Ismét halálos orosz támadás érte Kijevet és környékét

Ismét halálos orosz támadás érte Kijevet és környékét

Legalább öt civil vesztette életét és húszan megsérültek a Kijevet és környékét ért éjjeli orosz légicsapásokban – jelentette az AFP hírügynökség. A legsúlyosabb csapás a főváros Sevcsenkivszkij negyedét érte, ahol egy lakóházat talált el a támadás, négy ember halálát okozva. Korábban a Kijev megyei Bila Cerkva városában egy nő halt meg a becsapódás következtében.

A támadás tüzeket okozott több kerületben, és megrongálta a Szvjatošyn metróállomás bejáratát is. Az ukrán főváros lakói továbbra is a metróállomásokat használják óvóhelyként az orosz légitámadások idején.

A drónok darabjai több lakóépületet és egy sportstadiont is megrongáltak. A múlt hét elején Kijev egyik legsúlyosabb légitámadását szenvedte el a háború kezdete óta: akkor 28-an haltak meg és több mint 140 ember megsérült.

Hírdetés

Közben az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az éjszaka folyamán 16 ukrán drónt semmisítettek meg: 13-at a Rosztovi területen, hármat pedig az Asztrahányi és a Volgográdi térségben.

Az orosz invázió 2022. február 24-én kezdődött, Ukrajna pedig azóta is ellenáll a nyugati támogatással zajló háborúban.

ČTK

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »