Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter óva intette az európai politikusokat a magyar emberek sértegetésétől pénteken Komáromban, és rámutatott, hogy nincs még egy ország Európában, amelyik kikérte volna a saját polgárainak véleményét arról, hogy akarják-e Ukrajnát az Európai Unióban látni.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Kristen Michal észt miniszterelnök nyilatkozatára reagált, aki „pusztán színjátéknak” nevezte az Ukrajnával kapcsolatos magyarországi véleménynyilvánító szavazást és úgy vélte Ukrajna elvégezte a házi feladatát, ezért meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. „Közösen kell nyomást gyakorolnunk Magyarországra”- fogalmazott az észt miniszterelnök.
Szijjártó Péter reakciójában kifejtette, hogy nincs még egy ország Európában Magyarország mellett, amelyik kikérte volna a saját polgárainak véleményét arról, hogy akarják-e Ukrajnát az Európai Unióban látni.
– hangsúlyozta.
„És jó oka van erre a magyar embereknek, hiszen Ukrajna európai uniós tagsága veszélybe, mégpedig háborús veszélybe sodorná nemcsak Magyarországot, hanem az egész Európai Uniót” – folytatta.
„Így több mint kétmillió magyar ember közvetlenül kifejezett akaratával felvértezve meg fogjuk akadályozni azt, hogy Brüsszel gyorsítópályán benyomja Ukrajnát az Európai Unióba. Látjuk és halljuk a saját nemzetük véleményét ki nem kérő európai politikusok frusztráltságát és csalódottságát. Felszólítjuk őket, hogy ne kérdőjelezzék meg a magyar emberek jogát arra nézvést, hogy döntést hozhassanak arról, hogy akarják-e Ukrajnát az Európai Unióban majd sem”
– tette hozzá a külügyminiszter.
„Felszólítjuk arra a saját nemzetük véleményét ki nem kérő európai politikai vezetőket, hogy ne inzultálják, ne sértegessék a magyar embereket. A magyar emberek döntése világos, azt egy demokratikus folyamatban kinyilvánították, hiszen a demokrácia az emberek véleményének megkérdezésére és az emberek akaratának végrehajtására alapul. Mi itt Magyarországon a magyar emberek akaratát hajtjuk végre. Az európai politikusok pedig fejezzék be a magyar emberek sértegetését” – összegzett.
MTI
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


