Patthelyzetet mutat az új felmérés, a Szövetség az Ipsosnál még mindig a parlamenti küszöb alatt

Patthelyzetet mutat az új felmérés, a Szövetség az Ipsosnál még mindig a parlamenti küszöb alatt Lajos P. János2025. 06. 24., k – 16:04 Pozsony |

Az Ipsos legújabb felmérése szerint 7 párt jutna a parlamentbe, az élen továbbra is a PS áll, kevéssel a Smer előtt. A Magyar Szövetség és a Demokraták továbbra is a küszöb alatt állnak. 

Tovább erősödött a Republika, és visszajött 10 százalék fölé a Hlas az Ipsos közvélemény-kutató ügynökség júliusi felmérése szerint, amelyet a Denník N számára készített. 

Az élen továbbra is a PS áll 21,7 százalékkal, őt a Smer követi 19,7-tel. 

Ennek a két pártnak gyakorlatilag nem változott a támogatottsága a májusi mérés óta. Ez azonban azt is jelenti, hogy a Smer már tartósan 20 százalékpont alatt tartózkodik, a tavaly nyári 24 százalék feletti értékhez képest már csaknem 5 pontot veszített. A PS is gyengült a legmagasabb mért értékhez képest, idén februárban még 24 százalék körüli támogatottságot mértek a pártnak, viszont a közel 22 százalékos támogatottság még mindig 5 százalékkal magasabb a választásokon elért eredményénél, és a február óta tartó csökkenés is megállni látszik. 

A Smernél azonban nagyobb problémával küzd a Hlas, amely ugyan ezúttal 10,3 százalékot ért el a mélypontnak számító májusi 8,4 után, de hosszabb távon ez is csökkenő tendenciát jelent. 

A Republika viszont májushoz képest még nőni tudott, pedig már akkor is 8,4 százalékon állt. Most másfél ponttal többet, 9,9 százalékot mért neki az Ipsos. 

A kisebbek közül Matovič vezet 

Az ellenzék kisebb pártjai közül Igor Matovič pártja, a Szlovákia mozgalom teljesít a legjobban, 7,3 százalékkal tartja a májusi szintet. A KDH viszont több mint egy pontot esett: a májusi 7,5-ről 6,3 százalékra csökkent a támogatottsága. Az SaS támogatottsága alacsonyabb a májusinál, a júniusi 6,1 azonban csak fél pontnyi esést jelent. 

Továbbra is a bejutási küszöb alatt van a Magyar Szövetség, amely az Ipsos szerint 4,3 százalékot szerzett volna, ha most lett volna a parlamenti választás. Ez az SaS-hez hasonlóan fél pont csökkentést jelent egy hónap alatt. 

A Demokraták most 4,5 százalékon állnak a májusi 4,7 után. 

Hírdetés

Az SNS-nek a jelenlegi adatok szerint csak az segíthetne, ha a Smer listáján indulna, ahogyan azt Robert Fico fel is ajánlotta Andrej Dankónak, a legkisebb kormánypárt támogatottsága jelenleg 2,5 százalék. A Sme rodina sem áll sokkal jobban, Boris Kollár pártjának 3,1 százalékos támogatottságot mértek. 

A felmérés alapján azonban sem a jelenlegi kormánypártok – az SNS-t a Republikára cserélve – sem a másik oldal nem tudna stabil kormányt alakítani. A Smer-Hlas-Republika koalíció csak 74 parlamenti helyet szerezne, míg a másik oldalnak – PS-Szlovákia-KDH-SaS – kettővel több, 76 képviselője lenne. Igor Matovič pártja miatt azonban ez egy elég instabil koalíció lenne. 

Kapcsolódó cikkünk

Az Ipsos legújabb felmérése szerint változtak a szlovákiai politikai erőviszonyok: a Smer a Republika bevonásával sem tudna kormányt alakítani, az ellenzék viszont a Demokraták nélkül (de a Szlovákia mozgalom részvételével) képes lenne rá. A Szövetség a parlament küszöbén, de továbbra is öt százalék alatt.

A közvélemény-kutató iroda felmérése alapján – amit a Denník N számára készített – a Progresszív Szlovákia támogatottsága márciusról májusra fél százalékponttal, 21,9 százalékra nőtt, a legnagyobb kormánypárt, a Smer azonban ugyanennyi idő alatt két és fél ponttal gyengült – 19,6 százalékra.

Az elmúlt két hónap győztesei között találjuk a szélsőjobboldali Republika pártot, amely 7,3 százalékról 9,4 százalékra tornázta fel a támogatottságát, miközben a Hlas időközben csaknem minden harmadik szavazóját elveszítette. 

Matúš Šutaj Eštok pártjának népszerűségét az Ipsos csak 8,4 százalékra mérte, ami négy ponttal kevesebb, mint márciusban volt.

Jakub Hankovský, az ügynökség vezetője az eredmények elemzése kapcsán rámutatott, a Hlas támogatottsága a felmérések során először gyengült tíz százalék alá, egy éve még 17 százalékos volt a párt népszerűsége. A sorban a KDH (7,5 százalék), a Szlovákia mozgalom (7,3), valamint az SaS (6,6) következik. Az Ipsos szerint karnyújtásnyira van a parlamentbe kerüléstől a Magyar Szövetség, amelynek támogatottsága 3,9 százalékról 4,8 százalékra emelkedett. A Demokraták népszerűségét az ügynökség 4,7 százalékra méri, messze került a bejutási küszöbtől a Sme rodina (3,6) és a legkisebb kormánypárt, az SNS (3).

Bár az erőviszonyok némileg átrendeződtek, továbbra is nagy esély van egy patthelyzet kialakulására. A jelenlegi támogatottsági mutatókat tekintve a Smernek nem lenne esélye a kormányalakításra a szélsőséges Republika bevonásával sem, míg az ellenzéknek a stabil többség kialakításához a Szlovákia mozgalom koalícióba emelésére lenne szüksége. 

Čaputová továbbra is a legnépszerűbb 

A legnépszerűbb politikus Szlovákiában még mindig

Zuzana Čaputová 45,1 százalékos támogatottsággal, pedig neki tavaly májusban járt le a mandátuma, azóta nem lát el semmilyen politikai funkciót. 

A második helyen áll a jelenlegi államfő, Peter Pellegrini 41,8 százalékkal. Majd Ivan Korčok és Michal Šimečka következik 34,1 illetve 31 százalékkal. Robert Fico csak az 5. 30,4 százalékkal. A listán szereplő egyetlen magyar politikus, Gubík László az utolsó, 6,7 százalékos népszerűséggel. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »