Fontos, hogy megérezzük és megéljük az egységet – Felföldi László a papok római zarándoklatáról

Fontos, hogy megérezzük és megéljük az egységet – Felföldi László a papok római zarándoklatáról

Június 25-én volt a püspökök zarándoklata, június 25. és 27. között pedig a papok jubileumi találkozója zajlik Rómában. Felföldi László pécsi megyéspüspök is az Örök Városban van, tapasztalatairól, lelki élményeiről rövid interjúban számolt be a Magyar Kurírnak.

Felföldi László püspököt egyházmegyéjéből papok, püspöki munkatársak, intézményvezetők kísérték el a zarándoklatra, mely nagyon gazdag, színes programot foglal magába. Rengeteg pap érkezett Rómába a világ minden tájáról.

A pécsi megyéspüspök ma, június 26-án paptársaival együtt részt vett a Szent Péter-bazilikában a közös szentmisén, amelyet a dél-koreai Lazarus Jo Hungszik (You Heung-sik), a Papi Kongregáció prefektusa mutatott be. A nap folyamán pedig lehetőségük volt elzarándokolni a szent kapukhoz is. Este részt vesznek a virrasztáson a Szent Péter-bazilikában, amelyet Rino Fisichella érsek, az Evangelizáció Dikasztériumának proprefektusa vezet.

Tegnap, június 25-én este püspökök vezetésével katekéziseket tartottak a papoknak Róma különböző templomaiban, nyelvi csoportok szerinti beosztásban.

Holnap, június 27-én részt vesznek a reggel 9 órakor kezdődő, papszenteléssel egybekötött pápai szentmisén a Szent Péter-bazilikában.

Hírdetés

Felföldi László püspök elmondta, hogy paptársaival együtt felkeresték Róma nevezetes helyeit, például a Santa Maria Maggiore-bazilikát, a Szent Péter-bazilika altemplomát. Zarándokolva, imádkozva, a keresztet követve vonultak végig a kijelölt útvonalon, majd lépték át a szent kaput. „Bensőséges, lelki történéseket élünk meg.

hogy miért is hívott meg Krisztus, hogyan hívott meg, és hogy megerősödve tudjuk ezt a meghívást egyre jobban megélni az életünkben.”

A Pécsi Egyházmegye főpásztora végül elmondta: „Az Egyháznak ebben a nagy megújulásában

papokat, püspököket. Fontos, hogy ezzel a megerősödött kapcsolattal tudjuk otthon szolgálni a ránk bízottakat.”

Fotó (archív): Lambert Attila

Hollósi Judit/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »