Három veszélyről beszélt a kormányfő a Védelmi Tanács ülése után.
Bár a konfliktus földrajzilag messze van tőlünk, mégis három fő kockázata van az ország számára Orbán Viktor szerint.
Egyikként a terrorfenyegetettséget említette, de mint mondta, „megvédtük magunkat a migrációtól, ezért mi nem vagyunk bevándorlóország, így a terrorfenyegetettséggel szemben is tudunk majd eredményesen védekezni”.
„Figyelnünk kell a migrációs nyomásra is” – mondta –, „mivel minden közel-keleti konfliktus után megnövekszik a nyomás a déli határainkon”.
Harmadik veszélyként az energiahordozók árának további emelkedését említette, és ezt nevezte a legkomolyabb kihívásnak az ország számára a Facebookon közzé tett videóban.
Hozzátette azt is, hogy „emiatt kell elvetni Brüsszelben az orosz energiára vonatkozó tilalmakat, mert éppen elég nekünk a háború energiahordozókra gyakorolt negatív hatása”.
A honvédelmi miniszter is posztolt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, hogy „a Közel-Keleten egyre súlyosabb háború az európai kontinensre is komoly veszélyt jelent, ezért ült ma össze a Védelmi Tanács. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzetet, együttműködésben szövetségeseinkkel és a NATO-val.
Magyarország kormánya minden körülmények között garantálja hazánk és a magyar emberek biztonságát.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


