Már több mint két tucat átjárós baleset történt idén, ezért a vasút a balatoni állomásokon is figyelemfelhívó kampányba kezdett.
„Bár a MÁV az elmúlt években több figyelemfelhívó kampányt is indított, most új szintre lépünk: 42 balatoni vasúti átkelőnél figyelmeztető jelzéseket festünk az aszfaltra” – írta Facebook-bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
„Nézz körül, életet menthet! Ahogy korábban is jeleztük, aggasztó tendencia figyelhető meg: egyre több súlyos, csonkolásos vasúti baleset történik figyelmetlenség miatt. Sokan zenét hallgatva, videót nézve, a telefonjukba mélyedve kelnek át a síneken – úgy, hogy közben nem érzékelik a közeledő vonatot” – fogalmazott bejegyzésében a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a MÁV-csoport célja, hogy megállítsák az átkelőket egy pillanatra, és ezzel talán megelőzzünk egy tragédiát.
Hegyi Zsolt szerint nem lehet majd számszerűsíteni, hogy a kampány hány balesetet segít majd megelőzni, de megjegyezte, hogy valójában nem is számít, csak az emberéletek, illetve a mozdonyvezetők, akik számára egy ilyen eset komoly lelki terhet jelent.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/61566638564295/videos/1066644128754220/&show_text=false&width=560&t=0
A vezérigazgató korábbi közlése szerint idén már 26 vasúti átjárós baleset történt, melyekben 8 ember vesztette életét. A sorompók minden esetben működtek, a tragédiákat figyelmetlenség okozta – emlékeztetett a vg.hu.
„Az ORFK-val közösen ezért 6 vasúti átjáróba VÉDA-kamerákat telepítünk, azt remélve: a szankciók elrettentő hatása miatt talán kevesebben kockáztatják meg, hogy áthajtsanak a piros jelzésen. Nem a büntetés a cél, hanem az, hogy életeket mentsünk” – jelentette ki Hegyi Zsolt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


