Iskolája is gyászolja a 11 éves kisfiút, aki agyevőamőba-fertőzés következtében hunyt el Kulcsár Péter2025. 06. 21., szo – 08:19
Az érintett oktatási intézmény pszichológusokat hívott segítségül, hogy támogassa a gyerekeket és a pedagógusokat a tragédia feldolgozásában.
Az egész országot megrázta a 11 éves Tomáš tragédiája, aki azután vesztette életét, hogy fürdőzés közben megtámadta szervezetét a Naegleria fowleri tudományos névvel illetett, rendkívül ritka, szennyezett vizekben előforduló parazita.
A haláleset után a malackai (Malacky) alapiskola, ahová a kisfiú járt, azonnali pszichológiai támogatást kért: a mentális betegségek kezelésére szakosodott lélekgyógyászok segítséget nyújtanak a diákoknak és a tanároknak a történtek feldolgozásában.
Kutatóorvosok szerint egyes paraziták – úgymint a toxoplazma vagy más protozoonok – képesek végzetes betegségeket előidézni, amelyek többek között a légző-, illetve a szív- és idegrendszert érintő szövődményeket okozhatnak. A toxoplazmózist kiváltó élősködő például számos szlovákiai polgár szervezetében megtalálható, a fertőzöttek állapota viszont csak kivételes esetekben fordul súlyosra.
Az agyevőamőba-fertőzés ezzel szemben bár ritka, szinte mindig halálos kimenetelű. Általában ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás: ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham.
A fiút múlt szombaton szállították kritikus állapotban a pozsonyi gyermekkórházba (NÚDCH), majd kedden jelentették be, hogy meghalt. Utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, és napokkal ezután jelentkeztek nála a tünetek, azt viszont még mindig vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita.
Kapcsolódó cikkünk
Az agyevő amőba (Naegleria fowleri) által okozott fertőzés előfordulásával összefüggésben tízből nyolc mintában előzetesen többféle amőba jelenlétét igazolták. A mintákat június 14-én, szombaton vették a párkányi Vadas strandfürdőben.
Erről Tatiana Červeňová országos tisztifőorvos tájékoztatott, az állásfoglalást a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) küldte el a TASR hírügynökségnek. Egyelőre nem igazolódott be, hogy a kimutatott mikroorganizmusok között van a halálos agyevő amőba is, amely nemrég egy 11 éves fiú halálát okozta, aki korábban a Vadasban volt úszótanfolyamon.
Kapcsolódó cikkünk
Elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét agyevő amőba támadta meg. A gyermek szombaton került kórházba, az orvosok négy napig küzdöttek az életéér, de elenyésző volt az esély a gyógyulásra. A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett-e meg, ahol június elején úszótanfolyamon vett részt.
„Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét” – jelentette be a pozsonyi gyermekkórház szóvivője, Dana Kamenická.
A betegséget az agyevő amőba néven emlegetett Naegleria fowleri okozza, ami rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd az agyba jutva felfalja annak sejtjeit.
A kórokozó fertőzött vízzel kerül az orrba, homloküregbe, arcüregbe és olyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger, hányás, eszméletvesztés. Gyógyszer nincs a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély ezért minimális. Fürdőhelyeken ritka az egysejtű parazita előfordulása, mert strandokon a vizet fertőtlenítik.
Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat még elemzi a Vadas fürdőben vett vízmintákat, bár az említett úszótanfolyam óta a medencék vizét többször cserélték Eredmények leghamarabb péntekre várhatók, addig a fürdő zárva tart.
A laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is folynak az előzetes eredmények pontosítása érdekében, vagyis hogy pontosan milyen típusú amőbákról van szó. A Naegleria fowleri által okozott fertőzés terjedésének módját is vizsgálják.
A később, június 15-én és 16-án vett minták vizsgálata is folyamatban van.
Martina Dikanová, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársa korábban elmondta: időigényes, legalább öt-hét napig tartó eljárásról van szó, amely elengedhetetlen egy ennyire érzékeny elemzésnél. “Egy ritka mikroorganizmus jelenlétét vizsgáljuk, amely a vízben nagyon kis mennyiségben fordulhat elő” – tette hozzá.
A tiszti főorvos is megerősítette, hogy
az ilyen típusú laboratóriumi vizsgálat szükségszerűen időigényes, mivel egy ennyire ritka mikroorganizmus jelenlétének kimutatásához szigorúan meghatározott eljárást kell követni, amelyet nem lehet felgyorsítani.
A laboratóriumi eredmények kiértékeléséig az érsekújvári RÚVZ elrendelte a Vadas strandfürdő összes kültéri medencéjének lezárását.
Németh Lívia, a Vadas fürdő marketingfőnöke korábban azt mondta, a külső medencék június 15-ei lezárásáig mintegy 20 ezer látogatójuk volt, de hasonló eset senkinél sem fordult elő.
Nem engedélyezték a medencék megnyitását
A Vadas délután kitett egy posztot a közösségi oldalára, amelyben azt írták: „A Szlovák Közegészségügyi Hivatal előzetes információi szerint a Naegleria fowleri parazita jelenléte a Vadaš Termálfürdő medencéiben NEM bizonyított.” Azt azonban nem tették hozzá, hogy a vizsgálatok még nem zárultak le.
Később arról tájékoztattak, hogy bár a Vadas medencéiből vett mintákban egyelőre nem igazolták a veszélyes amőba jelenlétét,
az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) nem engedélyezi a Vadas Thermal Resort összes medencéjének üzemeltetését mindaddig, amíg az újabb mintavétel és annak kiértékelése meg nem történik.
Kapcsolódó cikkünk
A strandfürdő igazgatója arról tájékoztatott, hogy a tisztiorvosi szolgálat egyelőre három medence használatát engedélyezte, kizárólag az elszállásolt vendégek számára.
„Annak ellenére, hogy a Vadasból vételezett medencevíz-minták egyelőre nem erősítették meg a veszélyes Naegleria fowleri amőba jelenlétét, az érsekújvári közegészségügyi hivatal nem engedélyezi a Vadas Thermal Resort összes medencéjének üzemeltetését a minták újbóli levételéig és azok utólagos kiértékeléséig” – olvasható a strandfürdő közösségi oldalán.
A közlemény szerint ugyanakkor a fürdő területén elszállásolt vendégek számára kijelölt és a hatóság által engedélyezett medencék szombattól üzemelni fognak. „Napi vendégeinktől az ideiglenes korltozásokért elnézést kérünk” – zárul a bejegyzés.
Három medencét nyithatnak meg, kizárólag az elszállásolt vendégek számára
A tisztiorvosi szolgálat egyelőre három medence használatát engedélyezte, kizárólag a benti, elszállásolt vendégek számára: a Csillag medencét, a pezsgőmedencét és az eredetileg nudisták által használt ülőmedencét – tájékoztatta az Új Szót Hogenbuch Endre, a Vadas fürdő igazgatója.
A további vízminták kiértékeléséig a többi medence zárva marad, külsős napi strandolókat nem fogadnak.
A vizsgálatok még nem zárultak le
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) pénteken arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy az agyevő amőba (Naegleria fowleri) által okozott fertőzés előfordulásával összefüggésben tízből nyolc mintában előzetesen többféle amőba jelenlétét igazolták. A mintákat június 14-én, szombaton vették a párkányi Vadas strandfürdőben.
Egyelőre nem igazolódott be, hogy a kimutatott mikroorganizmusok között van a halálos agyevő amőba is, amely nemrég egy 11 éves fiú halálát okozta, aki korábban a Vadasban volt úszótanfolyamon. Tatiana Červeňová országos tisztifőorvos elmondta: a laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is folynak az előzetes eredmények pontosítása érdekében, vagyis hogy pontosan milyen típusú amőbákról van szó. A később, június 15-én és 16-án vett minták vizsgálata is folyamatban van.

(markíza)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »