Fapados átverések

Fapados átverések

Fapados átverések Kulcsár Péter2025. 06. 29., v – 18:49

Valamiért az emberek elfogadják, és tényként kezelik, hogy a fapados olcsó (pedig a legtöbb esetben ez nem igaz – a nyári főszezonban egy Európán belüli retúrjegy, kis bőrönddel simán lehet 350 euró, ennyiért sokszor már New Yorkba is el tudunk repülni). Ahogy azt is elfogadják, hogy a fapados szolgáltatásainál nem kell elvárni a szakszerűséget, az ügyfélközpontúságot, barátságos hangnemet – sokan természetesnek veszik, hogy lekezelően bánnak vele, vagy csak simán otthagyják őket információ, segítség nélkül egy távoli városban. Olyan ez, mint amit a politikusokról gondolunk: azokról is sokan úgy vélik, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, és ezt veszik természetesnek, ha pedig valami kiderül, akkor is csak némi felháborodás van, mondván, ők már csak ilyenek. Pedig ennek nem kellene így lennie. Nagyon nem…

Persze, a kommunikációban a fapadosok is nagyon korrektek, minden egyes nyilatkozatba belefűzik a kulcsmondatot: „Számunkra továbbra is a legfontosabb az utasok, a személyzet és a repülőgép biztonsága”. Ami nagyon jól hangzik, de ez csak marketingszöveg.

Hírdetés

Ha tényleg fontos lenne az ügyfél, akkor, mihelyt valami rendkívüli történik, mint például egy hete a katari légtérzár, korrektül tájékoztatnák az utasokat, és nem hagynák magukra őket, vagy nem történhetne meg az, ami a katari esetben megtörtént, vagyis, hogy többen még négy-öt nappal később is a luxus városában várták a híreket, mikor és hogyan jutnak haza. Történt mindez úgy, hogy a légtérzár pár órán át tartott, és számos légitársaság ugyanazon az útvonalon azóta is repül, fel-le szállnak a gépek, biztonságban. Csak annyit kellene tenni, hogy átfoglalják az utasokat ezekre a járatokra, és megszűnne a probléma, de a fapados légitársaság inkább mossa kezeit. Előbb átfoglal egy következő járatra, ha van rajta szabad hely, majd azt is törli. Lehet, még ezekben a percekben is van olyan utas Dubajban, akik nem tudják, mikor indulhatnak haza. Sokan inkább maguk fizettek, akár ezer eurót is, hogy hazarepülhessenek, megértették, hogy nagyobb esély van megnyerni a lottót, mint hogy a fapados megoldja a helyzetet.

Egy másik bizonyíték a fapados kamura: a Wizz Air június 19-én a közel-keleti konfliktusra és az emiatt elrendelt légtérzárakra hivatkozva bejelentette, biztonsági okokból július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi járatait. Természetesen itt is elhangzik az ominózus mondat: „Számunkra továbbra is a legfontosabb az utasok, a személyzet és a repülőgép biztonsága”. Ám ha a hírt alaposabban szemügyre vesszük, lelepleződik a kamu: a június 19. és július 3. között közlekedő gépek esetén nem fontos a biztonság? Majd csak július 3. után lesz minden veszélyes? Ugyan már! Csak arról van szó, hogy az uniós rendelet szerint a 14 napon túli törlésekért nem kell fejenként 600 eurós kártérítést fizetni az utasoknak. A 19-én bejelentett törlések pont 14 nappal később kezdődtek. Később voltak törölt járatok, de ott vis majorra hivatkozva nem kell fizetni, így az nem probléma.

Úgy veri át az utasokat a fapados, mint annak a rendje. Elhiteti az olcsóságot, közben az egekig emeli az árat, ha pedig baj van, széttárja a kezét, hogy ja, mi csak fapadosok vagyunk, tőlünk ne várj segítséget, oldd meg magad, aztán vagy fizetünk, vagy nem. Ismét beigazolódik a mondás: nem vagyunk olyan gazdagok, hogy fapadossal utazzunk…


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »