Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tervek szerint találkozik amerikai kollégájával, Donald Trumppal a NATO-csúcstalálkozón, amelyet a hollandiai Hágában rendeznek meg – közölte az ukrán államfő a Sky News csatornának adott interjúban, amelyet a Reuters idézett. A találkozóra az ukrán források szerint várhatóan szerdán kerül sor.
Hágában ma kezdődik meg a nagy figyelemmel kísért kétnapos NATO-csúcs, amelynek középpontjában a védelmi kiadások növelése és az Oroszország által megtámadott Ukrajna támogatása áll. A szövetséges állam- és kormányfők formális tanácskozása szerdán délelőttre van ütemezve, és mindössze két és fél órán át tart. Bár Zelenszkij hivatalos meghívást kapott a NATO-csúcsra, a fő tárgyalásokon nem vesz részt.
Zelenszkij a Sky News-nak elmondta: csapata és Trump stábja jelenleg is dolgozik a találkozó szervezésén és időzítésén, amelyre a csúcstalálkozó alatt kerülhet sor Hágában.
Megkezdődik a kétnapos NATO-csúcs, fókuszban a védelmi kiadások növelése és Ukrajna támogatása
Egy magas rangú ukrán tisztviselő az AFP hírügynökségnek elmondta: a megbeszélésre szerda kora délután kerül sor, témája pedig Oroszország elleni szankciók és a Kijevnek szánt fegyverszállítások lesznek.
Zelenszkij egyébként már a múlt héten is szeretett volna találkozni Trumppal a kanadai G7-csúcson, ám az amerikai elnök előrehozott távozása miatt a megbeszélés meghiúsult. A G7-csoport emiatt végül nem adott ki közös nyilatkozatot Ukrajnáról.
ctk
Nyitókép: sita/AP Photo/ Mystyslav Chernov
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


