Dunaszerdahelyen is aktív embercsempészeket fogott a rendőrség

Dunaszerdahelyen is aktív embercsempészeket fogott a rendőrség

Dunaszerdahelyen is aktív embercsempészeket fogott a rendőrség Mészáros Richárd2025. 06. 30., h – 16:23

A bűncselekmény elkövetésével egy 39 és egy 44 éves férfit gyanúsítanak.

Embercsempészet gyanújával indított eljárást a rendőrség két török állampolgár ellen – tájékoztatott Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A nyomozás szerint a két férfi 2022 áprilisa óta főként Pozsony és Dunaszerdahely térségében tevékenykedett, és harmadik országból, elsősorban Törökországból érkező személyek illegális szlovákiai és schengeni tartózkodását segítette.

Hírdetés

A két gyanúsított – egy 39 és egy 44 éves férfi – legalább hét személy számára biztosított hamis dokumentumokat, amelyekkel vállalkozási vagy munkavállalási célú ideiglenes tartózkodási engedélyhez juthattak. Ezután bankszámlákat nyitottak, fiktív lakcímekre jelentkeztek be, ahol tényleges tevékenység nem folyt, manipulálták a pénzmozgásokat, és hamis szállásigazolásokat is beszereztek. Az egyik férfi ezzel legalább 30 ezer, míg társa mintegy 12 ezer eurós bevételre tett szert.

A nyomozás során a rendőrség házkutatásokat tartott, illetve több ingatlant és telket is átvizsgált. A kihallgatások után a nyomozó határoz a további eljárási lépésekről. Egyiküket – az ügyész jóváhagyásával – a kihallgatást követően szabadlábra helyezték.

A bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »