatársai és az otthonokban lakó idősek készítettek egy rózsafüzért, melynek minden szeme egy intézményt, vagy projektet szimbolizál – így áll össze egy közös imádsággá a szervezet, így fűződik egybe múlt, jelen és jövő. A felajánlások, imaszándékok mellett e különleges tárgy is az oltár elé került.
A szentmise után közös ebéddel és a kegytárgyak megáldásával zárult a program.
Forrás és fotó: Katolikus Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


