Zdechovský: A bejelentések többsége éppen Takáč minisztériumából érkezett

Zdechovský: A bejelentések többsége éppen Takáč minisztériumából érkezett

Zdechovský: A bejelentések többsége éppen Takáč minisztériumából érkezett Mészáros Richárd2025. 06. 27., p – 23:26

Tomáš Zdechovský cseh európai parlamenti képviselő kijelentette, nem tudja elfogadni, hogy Szlovákiában visszaéltek, és jelenleg is visszaélnek a kis- és közepes mezőgazdasági vállalkozóknak szánt uniós támogatásokkal. Richard Takáč (Smer) szlovák mezőgazdasági miniszter bírálatával kapcsolatban kijelentette, az európai szervekhez benyújtott panaszok többsége éppen az ő tárcájától érkezett. A Seznam Zprávy hírportálnak pénteken azt mondta, Takáč „feleslegesen vagdalkozik”.

„Nem tudom elfogadni, hogy Szlovákiában szisztematikusan ellopták, és sajnos még mindig lopják azt a pénzt, amit a kis- és közepes gazdálkodók támogatására szánt az unió. A gazdák helyett néhány, az Agrárkifizető Ügynökséghez (PPA) kötődő kiválasztotthoz kerül a pénz” – reagált Takáč szavaira a cseh európai parlamenti képviselő, és hozzátette, nem Csehország, hanem az európai lakosság érdekeit képviseli.

Kapcsolódó cikkünk

A 79 vizsgált járás közül csak háromban nem talált gyanús, az uniós források sikkasztásával összefüggésbe hozható projektet az Európai Parlament Szlovákiát májusban felkereső vizsgálóbizottsága – közölte a cseh Tomáš Zdechovský EP-képviselő.

Hírdetés

A fejleményekről Zdechovský a saját weboldalán adott hírt. A küldöttség megállapításaival kapcsolatos panaszokat az Európai Bizottság, valamint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is megkapta, az Európai Ügyészséget (EPPO) szintén bevonták az ellenlépésekbe. A Robert Ficóval személyes konfliktusba keveredő, egymásnak üzengető, majd a fenyegetések miatt rendőri védelmet is kérő Zdechovský riasztónak nevezte az ellenőrzés fejleményeit, véleménye szerint csaknem 300 esetben merülhetett fel az uniós források hűtlen kezelésének gyanúja. A bizottság állítása szerint külsős szereplőktől, volt közalkalmazottaktól, nyilvános intézményektől, de egyszerű állampolgároktól is kapott bejelentéseket, az anyagukat egy hónapig készítették.

A küldöttségnek elsősorban a Agrárkifizető Ügynökség (PPA) által finanszírozott névleges panziók építésével van problémája – a gyakorlatban több ingatlant magánszemélyek használhatnak családi házként ahelyett, hogy vendégeket szállásolnának el bennük a kiírással összhangban.

Takáč pénteken bírálta Zdechovskýt. Szerinte az EP-képviselő Szlovákiát, Szlovákia lakosait és közintézményeit becsmérli, és csak a személyes ambíciói vezérlik. Kifogásolta azokat a panaszokat is, amelyeket az európai pénzekkel való visszaélés gyanúja miatt tett Zdechovský a szlovákiai látogatását követően. „Hogy a több mint 2000 beadványból mi alapján válogatott ki Zdechovský bő 300-at, azt nem tudjuk, de ez csak azt bizonyítja, hogy a saját fontosságát akarja igazolni, és ez a viselkedés méltatlan egy EP-képviselőhöz” – hangsúlyozta Takáč.

Zdechovský szerint ugyanakkor az ellenőrzésekre vonatkozó tippek zömét éppen a minisztériumi alkalmazottaktól kapták. „Ezek nélkül a bejelentések nélkül aligha tudtunk volna bármilyen végkövetkeztetést levonni. Egyértelműen érezhető volt a felháborodásuk az uniós alapokkal elkövetett lopások miatt. Pontosan ennek köszönhetően szereztünk kézzelfogható bizonyítékokat, hogy valóban visszaéléseket követnek el az uniós pénzekkel” – szögezte le a cseh EP-képviselő.

Hozzátette, egy hónap leforgása alatt 2000 ilyen bejelentést kapott szlovák állampolgároktól, de számos esettel kapcsolatban nem tudtak elegendő információt szerezni. 320 ügyben vannak egyértelmű bizonyítékaik, köztük olyan hangfelvételek, amelyeket a kérvényező gazdák rögzítettek. Ezeken a felvételeken az hallható, hogy az Agrárkifizető Ügynökség munkatársai a támogatás jóváhagyása fejében 5–25 százaléknyi jutalékot kérnek.

Zdechovský elmondta, a szlovákiai ellenőrző út során Takáč miniszterrel is találkozott, és egyetértettek abban, hogy foglalkozni kell ezekkel a problémákkal. „De sajnos nem értette meg, hogy a szlovákiai utamnak nincsenek politikai céljai, nincs szükségem arra, hogy Szlovákiában építsem a karrieremet. A miniszter úr feleslegesen vagdalkozik” – idézte Zdechovskýt a Seznam Zprávy híroldal.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »