Wirtz a német utánpótlás és a Leverkusen csúcsterméke Elek Zoltán2025. 06. 20., p – 14:54
A Leverkusennek úgy kell versenyeznie a legnagyobb klubokkal, hogy az anyagi lehetőségei szerényebbek, ráadásul állandó nyomás alatt állnak a játékospiacon, ahol hároméves ciklusokban ki kell termelni a klub működési költségeinek jelentős részét. Florian Wirtz klubváltása nemcsak egy sikeres átigazolás, de a sikeres klubmodell iskolapéldája is.
A Leverkusen ügyvezető-sportigazgatója a korábbi 26-szoros német válogatott védekező középpályás, Simon Rolfes, aki 2005 és 2015 között futballozott a klubban. Kitartása, munkabírása és sportszerűsége a Leverkusen egyik valaha volt legnépszerűbb játékossá tette. A sportvezetői posztot 2022. július 1-jén töltötte be a klubnál Rudi Völler feladatkörét átvéve. Azt megelőzően 3,5 éven keresztül a sportigazgatói posztot töltötte be a klubnál, míg korábban hat hónapig az utánpótlásképzés szakmai vezetője volt.
Fókuszban az utánpótlás
A sportvezetői szerepre aktívan készült: játékospályafutása befejeztével cégvezetőként megismerkedett a gazdasági élettel, dolgozott a ZDF szakkommentátoraként, majd elvégezte az UEFA kétéves mesterképzését. Diplomamunkáját az Az Európai futballakadémiák működése címmel írta, miután a képzés két éve alatt folyamatosan tanulmányozta a Barcelona, az Atlético Madrid, az Athletic Bilbao, a Tottenham Hotspur és a PSV Eindhoven utánpótlásképzési rendszerét.
Sportvezetőként Simon Rolfes legfontosabb feladata a klub stratégiai működésének anyagi és sportszakmai biztosítása. A klub életében a sportszakmai sikerek és az üzleti modell, a gazdasági versenyképesség nem elválasztható területek.
A sikeres működés feltétele a BL-szereplés kiívása mellett az aktív játékospiaci teljesítés is: a klub egyik legfontosabb stratégiai célja, hogy a működési költségek közül egy, az üzleti tervben előre meghatározott összeget hároméves ciklusokban az átigazolási piacról kell kitermelni a játékoseladásokból.
Simon Rolfes azt vallja, hogy ha egy klub egyszer meghatározta a DNS-ét, akkor az üzleti modellt és futballstílust szisztematikusan fenn kell tartani.
A játékstílus meghatározása elsődleges, hiszen erre irányul a képzés, ez alapján tud beilleszkedni a játékos az első csapatba. Nagyon fontos, hogy az első csapat keretében mindig lennie kell fiatal és fejlődőképes, illetve a saját akadémiából kikerült játékosnak, mert ez a klub üzleti modelljének a szerves része.
Eladni, eladni, eladni
A Leverkusen játékstílusa a közönségszórakoztató, labdabirtoklásra épülő intelligens támadófutball. Jellemzői a gyors labdajáratás, a gyors átmenetek, a magas technikai képzettség. A klubban felhalmozott képzési tudás, know-how nemcsak azért fontos, hogy Bundesliga-szintű játékosokat tudjanak nevelni a szakemberek, hanem azért is, hogy a transzferpiacon lássák a játékosok és az ügynökök, hogy a Leverkusen jó ugródeszka lehet a karrierjükben a legmagasabb szintre vezető úton.
A Leverkusennél elvárás, hogy olyan, a világ élvonalába tartozó játékosokat neveljenek, mint Toni Kroos, Kai Havertz vagy Florian Wirtz.
Akiben a klub azt látja, hogy akadémistaként megvan benne a potenciál, hogy az első csapat erőssége legyen, annak fenntartják a helyet az első csapat keretében, és az ő posztjára „nagy nevet” biztosan nem igazol a klub – így történt Havertz vagy Wirtz esetében is.
Ugyanakkor nem csak az elit tehetségekre kell figyelni, hiszen a klub célkitűzése, hogy a Bundesliga I-II klubjai számára, illetve az öt európai topliga csapataihoz tudja értékesíteni a játékosait – a klub elsődleges célpiaca a Premier League.
Wirtz a Liverpoolnál folytatja
Bár hivatalos bejelentés még egyik részről sem történt, a The Athletic biztosan állítja, a BBC is azt írja, valamint német részről a Bild is megerősíti, hogy a Liverpool és a Bayer Leverkusen szóban már megállapodásra jutott, azaz megegyezett Florian Wirtz átigazolását illetően.
A Liverpool 136,3 millió eurót fizet a 21 éves német támadó-középpályás átigazolásáért, ami két tételből áll össze: 117,5 millió eurós kezdőrészletből és további 18,8 millió eurós (16 millió font) bónuszokból.
Ez az összeg klubrekord a Liverpool számára, és amennyiben a bónuszok is lehívásra kerülnek, úgy brit rekordot is jelent az átigazolás. Wirtz ezek után várhatóan ötéves szerződést ír alá az Anfielden.
A The Athletic szerint a Liverpool sportigazgatója, Richard Hughes és a Leverkusen sportigazgatója, Simon Rolfes által vezetett megbeszélések főként a szerződés struktúrájára, a fizetési feltételekre, valamint az esetleges kiegészítések jellegére összpontosítottak.
A német középpályás a múlt szezonban 45 mérkőzésen 16 gólt és 15 gólpasszt jegyzett, miközben a Leverkusen a Bundesliga második helyén végzett, és bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, ahol a Bayern Münchentől kapott ki.
Az előző szezonban Wirtz kulcsszerepet játszott abban, hogy csapata veretlen hazai szezonnal megszerezte első Bundesliga bajnoki címét, valamint bejutott az Európa-liga döntőjébe, ezalatt 49 mérkőzésen 18 gólt szerzett és 20 gólpasszt adott, amivel a szezon legjobb játékosa díjat nyerte el Németországban.
A Liverpool és a Leverkusen közötti tárgyalások már a nyári átigazolási időszak elején elindultak, miután az angol klub megvette Jeremie Frimpongot (35 millió euró).
A holland szélső hátvéd ötéves szerződést kötött és a leigazolását május 30-án jelentették be, miután Trent Alexander-Arnold a klubvilágbajnokság előtt a Real Madridhoz távozott.
Milyen játékos Wirtz?
Florian Wirtz egy hihetetlenül sokoldalú és kreatív támadó középpályás, aki a modern futball egyik legígéretesebb fiatal tehetsége. Technikai érzéke kiemelkedő – labdabiztos, precíz passzokkal, cselezéssel és távoli lövésekkel operál. Kiváló helyzetfelismerésével képes áttörni a védelmi vonalakat, intelligens mozgása nyomás alatt is megőrzi hatékonyságát. Elsősorban támadó középpályásként játszik, de bevethető a csatár mögött, a széleken vagy a hamis kilences posztján is.
Emellett Wirtz fizikálisan is kiemelkedő, egy igazi hosszútávfutó: a támadó középpályás átlagosan 12,3 kilométert futott 90 percenként az elmúlt szezonban, ami a legmagasabb mutató a Leverkusenben. Wirtz nemcsak sokat fut, hanem gyorsan is: összesen 886 sprintet teljesített a Bundesligában (kilencedik legjobb mutató a ligában), 2459 intenzív futást teljesített (ötödik a ligában), és elérte a 34,6 km/ó végsebességet (a negyedik legjobb a Leverkusenben). Wirtz a labda ellen is odateszi magát:
Wirtz 714 szerelésben vett részt a bajnokságban, ezzel neki volt a legtöbb szerelése az összes középpályás közül!
Nem véletlen, hogy Wirtz a Liverpool három legjobban fizetett játékosa közé kerül.
A Sky Sports azt írja, a labdarúgó hetente 195 ezer fontot fog keresni. Ez az összeg a beépített egyéni és csapatbónuszokkal akár 245 ezer fontig is emelkedhet. A listát a Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk vezeti heti 400 ezer fonttal, őt követi Mohamed Salah 380 ezer fonttal.
A Bundesliga további nagy távozói
A Bayern München és a Tottenham Hotspur hivatalos oldalán jelentette be Mathys Tel végleges átigazolását. A játékos február elején érkezett a londoni klubhoz, miután a Spurs 10 millió eurót fizetett a kölcsönvételéért, a megállapodás pedig tartalmazott egy 35 millió eurós vételi opciót is.
A francia támadó 2 gólt és 1 gólpasszt jegyzett 13 Premier League-mérkőzésen, de ezek nagy részén csereként lépett pályára. Tel a bajorok akadémiájának egyik legnagyobb tehetségének számított, de nem sikerült beverekednie magát a kezdőcsapatba.
„Mathys Tel nagyon fiatalon érkezett a Bayern Münchenhez, itt tette meg első lépéseit az európai futball legfelsőbb szintjén. Népszerű tagja volt a csapatnak, aki mindig mindent beleadott a klubért és a csapatért. A Tottenhamhez való átigazolás helyesnek bizonyult a fejlődése szempontjából. Köszönjük az elkötelezettségét, minden jót kívánunk neki a jövőre!” – nyilatkozta a bajorok sportigazgatója, Max Eberl.
Mellette egy másik nagy távozója is lesz a bajoroknak: a német válogatott Leroy Sané Sallai Roland labdarúgócsapatához, a török bajnok Galatasarayhoz szerződhet, miután lejárt a megállapodása a Bayern Münchennél.
Az isztambuli együttes múlt szerdán késő este a közösségi oldalán megerősítette, hogy a török metropoliszban tárgyalnak a 29 éves szélsővel.
A 70-szeres válogatott Sané öt évvel ezelőtt mintegy 50 millió euróért igazolt – a Manchester Citytől – a bajor sztárcsapathoz, amellyel a Bundesligát négyszer, az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot pedig egyszer-egyszer nyerte meg. A Bayernben 220 mérkőzésen 61 gólt szerzett.
Kapcsolódó cikkünk
A Crystal Palace történelmet írt: 2025. május 17-én a Wembley-stadionban 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt az FA-kupa döntőjében, megszerezve a klub első jelentős trófeáját 120 éves fennállása során.
Ameccskép pontosan olyan volt, mint amit várni lehetett, a manchesteriek felborították a pályát, közel 80 százalékban birtokolták a labdát végig, lövéssel is többet próbálkoztak, a helyzeteik is veszélyesebbek voltak, mégsem sikerült feltörni a Crystal Palace védelmét. Pedig Pep Guardiola még a télen igazolt Echeverrit is bedobta, aki ezen a meccsen debütált a Cityben.
A mérkőzés egyetlen gólját mégis Eberechi Eze szerezte a 16. percben, miután Daniel Munoz pontos passzát értékesítette. A Crystal Palace mindössze 21%-os labdabirtoklással zárta a meccset, mégis rendkívül fegyelmezett védekezéssel tartotta távol a City támadóit a góltól. Dean Henderson kapus kulcsszerepet játszott: több bravúros védést mutatott be, köztük egy büntetőt is hárított Omar Marmus lövésénél. A meccs leginkább vitatott szituációjának is ő volt a főszereplője: Henderson kézzel ért a labdához a tizenhatoson kívül, de a VAR-vizsgálat után nem kapott piros lapot.
A trófea kulcs a továbblépéshez
Oliver Glasner, a Palace menedzsere, aki 15 hónappal korábban vette át a csapat irányítását Roy Hodgson után, a győzelmet „egy a tízből” esélynek nevezte, utalva arra, hogy milyen nehéz volt legyőzni a Cityt. Glasner korábban az Eintracht Frankfurttal nyert Európa-ligát, és most ő lett az első osztrák edző, aki FA-kupát nyert. A döntő után elmondta, hogy bízott Pep Guardiola legyőzésében, mert bizonyos stílusok ellen hatékony taktikájuk van, amit most is sikeresen alkalmaztak.
A győzelem után a játékosok és szurkolók együtt ünnepeltek. Dean Henderson a BoxParkban vezette a csapatot, míg Jean-Philippe Mateta és Will Hughes táncoltak és együtt ittak a szurkolókkal.
A győzelem nemcsak a klub első nagy trófeáját hozta el, hanem kvalifikálta a Crystal Palace-t a 2025–2026-os UEFA Európa-liga csoportkörébe, valamint a klub jogot szerzett arra, hogy megmérkőzzön a Premier League bajnokával, a Liverpoollal a 2025-ös FA Community Shielden.
Ez a diadal egy új korszak kezdetét jelenti a Crystal Palace számára, amely most először léphet ki az európai porondra, és újabb sikerekre törhet a nemzetközi színtéren.
A sikerkovács
Oliver Glasner egy ambiciózus, taktikai precizitásra és intenzív játékrendszerekre építő osztrák edző, akinek filozófiáját a gyors labdaszerzések, az átmenetek és a háromvédős rendszerre épített formációk határozzák meg. Pályafutása során olyan klubokat vezetett sikerre, mint a LASK, a VfL Wolfsburg és az Eintracht Frankfurt, mielőtt 2024-ben átvette volna a Crystal Palace irányítását.
Edzői pályafutását hosszú játékoséveket követően, 2014-ben az SV Ried menedzsereként kezdte, majd 2015-től a LASK edzőjeként dolgozott, ahol a másodosztályból felvezette a csapatot az osztrák élvonalba, majd BL-selejtezőbe juttatta. 2019-ben a VfL Wolfsburg menedzsere lett, két egymást követő európai szereplést biztosítva a klub számára, majd 2021-ben az Eintracht Frankfurthoz szerződött, ahol rögtön megnyerte a 2022-es Európa-ligát.
Taktikai filozófia
Glasner védőként futballozott, de edzőként dinamikus, magas intenzitású presszinget és gyors átmeneteket favorizál. Legismertebb formációja a 3–4–2–1, amelyben a szélső középpályások (szárnyvédők) aktívan vesznek részt a támadásokban és a védekezésben is, miközben a két középcsatár mögötti „tízes” játékos a középső védőket igyekszik kimozgatni. Csapatainál jellemző a labdabirtoklás nélküli hatékonyság: a legritkább esetben átlagolnak 50% fölötti labdabirtoklást, mégis eredményesek a párharcok megnyerésében és a kontrákban.
Glasner közismerten egyenes és őszinte, nagy hangsúlyt fektet a játékosok személyes fejlődésére és a csapategységre. Filozófiáját részben személyes története formálta:
túlélt egy életveszélyes agyvérzést, ami után a „Ne félj hibázni!” mottót tette meg alapelveként, hogy a futballisták bátran próbálkozzanak, ugyanakkor fegyelmezettek maradjanak.
Aki eldöntötte a meccset
Eberechi Eze egy technikás, villámgyors támadó középpályás, aki számos játékhelyzetben kiválóan teljesít.
Remek a labdakezelése szűk helyzetekben is, gyakran viszi végig a támadást cselezéssel az ellenfél védelmén. Labdaszerzés után pillanatok alatt indítja a támadásokat, vagy maga készíti elő a helyzeteket társai számára.
Elsősorban rövid sprintjeivel, hirtelen irányváltásaival robban be a védők közé, ezzel folyamatos fenyegetést jelent a védelemre. Mélységből érkezve is képes feltörni a védelmi vonalakat.
Kiváló a tér- és helyzetfelismerése: szűk játéktérben is megtalálja a kulcspasszt, de nem riad vissza az ívelésektől vagy a hosszú indításoktól sem.
Biztos lábbal lő, pontosan céloz. Szabadrúgásai akár középtávolról is veszélyesek, és kapura tartó lövései rendre gólt érnek. De nemcsak a támadásban aktív, hanem keményen dolgozik védekezésben is: magas presszingjeivel gyakran szerzi vissza a labdát az ellenfél térfelén. Leginkább támadó középpályásként funkcionál (10-es poszt), de be tudja tölteni a szélső vagy akár a hamis kilences szerepkört is.
Összességében Eze a dinamikus, kreatív motorja a csapatnak: folyamatos cselezésekkel, jó passzokkal és remek gólokkal képes átformálni a mérkőzéseket.
Guardiola frusztrációja
A 2024–2025-ös szezon a Manchester City számára ritka csalódással zárult: Pep Guardiola együttese ugyanis – a 2016–2017-es szezon után másodszor – trófea nélkül maradt – a katalán mester ezt nehezen viselte.
Így például a mérkőzés lefújását követően a nézők érdekes esetnek lehettek szemtanúi: a londoniak kapusa, Dean Henderson odalépett Pep Guardiolához, hogy kezet rázzon vele, de a katalán menedzser elutasította a gesztust, helyette feltartott mutatóujjal és néhány éles szóval válaszolt.
Guardiola később újságírói kérdésre csak annyit mondott az esetről, hogy szerinte semmi különös sem történt. Ugyanakkor Henderson kicsit bőbeszédűbb volt:
„Csak azért mentem oda, hogy kezet fogjak vele, de nyilvánvalóan csalódott volt az időhúzás miatt. Megjegyeztem neki, hogy megkapta a tíz perc hosszabbítást, szóval nincs harag?”
Gyenge szezon a Citynél
A címvédés esélye már a bajnokság kezdeti szakaszában megingott: a bajnokság első harmadában a City kilenc vereséget szenvedett el 12 mérkőzésen, és 27 gólt kapott – ilyen gyengén csak Guardiola első évében (2016–2017) teljesített a csapat. Ezt követően tízmeccses veretlenségi sorozatuk mutatott javulást, ám a szezon végéhez közeledve ismét akadtak hullámvölgyeik.
A Carabao-kupában korán búcsúztak, így nem tudták megszerezni Guardiola második ligakupa-trófeáját, az FA-kupa döntőjében a Crystal Palace-szal szemben 1–0-ra maradtak alul a Wembley-ben.
A Bajnokok Ligájában szintén gyenge teljesítménnyel jutottak a kieséses szakaszba, de a negyeddöntőnél messzebb nem jutottak, a Real Madrid állította meg őket. A Manchester City 2024–2025-ös szezonja így a címeik elvesztéséről, a vártnál gyengébb formáról és a trófeák nélküli teljesítményről marad emlékezetes.
Kapcsolódó cikkünk
A Tottenham 5–1-es legyőzésével a Liverpool megnyerte a Premier League 2024/25-ös szezonját, ezzel pedig a mérkőzésen két gólpasszt is kiosztó Szoboszlai Dominik a magyar futball történetének első PL-bajnoka lett. A Liverpool története huszadik angol bajnoki címével utolérte az örökrangsor élén a Manchester Unitedet – a klub ezt megelőzően 2020-ban diadalmaskodott a Premier League-ben.
A Liverpoolnak legalább egy pontot kellett szereznie a vasárnapi meccsen a zsúfolásig telt Anfielden, és bár az exliverpooli Dominic Solanke góljával a 12. percben hátrányba került, négy perccel később Szoboszlai gólpassza után Luis Diaz egyenlített, majd a szünetre – Alexis Mac Allister (24.) és Cody Gakpo (34.) révén – már 3–1-es előnyt szerzett.
A második félidőben – egy újabb Szoboszlai gólpassz után – Mohamed Szalah (63.) növelte tovább a két csapat közötti különbséget, majd Destiny Udogie öngóljával (69.) alakult ki a végeredmény. A magyar középpályást a 68. percben lecserélték.
Szoboszlai Dominik nagyszerűen játszott: a két gólpassza mellett összességében nyolc lehetőséget teremtett az összecsapáson, liverpooli mezben hasonlóra legutóbb Sadio Mané volt képes még 2021 januárjában a Burnley ellen.
Folytatódott Szoboszlai sorozata
A magyar válogatott 24 éves csapatkapitánya futballozott Ausztriában, Németországban és Angliában, és minden idény végén volt miért ünnepelnie.
Szoboszlai 2017-ben, az osztrák másodosztályú Lieferingben kezdte felnőttkarrierjét, de a Salzburggal lett négyszeres osztrák bajnok (2018–2021) és háromszoros osztrák kupagyőztes (2019–2021). 2021 tavaszán már az RB Leipzig színeiben nyert Német Kupát, amit egy évvel később megismételt, a 2022-es Frankfurt elleni fináléban Szoboszlai 85. perces gólja állította be a 2–0-s végeredményt, és 35 év után láthattunk ismét magyar gólszerzőt a Német Kupa döntőjében. Nyáron jött a liverpooli klubváltás, első szezonjában – még Jürgen Klopp irányítása alatt – angol Ligakupát nyert, de a döntőben sérülés miatt nem léphetett pályára. A 2024/25-ös szezonnak már a holland Arne Slot vezetésével vágott neki a Liverpool, az edzőváltás pedig egyéni és csapatszinten is kedvezett Szoboszlainak: alapemberré vált, és kreatívabb szerepet kapott a középpályán, a szezon végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.
Az új stílus
Pedig a szezon előtt kevesen fogadtak volna arra, hogy így lesz, már csak azért is, mert a Liverpool nem volt aktív a nyári átigazolási piacon, emellett Jürgen Kloppp távozásával kicserélődött a teljes szakmai stáb – és egyébként a klub vezetése is.
Arne Slot mindössze az ötödik menedzser lett a 33 éves Premier League-érában, aki debütáló szezonjában képes volt megnyerni a bajnokságot. A teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert Jürgen Klopp közel kilenc évig volt a klub menedzsere és vezéralakja, aki nehéz örökséget hagyott maga után.
Slot ahelyett, hogy a nyári átigazolási piacon költött volna, inkább a klubon belül nézett szét, több játékos posztját is megváltoztatta, és szeptember és április között 26 meccses veretlenségi sorozattal lepte meg riválisait.
A játékstílusban bekövetkezett változások – kevesebb nagy oktánszámú káosz, több labdabirtoklás-alapú kontroll – gyorsan elfogadottá váltak. Klopp távozása előtt maga is beszélt arról, hogy szerinte a csapat profitálna az új hangokból és ötletekből, és ez be is igazolódott.
„Az új stílus sokkal jobban fekszik nekem” – mondta a saját nevelésű Curtis Jones még az előszezonban.
A középpályások lesznek a csapat szíve-lelke. A felépítésünket tekintve nyugodtabbaknak kell lennünk, és jobban csapatként kell játszanunk. Nem sietünk a támadásokkal. Mi akarjuk birtokolni a labdát, és ezzel megtörni a csapatokat. A múltban ez sokszor inkább kapkodás volt
– tette hozzá.
Slot megtartotta és tovább erősítette az öltöző meghatározó embereit, Virgil van Dijk csapatkapitányt, Trent Alexander-Arnoldot, Andy Robertsont, Mohamed Szalah-t és Alissont. Voltak azonban apróbb változások.
Slot kötelezővé tette a játékosok számára, hogy Kirkbyben reggelizzenek, mivel azt akarta, hogy minden napjukat együtt kezdjék, miután körülbelül 9.30-kor megérkeznek a munkába. Slot azt is közölte velük, hogy a hazai mérkőzések előtti éjszakán többé nem a város Titanic Hotelében szállnak meg, mivel úgy érezte, jobban járnának, ha otthon, a saját ágyukban aludnának, mielőtt másnap reggel találkoznak.
Nagy sikert aratott egy kávézó létrehozása közvetlenül a játékosok bejáratánál, az edzőközpontban. Gyorsan a játékosok gyülekezési helyszínévé vált edzés előtt és után is – elősegítve a bajtársiasság és az összetartozás érzését, nem beszélve arról, hogy az itt történtek mindig adtak anyagot a klub közösségimédia-csatornáinak – Szalah és Szoboszlai Dominik is törzsvendégek lettek.
Érdekes
Angliában Szoboszlai előtt még nem nyert bajnoki címet magyar játékos, topbajnokságban legutóbb 2004-ben, akkor Lisztes Krisztián ünnepelhetett elsőséget a Bundesligában. Az egykori ferencvárosi kedvenc 2001 nyarától volt a Werder Bremen játékosa, és a 2003/-04-es szezon végén ünnepelhettek bajnoki címet. Lisztes alapembere volt a csapatnak, a mezőnyjátékosok közül egyedüliként valamennyi mérkőzésen pályára lépett, de április 25-én, Bochumban a bal térdén keresztszalag-szakadást szenvedett, így a bajnokavatón két mankóra támaszkodva ünnepelt.
Szintén német bajnoknak mondhatja magát Szűcs Lajos és Hrutka János is, akik a Kaiserslautern együttesénél 1998 nyarán emelhették magasba a salátástálat. Az egykori újpesti és ferencvárosi kapus három meccsen védett, míg a télen érkező Hrutka a tavaszi szezonban három találkozón 101 percet játszott.
Előttük négy magyar labdarúgó volt még bajnok Németországban, Schaffer Alfréd és Szabó Péter 1920-ban az 1.FC Nürnberg színeiben, míg Sztáni István 1959-ben az Eintracht Frankfurttal, Tóth Gyula pedig kilenc évvel később szintén a nürnbergiekkel lett első.
Spanyolországban Puskás Ferenc sorozatban öt bajnoki címet ünnepelhetett (1961-65) a Real Madriddal. Kubala László négyszeres spanyol bajnok (1952, 1953, 1959, 1960) a Barcelonával, míg szintén a katalánokkal nyert két bajnoki címet (1959 és 1960) Kocsis Sándor és Czibor Zoltán.
Kubala 1952-es sikerében csapattárs volt Szegedi (Simatoc) Miklós, míg Plattkó (Platkó) Ferenc 1929-ben szintén a katalánokkal ünnepelhetett bajnoki címet.
Olaszországban Nyers István lett legutóbb bajnok a magyar labdarúgók közül, ő azonban kétszer is (1953, 1954) az első helyen végzett az Internazionaléval. Előtte négyen mondhatták el, hogy az adott idény legjobb csapatában futballozhattak, Hirzer (Híres) Ferenc és Viola József majdnem száz éve (1926-ban) a Juventus színeiben, míg Fábián II József és Schubert Gyula a városi rivális Torinóval lett első. Előbbi 1948-ban, utóbbi pedig egy évvel később.
A topligák magyar győztesei Előtérben az egyéni képzés
A szezon első hónapjaiban kultúrsokk is érte a csapatot: rengeteg egyéni és csapattalálkozóra kérték őket Kirkbyben. Slot – pedagógus szülők gyermeke – küldetésének tekintette az edukációt. A játékosok rendszeres visszajelzéseket kaptak a mérkőzésekről és minden edzésről, olyan részletekre való odafigyeléssel, amilyet korábban nem tapasztaltak. A felhasznált felvételek mindig kiemelték az erősségeket, valamint azt, hogy hol tudna egy játékos fejlődni. A segédedzőkből, Sipke Hulshoffból és John Heitingából, valamint Aaron Briggsből (az első csapat egyéni fejlesztőedzője), Ruben Peetersből (vezető fizikai teljesítményedző) és Fabian Otte-ből (kapusedző) álló új háttérstáb gyorsan pozitív benyomást tett a csapatra.
Klopp távozása a klub legnagyobb átalakítását indította el a Fenway Sports Group (FSG) 2010-es felvásárlása óta a vezetőségben is. Miután Michael Edwards gyakorlatilag átvette Mike Gordon FSG-elnöktől a kulcsfontosságú döntéshozói posztot, első dolga az volt, hogy a korábbi skót válogatott Richard Hughest nevezze ki sportigazgatónak, aki pedig Mark Burchillt és Craig McKee-t hozta magával vezető játékosmegfigyelőként. Emellett David Woodfine-t sportigazgató-helyettessé nevezték ki.
Az új játékrendszer
A klub eredeti terve az volt, hogy egy védekező középpályást igazol a nyáron. Augusztusban azonban komoly kudarc következett be, amikor a Real Sociedad játékosa, Martin Zubimendi úgy döntött, hogy marad a csapatánál, noha a Liverpool hajlandó lett volna kifizetni a 60 millió eurós kivásárlási záradékot.
Slot egy technikailag képzett hatost szeretett volna, aki szűk helyeken is tud mozogni, és nyomás alatt is képes a megfelelő passzokat kiosztani, ahelyett, hogy csak rombolna – ám a piacon nagy hiány volt megfelelő alternatívákból. Slot megoldása az lett, hogy Ryan Gravenberchben bízott, és abban, hogy egy mélyebb szerepkörben is kitűnik majd, miután tinédzserként látta őt ott játszani a Feyenoord holland riválisánál, az Ajaxnál. Ez a döntés aztán kiválónak bizonyult.
Már csak azért is, mert Slot a kedvenc 4–2–3–1-es felállását gyakorlatilag 4–2–4-re változtatta letámadásban, ezért a védelem jobban védetté vált a pálya közepén, mivel Szoboszlai vagy Jones játszott Gravenberch és Alexis Mac Allister előtt, vagyis a Liverpool nem egy irányító típusú 10-essel, hanem egy box-to-box játékossal játszott, aki a védekezésből is maximálisan kivette a részét – felszabadítva a gólrekordokat halomba döntő Mohamed Szalah-t is.
A pályán elért eredmények gyorsan igazolták Slot módszereit. A 2023–24-es szezonban a Liverpool mindössze 12 pontot szerzett a lehetséges 30-ból a „nagy hatos” elleni mérkőzéseken, ebben a szezonban pedig eddig 24-ből 20-at.
A győztes mentalitás
Abban a fordulóban, amikor az Arsenal kikapott a Newcastle Unitedtől, a Manchester City pedig a Bournemouth-tól, a Liverpool siralmasan játszott és hátrányba került a Brighton ellen, de végül Gakpo és Szalah góljainak köszönhetően megfordították a meccset. A győzelemmel a tabella élére kerültek, és ott maradtak.
Amikor a dolgok ellened fordulnak, akkor kell odatenni magad. A győztesek mindig győztesek. Szerencsére sok győztes van a csapatunkban
– mondta Slot az újságíróknak a meccs után. „A közönség hihetetlen volt a második félidőben. A leghangosabb, mióta itt vagyok” – utalt arra, hogy a sikereik közösek.
A Liverpool márciusban a szezon legnehezebb hetét élte át, tizenegyesekkel kiesett a Bajnokok Ligájából a Paris Saint-Germain ellen, majd végignézte, ahogy a Newcastle United elhódítja a Carabao-kupát. Ennek ellenére a csapat nem esett össze, Slot megint jó döntéseket hozott: ahelyett, hogy a következő válogatott-időszak lejárta után a lehető leghamarabb újra összeállította volna a keretet, úgy döntött, hogy ad nekik néhány plusznapot a pihenésre és a felkészülésre a bajnoki hajrá előtt. A játékosok aztán extra teljesítménnyel hálálták meg neki, és végül teljesen megérdemelten nyerték meg a 2024/2025-ös bajnokságot.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


