Michael Carpenter, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete, a Foreign Affairs 2025. július 1-jei számában megjelent cikkében amellett érvel, hogy Ukrajna még mindig megnyerheti a háborút Oroszországgal szemben – de ehhez a Nyugatnak szakítania kell a félmegoldásokkal, és egységesen, határozottan kell fellépnie Moszkva ellen katonailag, gazdaságilag és diplomáciailag egyaránt.
A vereség illúziója
A cikk szerint sok nyugati vezető, köztük Donald Trump és alelnöke, JD Vance, tévesen abból indulnak ki, hogy Ukrajnának nincs esélye a győzelemre.
Ez a szemlélet két veszélyes előfeltevésen alapszik: hogy Oroszország legyőzhetetlen, és hogy Ukrajna csak időt húz a nyugati segítséggel, de a veresége elkerülhetetlen. Carpenter szerint ezek az érvek nemcsak hamisak, hanem aláássák a nyugati támogatás hatékonyságát is.
Ukrajna bizonyított – de eszközök nélkül
Carpenter szerint Ukrajna eddig is jelentős sikereket ért el, gyakran a várakozások ellenére. Legyen szó Kijev megvédéséről 2022 tavaszán vagy a harkivi ellentámadásról, a siker kulcsa nem a fejlett fegyverek, hanem az eltökéltség és a kreatív harcmodor volt.
Azonban a nyugati partnerek lassú és hiányos támogatása – különösen a nagy hatótávolságú fegyverek terén – visszafogta Ukrajna potenciálját. A háborút nem az eszközök bősége, hanem épp azok hiánya húzta el.
Körkép-vélemény:
Ukrajna sikerei nem sokat érnek a jelen helyzetben. A 2022-es nagy tavaszi ellentámadás után volt egy teljes kudarccal végződő 2023-as ellentámadás. A herszoni győzelemmel pedig inkább az oroszok győztek, mert bár jelentős területeket adtak fel, megkímélték az élőerejüket. Carpenter nem veszi figyelembe, hogy ez nem egy területszerző háború, hanem Oroszország fel akarja őrölni a teljes ukrán hadsereget, hogy Ukrajna összeomoljon. Vagyis az oroszok mindaddig elérik a céljukat, míg képesek pusztítani az ukrán élőerőt. Az oroszok ráadásul tovább nyújtózhatnak mind élőerő mind erőforrások tekintetében, mint Ukrajna – és a „hajlandók koalíciójának” nagy hallgatásából már nyilvánvaló, hogy élőerőt a nyugat nem akar Ukrajnába küldeni…
A gazdasági szankciók hatástalansága
Carpenternek is feltűnt, hogy a szankciók sem érték el céljukat, mivel túl szelektíven alkalmazták őket. A SWIFT-rendszerből való kizárás például csak néhány orosz bankra vonatkozott, így Oroszország gazdasága még nőtt is 2023–24-ben. Az exportkorlátozások bevezetése szintén túl későn és túl enyhén történt, így Moszkvának volt ideje alkalmazkodni. Carpenter szerint „a dózis mennyisége teszi a mérget” – és eddig a dózis mindig túl alacsony volt.
Fordulóponthoz érkeztünk
A szerző szerint Ukrajna győzelme továbbra is lehetséges, ha a Nyugat gyökeresen változtat stratégiáján. Ennek kulcsa a Nyugaton befagyasztott mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyon felhasználása lenne, amelyet Ukrajna védelmére kellene fordítani – nem pedig a háború utáni újjáépítésre tartogatni. Ez az összeg felfuttathatná Ukrajna hadiiparát, finanszírozhatná a fejlett nyugati fegyverek beszerzését, és lehetővé tenné a kritikus infrastruktúra védelmét.
Körkép-vélemény:
Carpenter kijelentése egyszerre háborús uszítás és globalista agymenés. Egyrészt, a befagyasztott orosz vagyon Ukrajnának való átadása nem csak a háború eszkalációjával járna (az orosz elit ennyi pénzt nem fog csak úgy elengedni), de az is biztos, hogy óriási összegek tűnnének el Ukrajna korrupciós süllyesztőjében – lehet tippelni, hova… A harmadik dolog pedig az, hogy ha ezt az EU meglépi, akkor az minden olyan ország, amely most még euróban tartja a pénzét, de nem felhőtlen a kapcsolata az arrogáns nyugat-európai progresszívekkel, ki fogja vonni a pénzét az euróból, nehogy őt is megzsarolják, mint az oroszokat. Ez hatalmas csapás lenne az euróra. Az amerikai Carpenter számára persze ez nem gond, mert az euró gyengülése a dollárnak csak jó…
Új típusú együttműködés kell
A szerző szerint nem elég fegyvereket szállítani: Ukrajnának technológiai és ipari együttműködésre van szüksége. Közös gyártás, szellemi tulajdon megosztása és logisztikai támogatás nélkül a nyugati rendszerek nem használhatók hatékonyan. Emellett Ukrajnának hozzáférést kell kapnia a karbantartási és támogatási szoftverekhez is, hogy a fegyverrendszerek a változó frontvonalhoz igazíthatók legyenek.
Körkép-vélemény:
És mihez fog kezdeni a minden szinten korrupt Ukrajna a megszerzett nyugati technológiával? A kérdés természetesen költői…
Az orosz gazdaság gyenge pontjai
Bár Oroszország GDP-je nőtt, a gazdasági alapjai továbbra is törékenyek. A magas kamatlábak, az infláció és a tartalékalap elapadása lehetőséget ad a nyomásgyakorlásra. Carpenter szerint a Nyugatnak teljes embargót kellene bevezetnie az orosz energiahordozókra, és szigorúan ellenőriznie kellene az olajárplafon betartását is. A bankrendszert is teljes kizárással kellene sújtani a SWIFT-ből, nem csak részleges szankciókkal.
Körkép-vélemény:
Ez megint amerikai gazdaságpolitikát erősítő elképzelés, ráadásul Közép-Európát nagyon súlyosan érintené.
A kínai kapcsolat
Carpenter felhívja a figyelmet arra, hogy Oroszország már nem egyedül vívja a háborút. Kína vált a legnagyobb technológiai beszállítójává, Irán pedig drónokat, Észak-Korea rakétákat és katonákat adott.
Bár Irán és Észak-Korea korlátozott kapacitással bírnak, Kína kulcsszerepe miatt komolyabb nyomásgyakorlásra lenne szükség. Európának ebben van eszköze: a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül lehetne visszatartani Pekinget attól, hogy tovább támogassa Moszkvát.
Körkép-vélemény:
A cikk ennél a résznél mutatta meg igazi arcát: a háborús törekvések támogatása mellett a Kína-ellenes amerikai külpolitikát propagálja. Carpenter valójában egy atlantista koncepciót vázol fel, ahol az ukrajnai háború eszkalálását ötvözi az európai-amerikai kapcsolatok elmélyítésével és privilegizálásával. Ez részben válasz arra az európai felvetésre, hogy mivel Donald Trump amerikai elnökkel nehéz kijönni, az amerikai vezetés ellensúlyozására Európa javítsa a kapcsolatait Kínával. Carpenter cikke így rávilágít arra, hogy a globalista mainstream is kettétört. Van egy szárny, amely a korábbi mély transzatlanti kapcsolatok kereteiben tudja csak elképzelni a jövőt, és van egy másik, amely távolabb lépne az USA-tól és Európa kiemelésére építené a jövőjét. Megjegyezzük, hogy a második a racionálisabb, egyszerűen azért, mert nem Trump kezdte el leépíteni a transzatlanti kapcsolatokat. Ez a folyamat még Obama idején indult meg, és Biden idején is jelen volt (lásd az afganisztáni kivonulás csúfos körülményeit).
A győzelem értelme és ára
A szerző szerint stratégiai értelemben Oroszország már elvesztette a háborút: az ukrán nemzetépítés folyamata visszafordíthatatlan, és semmilyen „átnevelés” nem fogja meggyőzni az ukránokat Moszkva uralmának legitimitásáról.
Körkép-vélemény:
Ez megint csak akkor igaz, ha igaz lenne az a narratíva, hogy az oroszok Ukrajnát, mint államot akarják elfoglalni. Valójában nem ez a helyzet, nekik az erős és Nyugat által támogatott Ukrajna és ukrán hadsereg a fenyegetés, ezeket akarják felőrölni. A stratégiai orosz kudarc nézőpont kérdése, tény, hogy egész Ukrajnát katonai úton nem tudják bevenni, Nyugat-Ukrajna pedig az ukrán nacionalizmus bástyája, ellenőrizni sem tudnák. A háború célja most már inkább az ukrán katonai erő megtörése és a nyugati befolyás nyugatabbra tolása, amennyire csak lehet.
A Nyugat dilemmája most az, hogy hagyja-e a háborút tovább eszkalálódni és elhúzódni, vagy inkább cselekszik, hogy Ukrajnát megerősítse, és tárgyalási előnyhöz juttassa. A cikk szerint egy koreai típusú tűzszünet elérhető, és megnyitná az utat Ukrajna EU- és NATO-integrációja előtt.
Körkép-vélemény:
Itt Carpenter önmagának mond ellent. Most akkor vagy Ukrajna győzelme a cél, ami Kijev szemében csak az orosz vereséggel lehet egyenlő, vagy a tárgyalás kikényszerítése, amelyben Kijevnek nehéz kompromisszumokat kell kötni. Ukrajna támogatásának fokozása a háború elhúzódását jelenti.
A sorok között
A következetlenségeket félretéve, Carpenter összességében arra céloz, hogy a Nyugat indítson hatalmas támogatásokat Ukrajna irányába, vezessen be óriási szankciókat Oroszország ellen, hogy legyen tárgyalás, amelyben Ukrajna kettészakad a demarkációs vonal mentén, és a nyugati fele integrálódjon az EU-ba és a NATO-ba (ha a második is megtörténne, az vagy világháborút jelent, vagy azt, hogy Ukrajna jó időre lemond az elvesztett területekről).
A cikk egy teljes koncepciós katyvasz, amely eldurrogtatja a legtöbb háborúpárti narratívát. Győzelemről beszél, de már olyan győzelmet képzel el Ukrajnának, amelyben nem kapja vissza területi integritását, cserébe viszont nyugati integrációt kap. Az eszkalációt nem tartja helyes útnak, de azért olyan javaslatokat tesz, amelyek mind a háború eszkalációja irányába mutatnak. Elvileg a háború elhúzódása ellen szól, de javaslatai épp az ellenkezőjét segítenék elő. Mindeközben transzatlanti szempontból látja a világot, miközben a valóságban a Brüsszel-Párizs-London-Berlin tengely fényévekre került Washingtontól.
Röviden, Carpenter cikke azt üzeni: amerikaiak, európaiak, öleljétek át egymást, keressetek jól a háborún, és adjuk el Ukrajna feldarabolását győzelemként, miközben lenyúljuk az oroszok és az európai adófizetők pénzét.
A cikk megjelenése azonban valamire reagál. És ez a valami az, hogy a globalisták Európában egyre inkább fontolgatják az Amerikával való részleges szakítást és akár a Kínával való összefogást Washington gyengítése céljából. Ez a folyamat a változó világrend eredménye. Hogy Európának hasznára válik-e ez a stratégia, kérdés – mert nincs valódi ereje, és minden ellentét ellenére hízelegni kényszerülnek Trumpnak.
Az biztos, hogy az európai mainstream és az amerikai progresszív-atlantisták ugyanazt akarják: Ukrajna óriási véráldozata árán olyan eredményt elérni a háborúban, ami nem jelent totális arcvesztést a közvélemény előtt és egyúttal biztosítja a globalista elit gazdasági érdekeit.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Oleg Petrasiuk/Ukrainian 24 Mechanised brigade via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
