A plébániai munkatársak visszajelzéseit figyelembe véve a pasztorális helynökség lehetőséget teremt a találkozásra és támogatást biztosít az azonos szolgálatot végzőknek: június 13-án a sekrestyéseket hívták találkozóra a Katolikus Házba.
Az elmúlt években rendszeressé vált a plébániai munkatársak visszajelzései eredményeként, hogy a pasztorális helynökség találkozási lehetőséget teremt arra, hogy a plébániákon az egy tevékenységi körben szolgálók összegyűljenek, és lelki, szakmai támogatást kapjanak a feladatuk végzéséhez.
Kondé Lajos pasztorális helynök köszöntő és biztató szavai után Antal Imre hódmezővásárhelyi plébános vezette a délelőttöt.
Az egyik fő téma a lelkipásztor és a sekrestyés együttműködése volt, az egymásra figyelés, a párbeszéd, hiszen mindkettőjük szolgálata fontos a liturgikus ünneplésben, és mindkettőjük a maga módján Krisztus jelenlétét hivatott kiemelni. A sekrestyés „árnyékként” van a háttérben, akinek arra kell figyelnie, hogy mindig Krisztus maradjon a középpontban. A templomban való szolgálatával folyamatosan azt keresse, ami ezt segíti elő: a tisztasággal, az igényességgel, a szelídséggel. Figyelemreméltó az is, hogy nem mindig a pap, van, amikor a sekrestyés lehet egy-egy fiatal papi hivatásában a példa, és ez nagy felelősséggel is jár.
A délelőtt folyamán több témát érintettek, az együtt töltött idő egyszerre volt szakmai képzés, amelyben mindvégig megjelent a lelkiség is.
Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


