A keleti parton fekvő Vonszan-Kalma július 1-jén nyílik meg a belföldi turisták számára, hat évvel azután, hogy eredetileg be kellett volna fejezni. Az azonban nem világos, hogy mikortól fogad majd külföldi látogatókat – írja a BBC.
Kim luxusban nőtt fel Vonszanban, ahol az ország elitje jellemzően magánvillákban lakik. A város korábban rakétakísérleti helyszínként is szolgált, és korábbi sajtóhírek szerint itt gyógyult több száz, az orosz-ukrán fronton megsérült orosz katona is. Az állami média, a KCNA szerint az üdülőhely akár 20 ezer látogató befogadására is alkalmas. Egy négy kilométeres partszakaszon helyezkedik el, szállodákkal, éttermekkel, bevásárlóközpontokkal és vízi vidámparkkal – ezek az állítások azonban a BBC szerint nem ellenőrizhetők.
Egyes megfigyelők szerint a turizmus fellendítésével Phenjan pénzhez juthat. Bár a külföldi turisták beutazása engedélyezett, a látogatók főként Kínából és Oroszországból érkeznek, tehát azokból az országokból, amelyekkel Észak-Korea hagyományosan baráti kapcsolatot ápol. Észak-Koreát idén februárban nyitották meg szélesebb körben a nyugati látogatók előtt. Ekkor brit, francia, német és ausztrál turisták érkeztek Kínán keresztül, de néhány héttel később minden magyarázat nélkül ismét leállították a turizmust.
Turizmus.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


