Óriási méretű ókori cipőt találtak Észak-Angliában

Óriási méretű ókori cipőt találtak Észak-Angliában

A régészek különös leletet tártak fel: egy hatalmas, közel 2000 éves bőrcipőt. A felfedezést Magna-ban, egy ókori római erődben tették, amely a Hadrianus fal mentén található.

Magna, más néven Carvoran, egyike a Kr. u. 122 körül épült római erődöknek, amelyeket a Római Birodalom határának kijelölésére hoztak létre. Magna a sok értékes leletet szolgáltató Vindolandától mintegy 11 kilométerre nyugatra fekszik.

A Vindolanda Alapítvány régészeti csapata kerámiákat és más kisebb leleteket is talált a helyszínen, ez a bizonyos cipő azonban kiemelkedett közülük, lenyűgöző mérete és történelmi jelentősége miatt. A lábbeli hossza 32 centiméter, ami az európai 49-es méretnek felel meg. Ez egyébként feltehetőleg a valaha talált legnagyobb példány a maga nemében. Úgy vélik, hogy viselője kivételesen magas lehetett, alighanem az egyik legmagasabb római harcos, aki Britanniában állomásozott.

Rachel Frame, az ásatási projekt vezető régésze megjegyezte, hogy a lábbeli felfedezése azonnali csodálkozást váltott ki, mind az önkéntesek, mind a személyzet körében.„A cipő puszta mérete és a találgatások, hogy ki viselhette, uralták a beszélgetést. Zavarba ejtett és megdöbbentett bennünket már a puszta mérete is. Lehet, hogy ez a legnagyobb a Vindolanda Alapítvány gyűjteményében? Alig várjuk, hogy kiderüljön!” – lelkesedett Frame.

Hírdetés

Az ásatások március végén kezdődtek Magnában, a külső védművekre összpontosítva, beleértve a bástyákat, árkokat és partfalakat is. A felfedezések között akkor is volt egy túlméretezett cipő és két további lábbeli, valamint bőrhulladékok.

A most talált cipő figyelemre méltóan jó állapotú. Még mindig megvan a sarkának egy része és a talpán is a szögek. Frame szerint ezek a leletek azért is értékesek, mert betekintést nyújtanak a római cipőkészítési technikákba: a talp több réteg bőrből készült, amelyet varrással, bőrszalagokkal és szögekkel rögzítettek.

A szakértők szerint ez a felfedezés nemcsak a római kézművességet támasztja alá, hanem valószínűleg a birodalom határvidékén állomásozó katonák sokszínűségét is jelzi. A szokatlanul nagy cipő kérdéseket vet fel viselőjének személyazonosságával és szerepével kapcsolatban.

A projekt egyik önkéntese elragadtatásának adott hangot, hogy egy ilyen személyes, érintetlen tárgyat fedeztek fel. „Mindig izgalmas bármit találni, amihez 2000 éve nem nyúltak hozzá, és egy cipő pont ilyen” – majd hozzátette, hogy az ásatás során elázni és sárosnak lenni, egy plusz élvezet.

Forrás: Vindolanda Alapítvány


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »