Evangelizáció, ökumenizmus, béke – ezek voltak a fő témái a XIV. Leó pápa és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) vezetősége találkozójának június 28-án, szombat délelőtt a Vatikánban. A vatikáni média ennek kapcsán interjút készített Német László bíborossal, belgrádi érsekkel, a CCEE alelnökével.
A találkozón a pápa hangsúlyozta a párbeszéd folytatásának és az emberekhez való közelség fontosságát ebben a „sokszor bizonytalan” világban.
Európa hite újraébred
„Nagyon hasznos beszélgetés volt, a pápa rendkívül tárgyilagos volt” – mondta el Német László bíboros, aki a CCEE nevében készen áll eleget tenni a felhívásnak, hogy „tegyenek meg mindent, hogy
ahol háború dúl, amely számtalan életet követel”. A tárgyi világ mindig megújulhat – jegyezte meg Német László a pápa szavait idézve –, de az emberi életet, ha egyszer elveszett, soha nem lehet visszaszerezni.
Az ökumenizmus melletti elkötelezettség – figyelembe véve a három nagy keresztény család (katolikusok, protestánsok és ortodoxok) tartós együttélésének sajátosságait Európában – komoly kihívást jelent. Ezzel kapcsolatban a belgrádi érsek Péter utódja előtt kiemelte, hogy
Ez a felismerés a lelkipásztori útjainak tapasztalatából fakad, amikor az érsek sok esetben a szekularizációval ellentétes jelenségeket tapasztal, különösen Nyugat-Európában és az ortodox országokban. „Az én országomban például a népesség 85 százaléka ortodox, és valóban, a vallási élet virágzik, a liturgikus szertartásokon sokan vesznek részt, az Egyház tevékenységeiben az emberek aktívan jelen vannak, nő a hivatások száma… mindez rendkívül fontos. És ez megnyugtató nekünk, katolikusoknak is. Ez történik Romániában és Bulgáriában is.”
A kereszténység nem fanatizmus
– jelentette ki Német László bíboros. „Ma Európában sokkal többet kell tennünk azért, hogy megnyíljunk a digitális világ előtt, hogy felkészítsük a mi influenszereinket, és megismertessük egyházainkat, hogy elkerüljük a keresztény fundamentalizmus erősödését. Ez a jelenség az Egyesült Államokból indult – tette hozzá a bíboros –, és véleményem szerint nem fest valós képet a kereszténységről. A kereszténység nem a fanatizmus révén terjedt el.”
Az újrafegyverkezés nem megoldás
A CCEE alelnöke emellett kommentálta XIV. Leó pápa legutóbbi javaslatait is, amikor a ROACO előtt tartott beszédében figyelmeztetett a fegyverkezés hamis propagandájára. „Gyönyörű szavak, amelyeket teljes mértékben magaménak érzek. Elterjedt az a téves nézet, hogy nem tudunk fegyverkezés nélkül élni, hogy az újrafegyverkezés az egyetlen megoldás a békére. Ez nem igaz. Ezt látjuk az elmúlt évek háborúinál, de azoknál is, amelyekről nem beszélnek. És
A bíboros megemlítette az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID, amerikai karitatív szervezet – a szerk.) által a globális dél országai számára nyújtott létfontosságú segélyek felfüggesztése által okozott, már most is drámaian érzékelhető károkat. „Látjuk a következményeket: fiatalok és gyermekek halnak meg. Nagyon sok iskola zárva marad, mert nincs finanszírozás.”
Több együttműködés az európai politikusok között
A konfliktusok eszkalálódása különösen aggodalomra ad okot a CCEE számára, és a GDP 5 százaléka, amelyet védelmi kiadásokra kellene fordítani, hatalmas összeg – folytatta Német László, aki kitért a jelenlegi vezetés általános értékelésére. „A második világháború utáni időszaktól kezdődően hiányoznak a nagy politikusok. Nem lehet azt mondani, hogy teremtsünk békét erőszakkal; nem lehet így dolgozni.”
A bíboros Európa állítólagos gyengeségéről, hogy egyes megfigyelők szerint a kontinens nem képes megfelelően kezelni a nemzetközi válságokat, a bíboros kijelentette: „Európa megosztott; gyengesége a valódi együttműködés, a valódi közös elképzelések hiánya.
Hiányoznak azok az alapvető értékek, amelyek összeköthetnének bennünket, és egy közös jövőkép, amely minden európait egyesítene.
Véleményem szerint sokkal több együttműködésre lenne szükség a politikusok között; de olyan őszinte párbeszédre, amelyben nem csupán a másik gyengeségeit keresik.”
A beszélgetés a véráztatta Közel-Keletre terelődött: „Ez egy rettenetes seb az egész világ számára. Támogatom a Szentszék megoldási javaslatát: két állam nélkül nem lehet előre haladni. Ahogy 1948-ban megalakult Izrael Állam, úgy szükség van egy olyan területre, ahol a palesztinok vannak otthon. Ez az, ami hiányzik.”
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


