Pozsonyban járt a magyar kultúra, 11. alkalommal rendezték meg a Több mint szomszéd elnevezésű fesztivált Juhász Katalin2025. 06. 17., k – 14:38
Az elmúlt héten szokatlanul nagy dózisban kaptuk a magyar kultúrát a szlovák fővárosban. Persze a Liszt Intézetnek nem az az elsődleges feladata, hogy minket, itteni magyarokat kényeztessen, de azért mi tagadás, jólesett.
A 11. alkalommal megrendezett magyar kulturális hét elnevezésében ott a cél: Több mint szomszéd. Ez eléggé egyértelmű, bár fogalmam sincs, mennyire lettünk jó szomszédok az elmúlt évtizedben, mert ismerek olyan szlovákokat, akik nem jártak még Magyarországon, de olyan győri boltost is, aki nem járt még Pozsonyban. A művészet nyelve viszont univerzális, és az évek alatt egyre több szlovák szót hallok ezeken a programokon. Főleg a Fő téri háromnapos fesztiválon, ahová véletlenül is oda lehet keveredni, ám idén sokan már célirányosan érkeztek.
De ne szaladjunk előre, kezdjük a csúcsponttal – átugorva a nyitókoncertet, a női szívekhez szóló négy tenort, akikről lemaradtam, de kémeim szerint jól elszórakoztatták a ružinovi (Főrév) kultúrház közönségét. És akik közül kettőt pénteken mégiscsak volt szerencsém látni az opera-operett-musical gálán.
Eltáncolt sikerregény
A rendezvénysorozat legnívósabb programja a Győri Balett fellépése volt kedden és szerdán a Nová scénán. Hazánk első számú zenés színháza tavaly látta vendégül először ezt a világhírű társulatot, és az Anna Karenina zajos sikerét követően arra is nyitottak voltak, hogy ezúttal két estére engedjék át nekik a színpadot.
Nálunk a kortárs táncművészet gyerekcipőben van Magyarországhoz képest, ezért a hazai szakma képviselői is ott tátották a szájukat a nézőtéren, nem beszélve a színház szlovák ajkú törzsközönségéről, akik mindent megnéznek a Nová scénán. Szóval igazi vegyes közönség verődött össze.
Az Anna Kareninához hasonlóan ezt az előadást is Velekei László koreográfus álmodta színpadra, és ez is egy, az érzelmei és a társadalmi elvárások között hánykolódó nő tragédiáját mutatja be. A népszerű regények balett-adaptációi nyilván a szélesebb közönség számára is hívogatóak lehetnek, alkotói szempontból azonban meglehetősen nehéz feladatok. Egy ismert történetről ugyanis mindenkinek megvan a saját emléke, azaz a nézők elvárásokkal érkeznek, és az alkotóknak el kell fogadtatniuk velük egy új koncepciót.
A győrieknél a visszafogott díszlet és a puritán jelmezek a középkori moralitásdrámákat idézik, a koreográfia feszes és nyomasztó, a két főszereplő, Matuza Adrienn és Jekli Zoltán duettjeiben pedig nagyívű drámaiság váltakozik megtört, félbe maradt mozdulatsorokkal. A társadalomból való kivetettség, a bűn és bűnhődés, az álszentség táncnyelvre fordítása remekül sikerült, az előadás át tudja adni Nathaniel Hawthorne regényének feszültségét.
Mari Törőcsik, avagy határtalan emlékezés
Az idősebb generációhoz tartozó szlovák színésznők két legnagyobbika, Zuzana Kronerová és Emília Vášáryová fogadta el Szabó G. László újságíró és kulturális menedzser meghívását arra a beszélgetésre, amelyen a változatosság kedvéért nem magukról kellett beszélniük, hanem egy harmadik színésznőről.
Mindketten többször találkoztak Törőcsik Marival, és közös nyelv nélkül is felismerték a magyar színészlegenda csodálatos tehetségét.
Ezen a különleges beszélgetésen azt is megtudhattuk, hogyan szemelte ki és „szerezte meg” partnerül Törőcsik Mari Jozef Kronert egy magyar filmbe, amelyet férje, Maár Gyula rendezett, illetve mi minden történt a szlovák–magyar koprodukcióban készült Szent Péter esernyője selmecbányai forgatásán.
Törőcsik Mari 90 éve született, ez alkalomból egy kiállítás is nyílt a pozsonyi Liszt Intézetben. A privát fotók és filmes standfotók mellett látható itt a színésznő két ruhája is – mindkettőt Cannes-ban viselte, ahol a legnagyobbak között ünnepelték őt.
Irodalomról, nem csak irodalmároknak
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából konferenciát tartottak június 11-én a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. Erről a rendezvényről hamarosan hosszabban is beszámolunk, mert az előadások témái szétfeszítenék ezen cikk kereteit.
Az előadók (Keszegh Béla, Komárom polgármestere, E. Csorba Csilla, Hansági Ágnes, Horváth Kinga, Rózsafalvi Zsuzsanna és Praznovszky Mihály irodalomtudósok) sokféle aspektusból megvilágították Jókai műveit és jelentőségét.
Rendkívül érdekes tények hangzottak el, külön öröm, hogy néhány szlovák érdeklődő is akadt, akik igénybe vették a szinkrontolmácsolást. A pozsonyi magyar tanszék hallgatóinak – a jövő magyartanárainak – én szívem szerint kötelezővé tettem volna a részvételt, de persze az ilyesfajta érdeklődést ma már nem lehet kikényszeríteni.
Aznap egy Jókai-kiállítás is megnyílt a Brämer kúriában, amely sokáig látható lesz – ez is megér majd egy külön „misét”.
Pozsonyi legendák nyomában
A helytörténettel foglalkozó Pozsonyi Kifli Egyesület június 11-én nyílt és 25-ig látható három nyelvű pop-up kiállításáról már olvashattak e hasábokon. Ennek címe Pozsonyi városi legendák, és olyan fura, bizarr, humoros mendemondákkal, máig élő vagy éppen elfeledett anekdotákkal foglalkozik, amelyek szájról szájra terjedve különleges színt hoztak a város polgárainak életébe – még akkor is, ha kevesen hitték el őket.
Kapcsolódó cikkünk
Minden városnak vannak legendái, olyan izgalmas, furcsa, vicces vagy bizarr történetek, mendemondák, amelyeket a helyiek igaznak tartanak, illetve akkor is lelkesen adják őket tovább, ha tudják, hogy a dolog meg sem történt. A Pozsonyba látogatók két héten át ismekedhetnek ilyen sztorikkal egy kültéri kiállításon.
A helytörténettel foglalkozó Pozsonyi Kifli egyesület minden évben jelentkezik egy pop-up kiállítással, amelyeken egy-egy témát lehet (szó szerint) körbejárni. Mivel háromnyelvű (szlovák, magyar, angol) kiállítási paneleken jelennek meg az információk a belváros frekventált pontjain, a turisták is érdeklődve nézegetik őket. Ez a mostani különösen érdekes, hiszen anekdotikus történeteket, hiedelmekek dolgoz fel.
A Kis Sétatér (Námestie Eugena Suchoňa) nevét kevesen tudják, nekünk is meg kellett néznünk a térképen. A Szlovák Nemzeti Színház régi épülete és a Reduta közötti terecskét hívják így, ahol a 4-es villamos kanyarodik – ideális helyszín egy kis nézelődésre, olvasgatásra, egy tenyérnyi nyugodt oázis a lüktető nagyváros szívében.
Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli alapító elnöke lelkesen újságolta, hogy már az első nap délelőttjén, amikor kirakták a paneleket, odagyűltek az emberek. A kora esti megnyitóra pedig komoly tömeg verődött össze, magyarok, szlovákok és külföldi turisták egyaránt.
Maga az anyag szerintünk később megérne egy külön kis brosúrát is, annyira tartalmas, informatív és mégis könnyed stílusú. Nézzünk pár példát.
„A város legnagyobb és egyik legrégebbi temploma a Szent Márton-székesegyház. Hozzá kapcsolódik a fekete kéz legendája. A Pálffy családnál szolgáló, Hallstattból származó Reginát minden éjjel kísértette az egykori polgármester, Zwespenbauer szelleme. A férfi bűnben élt, lelke nem lelt békére. Arra kérte Reginát, hogy menjen el özvegyéhez, kérjen pénzt, készíttessen belőle egy Szűz Mária-szobrot, és helyezze azt a dóm oltárára. Az özvegy azonban nem volt hajlandó pénzt adni, bizonyítékot követelt. Erre aztán a szellem belevéste tenyerének lenyomatát egy deszkába. Ez a deszka ma is látható a dóm kiállításán. A történetet alaposan dokumentálták, és máig nem találtak rá magyarázatot. A szobor végül elkészült, és a kísértet nem zaklatta tovább Reginát.“
A pozsonyi „pezsgő” ugyancsak egy legendával fonódik össze. „A történet szerint egy fiatal francia katona, a Champagne vidékéről származó Johann Evangelista Hubert a Napóleon-féle oroszországi hadjáratból hazafelé tartva Pozsonyban megsérült, és ápolásra szorult. Itt aztán beleszeretett Paulina nevű ápolónőjébe, feleségül vette, és Pozsonyban maradt. Hubert 1825-ben a Felsőországúton (a mai Radlinský utca) megalapította az első Franciaországon kívüli pezsgőgyárat. Ez lett az alapja a Hubert márkának, a térség egyik legrégebbi és legjelentősebb pezsgőgyárának.
Több történeti forrás szerint a Palugyay márkájú pozsonyi bor Château Palugay néven még az 1912-ben elsüllyedt legendás Titanic borlapján is szerepelt. A Palugyay borok rendszeresen jelen voltak az óceánjárók itallapjain, a Titanic fedélzetén pedig más osztrák-magyar eredetű bor nem is szerepelt a kínálatban. Jelenlétük a hajón a minőség és a presztízs jele volt, hiszen a Titanic maga volt a luxus – itt csak a legkiválóbb ételeket és italokat szolgálták fel. Az elsüllyedt hajó roncsaiban is rengeteg – becslések szerint mintegy 12 000 palacknyi – bor maradt az Atlanti-óceán fenekén, köztük Château Palugay-palackok is.
És álljon itt egy újabb keltezésű legenda is: „A Szlovák Rádió fordított piramis alakjáról ismert pozsonyi székházának ugyancsak megvan a maga legendája. A piramis a piramisban kialakításnak köszönhetően az épület belső része ugyancsak gúla alakú, ami kivételes akusztikai tulajdonságokat és a külső zajok kizárását biztosítja. Ennek köszönhetően az épületnek a szóbeszéd szerint különleges mágneses erőtere van. Ezt bármelyikünk kipróbálhatja, hivatalosan azonban soha nem sikerült megerősíteni. A rádió munkatársainak körében egy másik legenda is él: állítólag az építkezés idejéből hátramaradt az épületben egy betonkeverő, de azt azóta sem találja senki.“
A kültéri kiállítás a Több mint szomszéd című magyar kulturális hét keretében nyílt meg június 11-én, és június 25-ig látható. Kurátora ifj. Papp Sándor és Peter Janoviček, akorabeli fotók kellett látható friss felvételeket Braňo Bibel készítette, a remek grafikai megoldások pedig Szabó Réka munkáját dícsérik. Ha Pozsonyban járnak, ne hagyják ki!
Három nap zene a város szívében
Csütörtöktől három napon át magyar zenei fesztivál zajlott a Fő téren, Pozsony legszebb szabadtéri koncerthelyszínén. Volt népzene, néptánc, régi kuplék, sanzonok és táncdalok az immár 18 éves Budapest Bár előadásában, remek buli az örökifjú Magna Cum Laude jóvoltából, Korál-emlékzenekar, gyerekdalok a Kobold együttessel, kétnyelvű duettek Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér műhelyéből, akik majdnem megnyerték A Dal idei viadalát – hogy csak egy párat említsünk.
Péntek este az érsekújvári Házy Erzsébet-énekverseny győztesei álltak színpadra, megannyi ragyogó, fiatal tehetség. Ide szerintem jól jött volna egy konferanszié, aki itt-ott bemondja, kik és mit adnak elő, felesleges volt az elején elhadarni neveket. Ebben a műsorban egyébként a hétfői nyitókoncert négy tenorja közül ketten is szerepeltek: a magyarországi Boncsér Gergely, akinek érdemes megjegyezni a nevét, mert vélhetően csodás karrier előtt áll, illetve Klein Ottokár, aki nem mellesleg Érsekújvár polgármestere.
Nehéz lenne összeszámolni a nézőket, de a látottak alapján annyit bátran kijelenthetünk, hogy a (fedett) nézőtér (kényelmes) széksorai minden koncertre megteltek, és ez a három nap volt a Több mint szomszéd országimázs-szempontból leghasznosabb időszaka. Öröm volt nézni a tágra nyílt szemmel műélvező japán és fekete bőrű turistákat.
Engem pedig külön büszkeséggel töltött el, amikor szlovákul hallottam dicsérő szavakat a tömegben.
Még akkor is, ha a műsorfolyamot kísérő kézműves- és gasztronómiai vásár idén is felemásra sikeredett. Az étel-ital kínálatot ismét brutálisan túlárazták, a kézműves-termékek között pedig ismét felbukkantak a minden vásárban beszerezhető műanyag bizsuk, játékok, „házi” szappanok, előnyomtatott mintákkal díszített tárgyak, minikaktuszok, hipszter-tarisznyák. Az ilyesmit persze nehéz ellenőrizni és megakadályozni, mert ha az árusok rendelkeznek a megfelelő papírokkal, azt tesznek ki a pultjaikra, amit akarnak.
Kapcsolódó cikkünk
Ezt a mondatot vasárnap délután csíptem el a pozsonyi Fő téren, egy középkorú helyi szlovák férfiú szájából, aki a csabai kolbászokat mustrálta. Neki volt rájuk pénze, nekem nem, ennek ellenére perzselő büszkeség öntötte el a lelkemet.
Fogalmam sincs, mennyire lettünk jó szomszédok az elmúlt tíz évben, mert ismerek szlovákokat, akik még nem jártak Magyarországon, de olyan győri pincért is, aki sosem volt még a szlovák fővárosban.
A pozsonyi Liszt Intézet – amelyet sokan még mindig a Magyar Köztársaság Kulturális Intézeteként ismernek – immár tizedik allkalommal rendezte meg a Több mint szomszéd elnevezésű magyar kulturális hetet, gazdag programmal. Számomra a Nová Scénán prezentált fesztiválnyitó előadás, a Győri Balett frenetikus Anna Kareninája után a második legmaradandóbb élményt a budapesti Spinoza Színház múlt keddi előadása nyújtotta, függetlenül az utána megnyitott remek Robert Capa-fotókiállítástól.
Ennek a korszakos zseninek, a budapesti Friedmann Endrének mindössze 41 év jutott ezen a földön, mielőtt 1954-ben aknára futott vele egy kisbusz Indokínában. Máig őt tartja a szakma minden idők legjobb haditudósítójának. A nagyvilág amerikaiként és Robert Capaként ismeri, de mi tudjuk, hogy egy pesti vagányról van szó, aki ezen a jól hangzó néven adta el magát. Nagy szívtipró volt, még Ingrid Bergmann, a szépséges svéd színésznő sem tudott ellenállni neki, aki unalmas fogorvos férjét hagyta el érte. A Spinoza Színház előadása azoknak is szolgál pár meglepetéssel, akik olvasták Robert Capa önéletrajzát. Én például most tudtam csak meg, hogyan sikerült neki egyedüliként lencsevégre kapnia a fotósoktól ózdkodó Trockijt Németországban. Elcsábított egy szállodai szobalányt, aki becsempészte őt egy szekrénybe, amelyen lyukat fúrt…
A két színész, Ódor Kristóf és Grisnik Petra Czeizel Gábor rendezésében prezentált nekünk egy Robert Capáról szóló remek előadást, amelyet bárcsak többen láthattak volna. A vastaps után az úri közönség felfáradhatott a pozsonyi magyar nagykövetség emeleti termébe, ahol Robert Capa fotóiból nyílt kiállítás. Ezt is ügyesen állították össze, látható egy fotó a normandiai partraszállást megörökítő híres sorozatból, a talán legismertebb spanyol milicista halála, de a háborús hátországi hétköznapok megdöbbentő képei is. Ha a fővárosban járnak, szakítsanak időt erre a tárlatra.
Hatalmas dolog, hogy a 45 éves Karthago zenekar pénteken Pozsony-ban tartotta a másnapi Margit-szigeti nagykoncert „nem hivatalos főpróbáját”. A fellépés kémeim szerint remekül sikerült – sajnos az én estémet Alice Cooper foglalta le, skandallum, hogy az ember nem lehet egyszerre két helyen! Előttük a budapesti Operettszínház művészei prezentáltak egy újévi gálának is beillő show-műsort. Egy jótét lélek levideózta az egészet, és felrakta a YouTube-ra, úgyhogy bárki megnézheti: profizmus, tökéletesre vasalt fellépőruhák, saját zenekar, romantika és fiatalos lendület – a japánok és a helyi magyarok nagy megelégedésére.
Apropó: a pozsonyi Fő téren minden turista megfordul, aki a szlovák fővárosra kíváncsi. A messziről érkezők általában Bécsben szállnak meg, ahonnét egy napra rándulnak át Pozsonyba. Nos, ezen a hosszú hétvégén magyar zászlót láthattak a Fő téren, magyaros ételeket kóstolhattak és magyar fellépők koncertjeibe futhattak bele, köztük az örökifjú Kovács Katiba, aki szombat este csinált fergeteges hangulatot.
Számomra a vasárnapi záróprodukció volt az abszolút kedvenc, a csallóközi GolDDies, akik a múlt század 30–40-es éveibe röppentettek vissza. Lovas Tibor bandavezér a korszak professzora, mindent tud az akkori dalszerzőkről, előadókról, sőt, azt is tudja, kik zenéltek a konkrét lemezfelvételeken. Anno még igazi költők írták a dalszövegeket, így jöhettek létre az olyan finomságok, hogyaszondja: „Aki autón járni óhajt, előbb vizsgát tesz, hogy jól hajt, mert az úrvezető legyen ügyes, nem pedig egy ugrifüles, dib-dáb, mitugrász”.(Úrvezetőnek azt az egyént nevezték, aki sofőr nélkül, maga vezette gépkocsiját.). Ha a nyár folyamán lehetőségük van meghallgatni ezt a zenekart, ne habozzanak…
Szomszédolás új szinten
Tény viszont, hogy ennyi magyar program ilyen rövid idő alatt kevés városra zúdul rá, mint a múlt héten Pozsonyra. Venyercsan Pál, a Liszt Intézet (lánykori nevén a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete) igazgatója legalábbis nem tud hasonló kezdeményezésről Európában.
A szlovák főváros milliője sokat javult az elmúlt évtizedben, például ma már nem kell suttogva beszélgetnünk magyarul a pozsonyi villamosokon, mint egyetemista koromban. A kultúra területén tevékenykedők együttműködése pedig több mint példás, sőt, ha politizálni akarnék, megjegyezhetném, hogy manapság sok magyar művész (filmes, zenész, színházi ember) nem is boldogulna szlovák partner nélkül. De ez már egy másik történet.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
