Ünnepi szentmisén adtak hálát az elmúlt akadémiai év kegyelmi ajándékaiért a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tanuló magyar és külföldi katolikus hallgatók, illetve az intézmény leendő hallgatói. A szertartást Felföldi László, a pécsi megyéspüspök mutatta be június 12-én Pécsen, a Pius-templomban.
A liturgián koncelebrált Forrai Tamás SJ egyetemi lelkész, Kovács József káplán és Henry Ugokwe Nnaemeka. A zenei szolgálatban a hallgatók működtek közre. A szertartáson részt vett Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora és Czopf László, a PTE ÁOK oktatási dékánhelyettese.
Felföldi László szentbeszédének fókuszában a hálaadás állt.
A megyéspüspök hangsúlyozta: a hála a szeretetből fakad, ha van bennünk szeretet, akkor tudunk köszönetet mondani valamiért.
– figyelmeztetett a főpásztor.
A mindennapi hálaadásunk akkor születik meg, ha ember- és istenkapcsolatunkban is kimutatjuk és megéljük a szeretetet. A hálaadásunk nem korlátozódhat a tanév végére, hanem a hálaadás egy életforma, az életben maradás életformája – fogalmazott Felföldi László püspök.
A szentmise záró részében Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora mondott köszönetet a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség közösségének azért a szolgálatért, mellyel a tanév ideje alatt lelki támaszt biztosítottak a hallgatóknak ahhoz, hogy tanulmányaikban sikeresen szerepeljenek.
A rektor arra is rámutatott, hogy a katolikus egyetemi közösség tagjai az átlagosnál jobban figyelnek a másikra és adott helyzetben segítenek is embertársaiknak.
A Te Deum elismerő oklevelek átadásával zárult, melyben megköszönték a hallgatók aktív részvételét Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség újjászervezésében és működtetésében.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


