A királyhelmeciek győztek mindkét nagykaposi tornán

A királyhelmeciek győztek mindkét nagykaposi tornán

A királyhelmeciek győztek mindkét nagykaposi tornán Elek Zoltán2025. 07. 02., sze – 15:22 Nagykapos |

Két korosztályban is kispályás tornagyőztesek lettek Királyhelmec ifjú labdarúgói. 

Az U11-eseket irányító Panyko Béla, illetve az U8-asokkal foglalkozó Molnár Gábor alakulata egyaránt veretlenül végzett az első helyen, sőt, a legnagyobb arányú győzelmeket is ők könyvelhették el. Az U11-esek a szobránciakat verték el 10:0-ra, az U8-asok pedig a nagymihályiakat 8:0-ra. Mindkét esetben a torna gólkirályai is a királyhelmeciek közül került ki.

„Remek szervezés, sok néző, kiváló hangulat, tornagyőzelem. Ettől szebb napot nem is lehetett volna elképzelni. A szülőkkel együtt nagyon boldogok vagyunk, és nagyon büszkék a srácokra. Jó kis csapat kovácsolódott össze, nehéz is lenne közülük kiemelni valakit, és nem is szeretnék. Remélem, a folytatás is sikeres lesz és még sok hasonló élményben részesülhetünk majd” – értékelt lapunknak Panyko.

Molnár Gábor szerint is minden nagyszerűen, zökkenőmentesen zajlott: „A gyerekek sok élményben részesülhettek, és ez motivációként szolgálhat a jövőben. A nyár folyamán focitábort szervezünk számukra, és mivel csak másfél éve vagyunk együtt, ez jó alkalom lesz arra, hogy jobban megismerjék egymást. Úgy látom, minden poszton vannak tehetséges játékosaink, külön megemlíteném hálóőrünket, Dobó Istvánt, aki a nehéz pillanatokban remekül helytállt. Dolgozunk, megyünk tovább!”

A házigazda nagykaposi U11-es csapat edzője, Káplár László a szervezésből is kivette részét. „A gyerekeket elkísérő szülők és a semleges szurkolók, akik a foci miatt jöttek el stadionunkba, jól szórakozhattak, jó mérkőzéseket láthattak. Egy újabb, sikeres hazai rendezésű focitornát tudhatunk magunk mögött. Ami pedig csapataink szereplését illeti, mindenképpen pozitívan értékelem. Mindkét esetben közel voltunk a végső győzelemhez. Királyhelmeci barátainknak gratulálunk, megérdemelten lettek tornagyőztesek, velük mindig kiélezett párharcokat vívunk a helyezésekért.”

A tornára emlékeztető elismeréseket Nagykapos polgármesterétől, Petrikán Pétertől vették át a tehetségekben bővelkedő csapatok ifjú szereplői.

Hírdetés

U11

Nagykapos–Tárkány 6:0, Királyhelmec–Nagymihály 2:2, Szobránc–Nagykapos 1:2, Nagymihály–Tárkány 2:0, Szobránc–Királyhelmec 0:10, Nagymihály–Nagykapos 0:1, Tárkány–Szobránc 6:0, Nagykapos–Királyhelmec 1:4, Szobránc–Nagymihály 0:5, Királyhelmec–Tárkány 5:1.

A torna végeredménye: 1. Királyhelmec 10 pont, 2. Nagykapos 9, 3. Nagymihály 7, 4. Tárkány 3, 5. Szobránc 0.

A legjobb góllövő: Sándor Dávid (Királyhelmec) 6.

U8

Nagykapos–Királyhelmec 0:2, Szobránc–Nagymihály 2:2, Nagymihály–Nagykapos 0:2, Királyhelmec–Szobránc 8:0, Nagykapos–Szobránc 2:1, Nagymihály–Királyhelmec 3:4.

A torna végeredménye: 1. Királyhelmec 9 pont, 2. Nagykapos 6, 3. Nagymihály 1 (5:8), 4. Szobránc 1 (3:12).

A legjobb góllövő: Dóczy Flórián (Királyhelmec) 7.

Tornatények


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »