Múzeumi relikviák kiállítása Párkányban

Múzeumi relikviák kiállítása Párkányban

„A királyért és a hazáért” címmel nyílt kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban pár nappal ezelőtt. A kiállítás szervezője, rendezője a múzeum, a bemutatott gyűjtemény tulajdonosa pedig Dudás Károly műgyűjtő. Társrendezője, szervezője a lekéri Juhász Gábor helytörténész, a lévai Barsi Múzeum munkatársa.

A mondhatni rendhagyó, igen értékes vándorkiállítás ma vidéki múzeumban igen ritka. Elsősorban a Dudás Károly által összegyűjtött, az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó festmények és bútorok ma már történelmi, múzeumi relikviák. Igaz, a legtöbb festmény ismeretlen szerző műve, de hűen tükrözi a kor embertípusait, divatját.

A már ritka festményeken kívül Juhász Gábor helytörténész munkája mellett a tárgyi emlékek gyűjtője is. A XX. század elejéről származó fotógyűjteménye is nagy értéknek számít, egykori családok hagyatékából került a tulajdonába.

A Garam menti és környékbeli falvak régi képeslapjai, fotói is egy régi kor, letűnt falukép emlékeit őrzik.

Hírdetés

Juhász Gábor a kiállított művek eredetét ismerve mutatta be a közös gyűjteményt, amely a mai kor embere számára már szinte ismeretlen.

Értéke ezért is egyre inkább nő, hiszen nemcsak régi családi, közösségi múltat, de a kor egészen más típusú emberének jellemét is visszatükrözi.

Fotó: Dániel Erzsébet

A kiállítás a nyár folyamán – augusztus 24-ig – megtekinthető a Párkányi Városi Múzeum kiállítótermében, a Vámház köz 2. szám alatt a múzeum oldalán megtalálható időpontokban.

Dániel Erzsébet/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »