Fico szerint épül a progresszivizmus elleni gát: szeptemberben adná át

Fico szerint épül a progresszivizmus elleni gát: szeptemberben adná át

Fico szerint épül a progresszivizmus elleni gát: szeptemberben adná át Lajos P. János2025. 06. 18., sze – 10:26

Kedden ugyan őszre halasztották az alkotmány elfogadását, de a kormány módosítójavaslatát több ponton átírta a parlament, a KDH és a KÚ képviselőivel való megegyezés alapján. Robert Fico szerint épül a gát a liberalizmus ellen. 

Az alkotmány végső módosításához nem volt meg a szükséges 90 fős többség, de a kormány javaslatát végül több ponton is megváltoztatták a koalíciós képviselők és a velük együtt szavazó 10 KDH-s és 2 KÚ-s. A végszavazást azonban nem merte megkockáztatni a koalíció, mert a KDH-s František Majerský és a hlasos Ján Ferenčák jelezte, hogy nem fogják megszavazni a javaslatot. A koalíció így szeptemberre halasztotta a döntést. 

Robert Fico ennek ellenére örül az eredménynek, szerinte épül a „gát a progresszivizmus ellen”, amit majd szeptemberben akarnak „átadni”. A Progresszív Szlovákiát és annak elnökét, Michal Šimečkát figyelmeztette is arra, hogy új „alkotmányos többség” van a parlamentben, amely „szeptemberben megerősítheti a család hagyományos értelmezését, valamint a két nem egészséges szemléletét”. 

Még egyszer a PS elnökének: ma 90 parlamenti képviselő szavazott az egyeztetett javaslatok mellett. És én szilárdan hiszem, hogy szeptemberben befejezik a munkájukat

– büszkélkedett a féleredménnyel Fico. A kormányfő szerint szeptemberre lehiggadnak majd a kedélyek, és sikerül befejezni az alaptörvény módosítását.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Andrej Danko javaslatára őszre halasztották a képviselők a szavazást az alkotmánymódosításról, melynek értelmében Szlovákia csak két nemet ismert volna el, férfit és nőt. Napközben bebizonyosodott, hogy a koalíció nem tud 90 szavazatot biztosítani az alaptörvény módosításához. 

Már biztos, hogy ma (kedd) délután 5-kor nem szavaz a parlament az alkotmány módosításáról, mert a koalíció nem tudja biztosítani a szükséges 90 szavazatot. Ezt Andrej Danko, az SNS elnöke jelentette be, majd megerősítette Ján Richter, a Smer parlamenti frakciójának elnöke is. A koalíció nem vetette el teljesen az alkotmánymódosítás ötletét, ősszel vissza akar térni hozzá.

A halasztás kiváltó oka, hogy ezúttal egy kormánypárti képviselő jelentette ki, ma nem támogatja a módosítást. Ján Ferenčák (Hlas) közölte, nem fogja megszavazni a módosítást, pontosabban nem vesz részt a szavazáson. Azt szeretné elérni, hogy a parlament halassza őszre az alkotmány módosítását.

Ferenčák nélkül csak 78 szavazata van a koalíciónak, amihez még 9 KDH-s, valamint a Szlovákia mozgalom listáján a parlamentbe jutott két Keresztény Uniós képviselőt lehet hozzászámítani, ami azonban így már csak 89 képviselőt jelent. 

Tegnap reggel még 91 szavazattal számolhatott a koalíció, a 79 saját vokshoz 10 KDH-s és 2 KÚ-s szavazatot számolhattak hozzá. Tegnap azonban František Majerský (KDH) bejelentette, hogy nem támogatja a módosítást, így a KDH már csak 9 voksot tud biztosítani, ma pedig Ferenčák gondolta meg magát. A szükséges 90 szavazatot tehát már nem tudják felmutatni.

Az alkotmánymódosítást a másik két ellenzéki párt, a PS és az SaS feleslegesnek és károsnak tartja, a képviselőik biztosan nem fogják megszavazni.

A szavazás őszre halasztását napközben nem zárta ki Róbert Puci, a Hlas parlamenti képviselője és Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke sem. Mindketten elismerték azonban, hogy az őszi szavazás kimenetele még bizonytalanabb, mintha most szavaznának a képviselők. 

Hírdetés

Majerský az alkotmánymódosító többség olvadásától tart 

Vannak azonban, akik ebben kevésbé hisznek. Milan Majerský, a KDH elnöke attól tart, hogy addigra tovább olvad az alkotmánymódosító többség. 

Valószínűleg saját frakciójától fél: a 11 fős KDH-csoportból eddig ketten „dezertáltak”, František Mikloško már eleve kijelentette, hogy a Smerrel nem módosít alkotmányt, a végszavazás előtt pedig František Majerský lépett vissza. 

A PS és az SaS határozottan ellenzi a kormány által benyújtott módosítást, és elvetik azokat a javaslatokat is, amelyeket a koalíció a KDH-val való megállapodás alapján akar beépíteni az alkotmányba. 

A parlament végül csak néhány ponton módosította a kormány által benyújtott javaslatot, de a végszavazást szeptemberre halasztották. 

Az eredeti kormányjavaslat, amelyet elsősorban a Smer szorgalmaz: 

A szlovák alkotmány fölérendeltsége a nemzetközi szerződésekkel és kötelezettségekkel szemben a kulturális és etikai kérdésekben.A nők és férfiak egyenlőségének rögzítése a bérezésben.Az iskolai tantervek nem lehetnek ellentétesek az alkotmánnyal.A szülők megtagadhatják gyerekük részvételét az olyan tanórákon, amelyek nem részei a hivatalos tantervnek.Szlovákia csak két biológiai nemet, a férfit és nőt ismeri el.Gyerekeket csak házaspárok fogadhatnak örökbe, csak kivételes esetben engedélyeznék ezt egyéneknek. 

 A módosítójavaslat elfogadott változtatásai: 

A KDH, a KÚ  javaslatai, a Smer, a Hlas és SNS támogatásával: 

A béranyaság betiltása.A két nem biológiai alapon történő meghatározása.A gyermek szülei az anya és apa, az anya nő, az apa férfi.A kormányjavaslatból törölték azt a mondatot, hogy a szülőknek joguk van megakadályozni gyermekük részvételét az alaptanterven túli oktatásban, és azt is, hogy az állami oktatási-nevelési programnak összhangban kell lennie az alkotmánnyal. Marad az a mondat, hogy: „A gyermekek nevelése és oktatása a szerelmi élet és a szexuális magatartás terén kizárólag a törvényes képviselő beleegyezésével történhet.”Az egészségvédelemre, a testi integritásra és a zaklatás megelőzésére irányuló oktatásnak a gyermek életkorához kell igazodnia. A KDH szerint a javaslat célja, hogy olyan tantárgyak esetében, mint a biológia, környezetismeret, etika vagy állampolgári nevelés ne kelljen a szülő előzetes hozzájárulását kérni. Ezek azok a tárgyak, amelyek az emberi testtel, az egészséggel, illetve az erőszak és visszaélés elleni védelemmel kapcsolatos információkat közvetítenek. 
 

Elutasított javaslatok: 

Hlas: 

Annak a passzusnak a törlése, hogy Szlovákia egyetlen választókerületet jelent a parlamenti választáson.  
 

KDH: 

A lelkiismeretre hivatkozás jogának a bővítése. 
 

Smer: 

Az alkotmánymódosítás hatályba lépésének szimbolikus időpontja július 5-e, Cirill és Metód ünnepe legyen. Ezt a határidőt már nem érték volna el. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »