Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán kijelentette, hogy Moszkva nem tekinti fenyegetésnek a NATO fegyverkezését. Elmondása szerint Oroszország képes önállóan gondoskodni a saját biztonságáról.
„Folyamatosan fejlesztjük a hadseregünket és a védelmi képességeinket. Amit a NATO csinál, az természetesen hordoz bizonyos kockázatokat, de mi képesek vagyunk ezeket a fenyegetéseket semlegesíteni.”
– mondta az orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF). Putyin szerint nincs értelme a fegyverkezési versenynek ahogy annak sem, hogy a NATO-országok védelmi költségvetését az éves GDP 5 százalékára emeljék. Látásmódja sterint ez nem jelent előnyt senkinek, csak újabb veszélyeket teremt.
Putyin visszautasította a nyugati állításokat, miszerint Oroszország a NATO egyik tagállamának megtámadására készülne, aláhúzva:
„Téves mítosz, hogy Oroszország támadásra készül Európa vagy a NATO ellen.“
Közben jövő héten Hágában NATO-csúcstalálkozót tartanak, ahol várhatóan jóváhagyják a katonai kiadások jelentős emelését. Mark Rutte, a NATO új főtitkára azt szeretné elérni, hogy a tagállamok kötelezzék el magukat arra ,hogy a jövőben GDP-jük legalább 3,5 százalékát fordítják védelemre, további 1,5 százalékot pedig az ehhez kapcsolódó kiadásokra – ezzel több mint a duplájára emelkedne a jelenlegi 2 százalékos célkitűzés. Rutte egyelőre nem közölt konkrét menetrendet az új célok elérésére.
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas szerdán figyelmeztetett: Oroszország hadseregének erősítése veszélyt jelent Európára és a transzatlanti biztonságra. Kijelentette, hogy Oroszország tavaly többet költött védelemre, mint az egész EU együttvéve, és idén többet fordít katonai kiadásokra, mint az egészségügyre,az oktatásra és a szociális ellátásra összesen. „Nem költ ennyit egy ország a hadseregére, ha nem akarja azt használni” – fogalmazott Kallas.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


