23 369 diák vette át a bizonyítványt Kassa megyében

23 369 diák vette át a bizonyítványt Kassa megyében

23 369 diák vette át a bizonyítványt Kassa megyében Németi Róbert2025. 06. 27., p – 14:12 Kassa megye |

A Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) fenntartása alatt működő 64 középiskola diákjai és az alapiskolások 2025. június 27-én, pénteken vehették át az év végi bizonyítványokat. 

Fontos magyar iskolák

Hírdetés

A Kassán működő két magyar iskola, az Ipari és a Márai a mai nappal szintén bezárta kapuit a diákok előtt. Míg az Ipariban a szakközépiskola diákjai vehették át a bizonyítványokat, addig a Máraiban a középiskolás gimnazistákkal párhuzamban a város egyetlen magyar alapiskolájaként az alapiskolások is kézhez kapták az év végi eredményeiket. Az Ipari és a Márai turbulens hónapokat tudhat maga mögött, ugyanis a két iskola kapcsán felvetett összevonás ötlete rengeteg port kavart körülöttük. Bár az ünnepélyes tanévzárón ez nem volt érezhető, Reitzner Henrik, a Márai szülői szövetségének elnöke ünnepi beszédében érzékenyen, de célratörően mutatott rá a kassai magyar iskolák megmaradásának fontosságára. 

Ez a mi egyetlen iskolánk, ez a mi magyar sport iskolánk, ez a mi magyar egyházi iskolánk, ez a mi magyar tehetséggondozó iskolánk, ez a mi bilinguális iskolánk, ez a mi magyar iskolánk speciális igény gyerekek részére, ez a mi zenei általánosunk! Ugye értitek, milyen fontos ez az iskola?

– mondta a tanárokhoz, diákokhoz és szülőkhöz intézett beszédében Reitzner Henrik.

Bár a két iskola összevonása miatt a megyei önkormányzat igyekezeteit az elmúlt hónapok során kritikák sokasága érte, a KSK szerint a kassai régió legnagyobb potenciálja a tehetséges diákokban rejlik. Ezt az is tökéletesen bizonyítja, hogy a valamennyi megyei fenntartású középiskola diákjai idehaza és külföldön is több alkalommal, különféle kategóriában is tökéletesen teljesítettek és megállták a helyüket. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »