Hogyan nézett ki a neolitikus és bronzkori étrend az Égei-térségben? Tom Maltas archeobotanikus 2025-ben közölt tanulmánya 181 lelőhely maradványait összegezve mutatja be, milyen gabonák és hüvelyesek tartották életben a régió közösségeit Kr. e. 6800 és 1100 között.
Új fény a neolitikus gazdálkodásra
A tanulmány az Environmental Archaeology 2025-ös számában jelent meg. A görög szárazföldről, Krétáról, az égei szigetvilágból és Nyugat-Anatóliából származó 181 lelet együttese adja az alapot. A kutatás Kr. e. 6800-tól a késő bronzkor végéig, Kr. e. 1100-ig követi a mezőgazdasági stratégiákat. Mind a gabonaféléket, mind a hüvelyeseket vizsgálja. A nyugat-anatóliai adatok első ízben kerültek ilyen átfogó szintézisbe.
Tom Maltas csak olyan helyszíneket vett fel, ahol legalább két termesztett növényfaj biztosan azonosítható. Kimaradt minden rosszul megőrzött, bizonytalan vagy vadon termő maradvány. A módszer garantálja az időbeli és térbeli összehasonlíthatóságot. Így 17 fő kultúrnövény termesztése rajzolódott ki.
Tönkölybúza a lista élén
A tönkölybúza (Triticum turgidum subsp. dicoccum) vezeti a mezőnyt: a lelőhelyek több mint 75 %-án jelen van a neolitikumtól a bronzkorig. Szívós, mediterrán klímához alkalmazkodó faj, bár a pelyva eltávolítása több munkát igényelt. Az árpa (Hordeum vulgare) a második helyen áll, stabilan jelen minden korszakban, kivéve a bronzkori Krétát, ahol visszaesett. Az egyszemű búza (Triticum monococcum) főként Észak-Görögországban és Anatóliában fordult elő, de a szerényebb hozam miatt később háttérbe szorult.
A lencse (Lens culinaris) és a keserű bükköny (Vicia ervilia) az egész térségben kitartó alapélelmiszer. Magas fehérjetartalmuk kulcsfontosságú volt. A borsó (Pisum sativum) és a kék csillagfürt (Lathyrus sativus) regionálisan változó, a csillagfürt leginkább Észak-Görögországban és Anatóliában elterjedt. A csicseriborsó (Cicer arietinum) Nyugat-Anatóliában a lelőhelyek 35 %-án, míg a görög szárazföldön csak 5–16 %-on fordul elő. Ritkább faj a közönséges bükköny (Vicia sativa) és az almorta (Lathyrus clymenum, Lathyrus ochrus), amelyek Krétán, a Kükládokon és az anatóliai partokon jelennek meg.
Időbeli és regionális trendek
Észak-Görögországban a terményválaszték folyamatosan bővült, csúcspontját a középső bronzkorban érte el. Ez a mezőgazdaság fokozódó intenzitását jelzi. Dél-Görögország és Nyugat-Anatólia viszont a neolitikum végétől extenzív irányba fordult, valószínűleg a szárazabb klíma vagy a kiterjedt földhasználat miatt. A csupasz búza, a köles és a csicseriborsó késő bronzkori terjedése összefüggésbe hozható a korai bronzkor végi éghajlati változásokkal.
A köles, a tönkölybúza és a lóbab csak a neolitikum után jelenik meg. A köles főként a késő bronzkorban terjed Észak-Görögországban, mert bírja a szárazságot és rövid a vegetációs ideje. A kutatók szerint a bevezetést kereskedelmi hálózatok és új kulináris szokások segíthették.
Gazdaság és társadalom
A terménydiverzifikáció szoros kapcsolatban áll a társadalmi szerveződéssel. Észak-Görögországban a növekvő változatosság sűrű vidéki településhálózatra és intenzív földművelésre utal. Más régiók speciális növényekre épülő gazdaságot folytathattak, akár exportcélokból is. Maltas szerint a mintákat egyaránt alakították felülről jövő (palotaközpontok) és alulról jövő (paraszti) döntések.
Az archeobotanikai adatok alapján az égei mezőgazdaság egyszerre mutat folytonosságot és változást. A termelők rugalmasan igazodtak a mikroklímához és a társadalmi igényekhez. A tönköly, az árpa és a lencse mellett új fajok is megjelentek, válaszul az éghajlatra és a piaci kapcsolatokra. Így rajzolódik ki a dinamikus, alkalmazkodó vidéki világ, amely aktív szereplője volt a Földközi-tenger ókori átalakulásainak.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
